Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szőke Zoltán: Magyarország és a vietnami háború, 1962-1975
94 SZŐKJE ZOLTÁN gyis hogy a domináns hatalmak sok szempontból kiszolgáltatottak a gyengébb államoknak, mivel azok olyan stratégiai eszközök felett gyakorolnak ellenőrzést, mint a saját területük vagy gazdaságuk, amelyek elvesztése a nagyhatalmak számára akár teljes szövetségi rendszerük széthullásával járhat. Ez egy bizonyos pontig megfelelő alkupozíciót biztosíthat a kisállamok számára domináns szövetségeseikkel szembeni gazdasági és politikai érdekeik érvényesítéséhez. Kádár 1965. áprilisi gazdasági jellegű kéréseivel szemben — hasonlóan az NDK, Kuba vagy éppen Vietnam kisebb-nagyobb horderejű „érdekérvényesítési" akcióihoz — Moszkva toleranciára kényszerült. Kádár ugyanakkor gondosan ügyelt arra, hogy Budapest Moszkva iránti lojalitásához ne férjen kétség. Míg például Románia az 1960-70-es években éppen a Szovjetunióval szembeni szövetségesi hűségét „lebegtette," addig a magyar pártvezetés egyrészt azt a látszatot keltette (s ezzel nem is járt messze a valóságtól), hogy gazdaságilag jelent „gyenge láncszemet," másrészt, hogy a belső reformok szintén kizárólag a gazdaság területére korlátozódnak. A tapasztalat szerint ugyanilyen kölcsönös egymásrautaltság jellemezte az Egyesült Államok és Tajvan, Dél-Korea, Pakisztán, Izrael vagy éppen Dél-Vietnam kétoldalú kapcsolatait.18 7 A kisszövetségesek nagyobb alkuképességének azonban pozitív hatásai is voltak. Erre az egyik legjobb példa éppen a Hanoi és Washington közötti magyar békeközvetítési kísérlet. Szemben a Delusion and Reality alapkoncepciójával, Radványi János realitásérzékét bizonyítja az a megjegyzése, amelyet állítása szerint 1965. októberében Péter Jánosnak tett: „[...] a szovjet-kínai ellentétek miatt a Szovjetunió nem kockáztathatja meg, hogy közvetítői szerepet vállaljon Vietnamban, ezzel szemben Magyarország, mint kis ország, megteheti, vállalva az ezzel járó kisebb komplikációkat."188 Ebben az értelemben tehát nem teljesen helytálló az a korábbi vélekedés, amely szerint a magyar-amerikai viszony a Vietnam miatti szovjet-amerikai feszültség aktuális mértékétől függött, illetve, hogy a magyar vezetés teljes mértékben elfogadta volna a nemzeti külpolitika alárendelését a Szovjetunió érdekeinek. Az 1956 miatt befagyasztott magyar-amerikai nagyköveti kapcsolatok felújítására éppen a különböző indokínai békekísérletek kudarca miatt mélypontra süllyedt szovjet-amerikai viszony idején, a vietnami háború tetőpontján, 1967-68 folyamán került sor. A Washington Post szerint például Radványi disszidálása a vietnami háborús feszültségek ellenére egyre javuló (increasingly good) magyar-amerikai kapcsolatok közepette történt. A vezető amerikai lap példaként szintén a két ország külképviseleteinek 1966. novemberi nagykövetségi szintre emelését említi.189 Hasonlóan szemléletes, habár ezzel ellentétes előjelű példa, hogy a közvetítési kísérletekben, így azok kudarcában is közvetlenül érintett magyar vezetés a szovjeteknél sokkal jobban a szívére vetnl3; a kisszövetségesek szerepét hangsúlyozó (pericentrikus) elmélethez általában 1. Tony Smith: New Bottles for New Wine: A Pericentric Framework for the Study of the Cold War. Diplomatic History 24. (2000: 4. sz.) 567-591. 187 L. pi. John Lewis Gaddis: The Cold War: A New History. New York 2005. 119-155. 188 Radványi J.: Delusion and Reality i. m. 75. 189 L. J. Y. Smith and Chalmers M. Roberts: Top Hungarian Diplomat Here Defects. The Washington Post, 18 May 1967, (p AI) A10. Ehhez 1. még Békés Cs.: Európából Európába i. m. 246-247.
