Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Varga Szabolcs: Nádasdy Tamás horvát-szlavón bánsága (1537-1539)
NÁDASDY TAMÁS HORVÁT-SZLAVÓN BÁNSÁGA (1537-1539) 811 szedését saját szükségleteire. Ebből akarták fizetni az esküdteket és a tartomány követeinek költségeit, valamint a hivatalban maradó szolgabírókat is. Végezetül elrendelték, hogy Bradács Imre pénztárnokként köteles a tavalyi bevételekről számadást készíteni, és azt a következő gyűlésen bemutatni. Az elszámolás ellenőrzésével megbízták Prasovci Istvánt12 8 és Golec Jánost,12 9 akiknek Nádasdy felé kellett jelentést tenniük. Amint látszik, a rendek itt is figyeltek az egyensúlyra, hiszen Prasovci13 0 a sokáig Szapolyai-párti Erdődy Simon zágrábi püspök meghitt embere volt, Golec pedig Ferdinánd elkötelezett híveként volt ismert. Határozataikkal a rendek befejezték az uralkodó által megkezdett konszolidációt, és az ítélőmesteri hivatalt leszámítva helyreállították a tartomány igazgatását. A következő hónapok eseményeiből úgy tűnik, hogy az uralkodó a két bán kinevezésével a tisztséggel járó feladatokat akarta megosztani. Keglevics feladata a horvát végek, Nádasdyé pedig Szlavónia védelme volt, de ez inkább köztük levő szóbeli megállapodás lehetett,13 1 mert Keglevics Szlavónia ügyeiben is kénytelen volt eljárni Nádasdy gyakori távolléte miatt. A források szerint Nádasdy 1538 első három hónapjában tartózkodott Szlavóniában (többek között Kőrösön, Kristallócon, Usztilónyán, Lepoglaván),13 2 de április 8-án már Muraszombatról hazatérve Sárvárról keltezte levelét.13 3 Ezek után csak az év végén, 1538. december 21. és 1539. január 9. között tartózkodott bizonyosan Velikén,13 4 utolsó itteni előfordulása pedig 1539. június 23. és július 7. között bizonyítható.13 5 A fennmaradó hónapokban Keglevics és Tarnóci próbálta megállítani az oszmán előrenyomulást és igazgatni Szlavóniát. A két bán tevékenysége és aktivitása alapvetően különbözött. Nádasdy inkább gazdasági szakembernek számított, a gyakorlati irányítást szinte teljesen helyettesére, Tarnócira bízta, igaz, papírra vetett katonai elképzelései tehetsé-128 1517 és 1519 között, illetve 1533-ban Kőrös vármegye szolgabírája. 1518-ban a zágrábi püspökség prokurátora, 1526-ban vikárius ugyanott. 1528 áprilisában helyet kapott a szlavóniai áriimitációt kidolgozó nemesek között. 1533-ban Itáliából hozott híreket Erdődynek. 1537-ben a körösi gyűlés bírótársnak választotta Erdődy Simon mellé. Életrajzi adatait 1. Varga Sz.: Disszertáció i. m. 352. 129 Szuteszkai Golec János. 1513-ban és 1531-1532-ben varasdi alispán. 1526-ban királyi familiáris, aki Ripacs várában szolgált. Ősszel Ferdinánd kinevezte a vár kapitányának, és 1527 őszéig viselte ezt a tisztet. 1541. április 17. előtt hunyt el. Varga Sz.: Disszertáció i. m. 368. 130 Valószínűleg nem azonos az 1531-ben Nádasdy szolgálatában álló személlyel. Simon Zs.: Szapolyai familiárisai i. m. 242. 1539-ből Prasovci Kristóf familiáris nevét ismeijük Nádasdy köréből. Sisic, F.: Saborski spisi i. m. II. 278. 1539. okt. 22., Bécs. I. Ferdinánd Nádasdy Tamásnak. 131 „misique citissime pro exercitu magnifici domini Thome Nadasdi domini et college mei, quam conservât ad servitia maiestatis vestre in regno Sclavonie, ut et ipsi se transférant in Croaciam in subsidium nostri." Tehát létezett egyfajta területi megosztás a két bán között. iMszowski, E.: Mon. Habs. i. m. II. 454. 1539. nov. 26., „Kryschyche". Keglevics Péter I. Ferdinándnak. 132 Az alábbi idézett adatok mellett 1. a bán Gévay Antal által összeállított itineráriumát: MOL I 28, Bécsi levéltárakból kiszolgáltatott iratok, Gévay Antal levéltáros irathagyatéka, Tétel 2. fol. 130. 133 Laszowski, E.: Mon. Habs. i. m. II. 376. 1538. ápr. 8., Sárvár. Nádasdy Tamás I. Ferdinándnak. 134 Sisic, F.: Saborski spisi i. m. II. 474-479. 1538. dec. 21., Velike. Nádasdy Tamás I. Ferdinándnak. Uo. 479-480. 1539. jan. 20., Bécs. I. Ferdinánd Nádasdy Tamásnak. 135 Laszowski, E.: Mon. Habs. i. m. II. 438 - 439. 1539. jún. 23., Velike. Nádasdy Tamás I. Ferdinándnak. Sisic, F.: 269-270. 1539. júl. 7., Dubrava. Nádasdy Tamás I. Ferdinándnak.