Századok – 2010
SZÉCHENYI ISTVÁN HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJÁN - Velkey Ferenc: „Szívemből szólok." Széchenyi állásfoglalása a fordulóponton, 1848. március 14-én
SZÉCHENYI ÁLLÁSFOGLALÁSA A FORDULÓPONTON, 1848. MÁRCIUS 14-ÉN 725 Falk Miksa biográfiájában — Horváth művét alapul véve és torzítva — egyértelműen a gróf averziói jegyében tárgyalta a beszédet. Véleménye szerint Széchenyi „[...] reménytelen állapotának adott kifejezést a 14. márciusi országos ülésben." Szavaiban pedig „még egy utolsó intés, egyúttal pedig a legnagyobb resignatio foglaltatott." S immár az eseményekkel szemben tehetetlen reformer „a vízbe fúlónak hideg nyugalmával" „akarat nélkül bízta magát a hullámokra." Bár Horváthnál világosabban kitért arra, hogy Széchenyi ekkor győződött meg, „hogy az általa pártolt politika többé nem kivihető"; de magyarázatában őt követte, amikor Kossuth „minden korlátot átrontó befolyását" és az őt követő többség „vak fanatizmusát" jelölte meg okként.86 Zichy Antal ugyanezt a sort folytatta bevezető gondolatában (Széchenyi „elmondá hattyúdalát: hazafias aggályainak adva kifejezést az általános mámor közepett"), de mivel ő az aznapi naplóbejegyzés összefüggésében tárgyalta először a beszédet, ezért magyarázatot kellett találnia a napló utalásaira is. Egyrészt Széchenyi „választásának" morális oldalára tett új hangsúlyt („szívből szóltam"), és azt fejtegette, hogy a gróf félelmei ellenére ekkor, mint „közvitéz" a „haza és szabadság zászlója" mellett kötelezte el magát. Másrészt viszont azt sugallta, hogy nem annyira a beszéd s nem is a szónok .jelene" „tetszett nekik" (mármint a hallgatóságnak), hanem múltja. Azaz Zichy az öröklött tézis és a naplóbejegyzés ellentmondását úgy oldotta föl, hogy ragaszkodott a régi tételhez (Széchenyi nem illeszkedett a közhangulathoz), de mégis elismerte, hogy a lelkesültség a grófra is rávetült. így a „tetszés" szerinte nem lényegi és nem egyetértő volt, hanem csak a régi Széchenyi tisztelete: „elnézése vagy önkénytelen hódolata egy örömittas sokaságnak." Zichy munkái arra is érzékletes példát adnak, hogy ugyanaz a dokumentum más-más műfaji keretben egészen eltérő hangsúlyt kaphat. Előbb Széchenyi naplóit gondozva-rostálva a naplószöveg felől (a bemutatott magyarázattal) közelített a felszólaláshoz (1884); majd Széchenyi beszédeit kiadva csak egy semleges mondattal felvezette a teljes szövegközlést (1887). Végül Széchenyi-életrajzában (1897) újra közölte a szöveget, de most már koncepcióját „megerősítendő" kihagyta a szövegből a Kossuthra tett egyetértő utalásokat, illetve megismételte és kiegészítette korábbi kommentárját.87 A beszédet a 19. században tehát két alapvetően eltérő 48-as Széchenyi-kép jegyében idézték föl, de mivel Kossuth memoárjának vonatkozó része csak 86 Falk M.: Széchenyi i. m. 250-251. Mivel a német eredetit fordítók ültették át magyarra, s mivel Falk egyes szám első személybe átírta a beszédet, ezért szövegközlésének nyelve egyedi. Bizonyosan Horváthnak a PH nyomán közölt változatát vette alapul, mert ugyanonnan indította a beszédet, ugyanoda tett betoldást és ugyanazokat a részeket hagyta ki, mint ő. Úgy tapasztaljuk, hogy kommentálja is egy eltúlzott Horváth Mihály reminiszcencia. 87 Zichy Antal bonyolultan fogalmazott, de minden valószínűség szerint arra utalt, hogy Széchenyi ekkor az udvar és a nemzet közötti választásban döntött a nemzet javára: „Szavaiból kiértették, mit egész eddigi múltja is elég hangosan hirdetett, hogy szakadást nem óhajt ugyan, sőt retteg tőle, de ha választania kell, [...]" SzIM I. 548-549. (a főszöveg idézetei is ugyaninnen). Másik bevezetője csak egy kiemelt gondolat a beszédből: „felszólalt még Széchenyi, kire hivatkozás történt, a kasztok és kasztszellem megszüntetésére nézve ilyenformán:" SzIB 563-564. Széchenyi-életrajzában a beszéd közlése mellett csak néhány szónyit változtatott a naplóhoz írott szövegén, ill. egy jegyzetet szúrt be Kasszandráról, amellyel Széchenyi jós-szerepét idézte föl. Zichy A.: Gróf Széchenyi, i. m. 118-119.
