Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Fenyő István: Magyar szónokok és statusférfiak
MAGYAR SZÓNOKOK ÉS STATUSFÉRFIAK 659 halálbüntetés eltörlése iránt tartott beszédei ennek legszebb példái. Idéz is belőlük -se citátumok különös fényt kapnak nem sokkal a Haynau (és Ferenc József) diktálta kivégzések után: „...az élet isten ajándéka, s e parancs, 'ne ölj' nem szenved kivételt... megrémültek a fejedelmek, s tudjuk: a félénkség a kegyetlenséghez, mint erőhöz folyamodik ... ha a nemzeteknél nem törvényes a halálbüntetés, forradalmaikban annyi drága s híres vér özöne nem vesztegettetett volna el."34 Szemerének érdemeként említi továbbá, hogy ő valósította meg az alsó táblán a külföldi parlamentek szokását: előadói jelentéssel kísérni a törvényjavaslatot. Felrója viszont neki, hogy a pártjában nem volt eléggé közlékeny, így félreismerték és megrágalmazták. S nem volt eléggé megnyerő egyéniség. Nem rendelkezett azokkal a tulajdonságokkal, amelyek Deákot annyira alkalmassá tették a vezéri szerepre. (Ez az ítélet jele a centralisták Deákhoz való közeledésének.) Jóval kevesebb az elfogultság Szentkirályi Móric képmásában.3 5 0 is leginkább műveltsége, törvényhozói jártassága, az eszmék, definíciók iránti hajlama, a vitatkozás előszeretete miatt kap elismerést. Alkalmat nyújt az esszéíró számára arra, hogy megfogalmazza itt és általa a liberalizmus kánonját és krédóját: „...Az élet örök változás. Erdekek támadnak, erők fejlődnek, melyeket szabályozni kell, igények, miket szükséges kielégíteni. Okvetlenül bukik a merev rendszer, mely minden alkut, minden egyezkedést kizár. Folytonos alku, kora engedmény, egyezkedés a békés átalakulás föltétele. Hol minden ajtó csukva van, kapustól rontanak be a szenvedélyek." Talán nem tűlzás azt állítanunk, hogy a fentebbiek — a liberalizmuson is túl — a demokratikus politizálás feltételeit fogalmazzák meg. S abban is egyetérthetünk az értekezővel, hogy joggal hibáztatja Szentkirályit habozásáért, határozatlanságáért, döntésképtelenségéért. Elszántság és erő kell a politikához - vonja le az újabb következtetést Csengery. Semmi meglepő nincs abban, hogy az esszégyűjtemény értékcsúcsára Csengerynél az ő két centralista mestere, Eötvös József és Szalay László kerül. Az előbbiről apológiát ír, az utóbbiról pedig szinte apoteózist. Eötvösnek első regényét, A Karthausit mind a költői nyelv, mind filozófiailag magasra (talán kissé túl magasra) értékeli.3 6 Az utóbbi magyarázható azzal, hogy hőse filozófiáját már itt védeni kényszerül. Csengery szerint a fiatal író világfájdalmát az olvasók nem értették meg: „Oly fényesen lépett föl előttök a költő, hogy nem láthaták benne a philosophot." Pap Endre emlékezetes versét idézi bizonyságul: „A társadalom jajkiáltása", „Itt van korunknak egész szenvedése" stb. S Csengery igazságot szolgáltat Eötvösnek, a politikus-publicistának is akkor, amikor tömören és pontosan ismerteti centralista elvrendszerét: „...Rendszeresebben, magasabb szempontból soha senki nem tárgyalá meg átalakulási legfőbb kérdéseinket. Megmutatá szerző, hogy a régi megyerendszer mellett valódi haladás nem vala lehetséges... Bebizonyítá, hogy ha közigazgatásunkba némi 34 Uo. 35 Csengery Antal: Szentkirályi Móric. Uo. 187-204. 36 Csengery Antal: Eötvös József. Uo. 204-228.
