Századok – 2010
SZÉCHENYI ISTVÁN HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJÁN - Velkey Ferenc: „Szívemből szólok." Széchenyi állásfoglalása a fordulóponton, 1848. március 14-én
SZÉCHENYI ÁLLÁSFOGLALÁSA A FORDULÓPONTON, 1848. MÁRCIUS 14-ÉN 697 léma érdemel figyelmet, hogy a reprezentatív idézetként használt forrásszöveg-részletek ellentétes koncepciók igazolására is alkalmasak. Egy ilyen jelentős forráshely esetében ezért nélkülözhetetlen, hogy ne pusztán a már kialakított koncepcióba illesztve, annak alátámasztására idézzük, hanem mint önálló forrásszöveget tegyük vizsgálat tárgyává: önm gában, mint szöveg-egészt, és más szövegforrások viszonyrendszerében, mint történeti forrást. Elfogadjuk, hogy az eredményt (az olvasatot), még a tudományos jellegű vizsgálódás esetén is érdemben befolyásolja az értelmező pozíciója. Általánosan (és leegyszerűsítve): a korára jellemző episztémé, ill. a hozzá kapcsolódó egyediségek (nyelvhasználata, előismereteinek rendszere, habitusa, szakmai felkészültsége, stb.). Az ismeretelméleti problémákat hosszasan nem taglalva itt csak megjelöljük az általunk vállalt történész-olvasói nézőpont lényegét: eszerint az a történeti megismerés, amelyik értelmező jellegű mozzanatokat is tartalmaz, nem lehet végérvényesen objektív, lezárhatóan hiteles; de a kérdések korrekt felvetésével és szakszerű vizsgálatokkal lehet „hitelesebb". Ezért törekszünk arra, hogy az egykori szövegalkotó nyelvhasználatát a lehető legteljesebben rekonstruáljuk, a szituációt minél mélyebben feltárjuk, de ezért vizsgáljuk azt is, hogy az általunk elfogadott mellett, milyen más, illetve általunk is eldönthetetlenül: milyen versengő értelmezések lehetségesek. Egyesíteni törekszünk a vizsgálat szigorát az értelmezés szabadságával. Bár általában a társadalomtörténet kapcsán szokás használni a mikrotörténet fogalmát, itt mégis ezzel a fogalommal jelöljük meg a tanulmány alapjellegét. Egy forrásszövegre és az azzal összefüggő történeti szituációra koncentrálunk, és a vizsgálatot alapvetően nem tekintjük esettanulmánynak. A mikro-történeti kiindulópont azonban nem érvényesíthető következetesen, mivel az utalások, fogalmak értelmezése során újra és újra kinyílik a szöveg. Az első olvasás automatizmusa és a második értelmező nekirugaszkodás után, az olvasás harmadik — lényegében e tanulmány keretében közzétett: — fázisában: a tudatos szövegfeltárás közben; figyelnünk kell arra, hogy az utalások által előhívott információrengetegből csak azokat idézzük föl, amelyek közvetlenül e szöveg világának, kontextusainak értelmezéséhez nyújtanak segítséget. Mivel a kinyíló szöveg más forrásszövegek sokaságát idézi föl, ezért egy-egy frekventált forrás elemzése alkalmat ad arra is, hogy kilépve a szövegvilágból történeti kérdések megválaszolására tegyünk kísérletet. Bár nem hanyagolhatók el azok a megfontolások, amelyek szerint az „újraolvasás" folyamatában a szövegnek az „újraalkotása" történik meg, mégis, mivel itt nem egy műalkotás recepciója a célunk, ezért a forrás nyilvános „újraolvasásnak" csak akkor van létjogosultsága, ha azzal érdemben be tudunk kapcsolódni a vonatkozó történeti diskurzusba. Ebben az esetben az alapkérdés az — hiszen a szöveg elsősorban Széchenyi István aktuális helyzetelemzéséről és helymegjelöléséről szól —, hogy beszédével hová állt (hová került) Széchenyi a változást hozó 1848 márciusi kiélezett pillanatban. Ekkor már az események menete nem az ő állásfoglalásán múlott, azt a történések logikája és dinamikája szabta meg; viszont az, hogy ő miképpen tartozott bele a tőle függetlenül, sőt korábbi küzdelmeivel ellentétesen alakuló sodrásba; akkor, és ott dőlt el. Mindezért tágabban, e meg-
