Századok – 2010

KÖZLEMÉNYEK - Bariska István: Nádasdy II. Tamás és a Bocskai-felkelés

NÁDASDY II. TAMÁS ÉS A BOCSKAI-FELKELÉS 841 napokkal később, már a békekötés tudatában is sokkolta a levélírót, hogy a vá­ros újra a felkelők kezére kerülhetett volna. Kiváltképpen, hogy a levélíró azt is tudta, hogy a Rudolfí 1000 lovasát verték tönkre Szombathelyen. Nincs mit csodálkozni ezen. A háború, a megadás, a kiszolgáltatottság, a bosszú jelenetei között nem volt különbség sem itt, sem másutt. A viszonylag gyorsan egymást váltó ellenfelek között nem is érezték a különbséget. Amikor a kivonuló felkelőket a császáriak váltották fel, legfeljebb a fosztogatás és öldök­lés leleményében különböztek. A különbség mégis az volt, hogy a kőszegiek Némethy Gergely hadainak viselt dolgait senkin, Wolfgang Dorn kapitányét legalább a bécsi hadvezetésen kérhették számon. Nem adódik itt elég hely, hogy a részletekbe bocsátkozhatnánk. Néhány dologra azonban érdemes kitérni. A felkelés első szakasza Kőszeg számára 1605. június 30-án ért véget. Ak­kor, amikor Nádasdy Tamás családjával együtt elmenekült Kőszegről: „ím, Kő­szegre is elküldöttem két embert is, hogy híreket tudakozának — írta Radok Mátyás ekkor Batthyány Ferencnek —, az egyik most jövő meg, azt beszéli bi­zonyosan, hogy Nádasdy Tamás Uram mind anyjával, feleségével elment. Sü­megbe mondják, hogy ment, hitvan [sic!] szekérbeli terhet vitt vele, és két zász­lóalj is ment el vele."10 0 Egészen bizonyos, hogy ebben az első szakaszban Ná­dasdy Tamás közvetve és közvetlenül is meghatározta az alkufolyamatot, de a hajdúsereg városbéli elhelyezését is. Azokat az akciókat is persze, amelyeket a rákövetkező napokban a koronazálogon lévő Borostyánkő ellen, továbbá az al­só-ausztriai Kirchschlag, Krumbach és Edlitz felé vezettek.101 A vegyes, haj­dú-török-tatár had azonban nem bírt a Ludwig von Königsberg kezén lévő Bo­rostyánkővel. Kirchschlag viszont összeomlott a túlerő alatt. Az 1610 körülke­letkezett, sokat idézett, elhíresült kőszegi Memorial szerzője beismerte, hogy a portyázó hadak Nádasdy családi címerével ékeskedő, illetve török zászlókkal törtek a Gyöngyös völgyébe, noha Nádasdy személyesen nem kért a kalandból. „[...] tudja ke(n)d, hogy Léka, Klastrom és Keresztúr tartományban nékem semmi jobbágyom nincs, az fölső vidékeknek jobb része is odavagyon" - írta 1605. szeptember 4-én Monyorókerékről Nádasdy Ferenc özvegye Batthyány Ferencnek. Szimbolikus és egyben lehangoló lehetett látni a Nádasdy-zászlók alatt betörőket, amint útközben — nem tévedés — a lékai uradalomra, a Ná­dasdy család neves „tartományára" törnek.102 Lékát és Klastromot (Borsmo­nostor, ma Klostermarienberg, Ausztria) ekkor fosztották ki a felkelők. Mond­hatni, hogy a Nádasdy család környező uradalmainak pusztulása ekkor részben Nádasdy Tamás lelkén száradt. Ebben a portyában tűnt fel Hörmann Mihály neve is. Egy kőszegi nemes­emberé, aki a kőszegi városkapitánnyal személyesen is elkísérte a hadakat Kő­szeg hátországába. Az utóbbi bizalmasa lehetett Hörmann, aki két másik pol­gárral (Kántor Benedekkel és Horváth Miklóssal) együtt a felkelők céljaival azonosult.10 3 Neve utóbb Bethlen Gábor hadjárata idején híresült el. Akkor az 100 Katona /.: Bocskay i. m. 275. 101 VaML KFL Act. Misc. 1601 körül, Memorial. 102 Katona /.. Bocskay i. m. 276. 103 Chernel K: Kőszeg i. m. 63.

Next

/
Oldalképek
Tartalom