Századok – 2010

KÖZLEMÉNYEK - Torna Katalin: Gróf Nádasdy III. Ferenc mecénási működésének társadalmi, anyagi és szellemi háttere

GRÓF NÁDASDY III. FERENC MECÉNÁSI MŰKÖDÉSE 861 Az utolsó nagyobb tulajdon, amely Nádasdy birtokába került, egy Wesse­lényi Ferenc nádor által egy tokaji szőlőhegyen ráhagyott szőlő és ház volt. A végrendeleti úton hagyományozott ingatlanban való megerősítésért Nádasdy 1670 áprilisában folyamodott az uralkodóhoz.6 0 Hogy milyen komoly házról volt szó, azt egy 1676. évi összeírás is mutatja, amely szerint az emeletes ház az akkori ottani királyi provizor székhelyéül szolgált.6 1 A nagy uradalmak mellett az országbíró több városban rendelkezett háztu­lajdonnal. 1653 augusztusában Nádasdy Sopronban vásárolt egy házat, az egyik külvárosban, amelybe azonban a város nem engedte beiktatni.6 2 A Magyar Ki­rályság fővárosában, Pozsonyban két háza is volt, közülük az egyik szerepelt egy 1660-ban készített nemesi házakat, illetve azok taxarészét tartalmazó listán.63 Sőt Nádasdy azon kevés magyar arisztokrata közé tartozott, aki saját lakóházzal rendelkezett a Habsburg Monarchia fővárosában, Bécsben is. A Nádasdy-ház a Hofburg közelében, az Augustinerstrasse sarkán állt, szemben a mezítlábas ágos­tonos remeték kolostorával, a mai Augustinerkirchéve1. 1673-ban értékét 18000 forintra becsülték, ekkorra azonban az országbíró halála után már jelentősebb károsodást szenvedett, az ajtó-ablak nélkül álló ház helyreállításához ugyanis 3008 forintra lett volna szükség.64 A ház végül Nikolaus Prévost tulajdonába ke­rült, akinek édesapja, Ludwig Prévost ezredes 12000 forintot adott kölcsön egy­kor Nádasdynak, aki a kölcsön fejében bécsi házát kötötte le.65 A fentiekben részletezett birtokok összértékét — a szokásos 5 százalékos kulcs alkalmazásával — mintegy másfélmillió forintra lehet becsülni. Ezt ki­egészíti a városi házak értéke, illetve további mintegy félmillió forintnyi in­scripcióba adott birtok.6 6 Az inscripciós birtokok kapcsán viszont érdemes meg­jegyezni, hogy Nádasdy több nagyszabású tranzakciót hajtott végre, közöttük utolsónak a pottendorfi birtok megvásárlását. A teljes Nádasdy-ingatlanvagyon így kétmillió forint körül mozoghatott. A Nádasdy-jövedelmek nagyságát egy, az elkobzások után készített és egyes uradalmak jövedelmét egyenként taglaló becslés alapján évi 189553 forintban szokták megadni.6 7 Az osztrák kutató, Felix Tobler a Hofkammerarchiv ban őr­zött forrásanyag adatai alapján azonban meggyőzően bizonyította e becslés tart­hatatlanságát, utalva a kamara egykorú véleményére (is), hogy ilyen csekély 60 ÖStA AVA FHKA HKA HFU r. Nr. 229. Konv. 1670. Apr. fol. 120-121. A tokaji ház megvá­sárlásának állásáról Nádasdy egy 1669. október 4-én, Lorettón kelt levelében tudósítja Bálintffy Já­nost. MOL E 185 Missiles (Mikrofilm: 6896. d.) 61 MOL E 156, Magyar kincstári levéltárak, Magyar Kamara Archívuma, Urbaria et Con­scriptiones Fasc. 58. Nr. 9. 62 ÖStA AVA FHKA HKA r. Nr. 192. Konv. 1653. Sept. fol. 297-303. 63 Uo. r. Nr. 207. Konv. 1660. Marz fol. 16-17. Az Udvari Kamara átirata a Magyar Kamarához. Egy tokaji ház megtartásáért később Nádasdy István is folyamodott, amelyet a meghalt Wesselényi Fe­renc nádor özvegyétől vett; ám hogy ez a fentebb említett házzal azonos lett volna, nem tudjuk, de valószínűnek tűnik. Uo. r. Nr. 230. Konv. 1670. Juli fol. 438-443. és r. Nr. 231. Konv. 1670. Nov. fol. 67-68. 64 ÖStA AVA FHKA HKA HFU r. Nr. 243. Konv. 1673. Apr. fol. 233-241. 65 A ház sorsára 1. Felix Tobler: Die Konfiskation der Nadasdyschen Güter. Prüfungsarbeit der Ausbildung am Institut für Österreichische Geschichtsforschung. Wien 1974. 36. 66 Uo. 37-38. 67 ÖStA HHStA UA Spec. Fasc. 315. Konv. B. fol. 59.

Next

/
Oldalképek
Tartalom