Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Buzási Enikő: Nádasdy Ferenc országbíró rezidenciáinak festészeti berendezéséről. Számok és következtetések
904 BUZÁSI ENIK.Ö sok esetben nem túl jó állapota alapján a kastélyt csak alkalmilag használhatták. Nem találunk benne mindennapi élethez és minimális kényelemhez szükséges tárgyakat, illetve textilt (superlatot) is csak a második „háló házban", ott, ahol a falak bőrkárpittal voltak borítva. Ehhez képest feltűnő a képek viszonylag magas száma, még akkor is, ha közel fele csupán raktáron volt. Az pedig végképp nem állapítható meg, hogy az itt lévő festményanyag még Keresztúr tényleges rezidenciális használata idejéből származik, és maradt itt azt követően is, hogy Nádasdy 1650-ben előbb Seibersdorfba, majd 1660-ban Pottendorfba tette át lakhelyét, vagy részben ezekről a helyszínekről — tárolásra — idekerült festményekről van esetleg szó. Abból ítélve, hogy itt volt — nem éppen a legméltóbb elhelyezésben — Dürer önarcképe, az előbbi feltevés látszik valószínűnek, ami ha igaz, a Dürer-kép megszerzésének idejét is egy felső időhatárhoz köti. A leltárak mégoly szűkszavú adatai ellenére is némileg több információ szűrhető le a két legjelentősebb rezidencián, Sárváron és Pottendorfon gyűjteményként, illetve berendezésként összeírt műtárgyakra nézve, és szerepüket is pontosabban tudjuk megítélni. Az mindenképpen kitűnik, hogy a két legfontosabb helyszín reprezentációs karaktere koncepció-alapon különbözött egymástól, mivel a képzőművészeti és személyi reprezentáció más-más területeit voltak hivatva képviselni. Sárvár „ősi várként", Stammburgként a családi múltat reprezentálta, a „nagy elődök"5 6 és a család dicsőségét őrizte és dokumentálta — Nádasdy szándéka szerint a kései utódok számára is —, Pottendorf pedig a jelent képviselte, és túl azon, hogy a család lakhelye volt, egyértelmű és tudatos választásként magáról Nádasdyról szólt: közéletben elfoglalt helyéről és szerepéről, társadalmi kapcsolatairól, egyéni érdeklődéséről és gyűjtői elképzeléseiről. Sárvár és Pottendorf képzőművészeti berendezésének összetétele és gyűjteményei — azonos elképzelés szerint — együttesen alakították és határozták meg e várak reprezentációs szerepkörét. Éppen ezért a reprezentációs cél megvalósításában a különbségek mellett párhuzamok is megfigyelhetők bennük. Sárvár: az újraértelmezett „ősi vár" és tárház Sárváron a leltárban megnevezett helyiségek közül csak egyetlen azonosítható, napjainkban is meglévő terem van, a Hans Rudolf Miller 1653-ban készült mennyezetfreskóival dekorált díszterem. Az 1669. évi leltár „Oregh Palotá"-nak mondja, freskóiról nem szól — ahogy effajta díszítésről egyetlen Nádasdy-leltár sem —, arról viszont igen, hogy falait 10 „niderlandi" kárpit borította. Ez mindenesetre azt jelzi, hogy a terem családi hőskultuszt formáló festészeti reprezentációja, amely a tizenöt éves háború (1591-1606) hadieseményeit ábrázolva a Fekete Bég, Nádasdy Ferenc részvételével lezajlott sziszeki csatát (1593) állította középpontjába, az oldalfalakra nem terjedt ki. A leltár ezenfelül öt képet említ meg itt, amelyekről többet csak egy későbbi, Nádasdy 1670. szeptemberi letartóztatását követő német nyelvű jegyzékből tudhatunk meg, ahol mellképként vannak fel-56 Rájuk 1. Torna Katalin írását, illetve Dominkovits Péter és Pálffy Géza közös tanulmányát ugyanebben a számban.
