Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Fenyő István: Magyar szónokok és statusférfiak
MAGYAR SZÓNOKOK ÉS STATUSFÉRFIAK 657 mesi alkotmány fő tételével, a „nemadózunk" elvével. S az elavult államhatalom kritikusát is megbecsüli Beöthyben. Mint szónokot nagyra tartja, államférfiként már kevésbé. Obelőle is hiányzott ugyanis a képzettség, a mélység. Idők jele: Beöthy ifjúságában huszártiszt volt nyolc esztendőn át, s e pályáért — régebben a nemesség egyik vágyképéért — Csengery már nem lelkesedik. Hibáztatja továbbá, hogy hiányzott belőle a rendszer, s hogy hozzászokott a parancsolgatáshoz. Leginkább pedig azt kifogásolja, hogy Beöthyt a megyegyűlések nevelték: „... A kiváltságos nép tartományi ősgyúlései aligha képeztek valahol statusférfiakat. S ily gyűlések visszhangja volt a régi magyar parlament." Ebből a parlamentből az európai nézőpontok éppúgy hiányoztak, mint az európai ügyek. Csengery tehát már a Beöthy-arcképben kifejezi a fő centralista ideákat: a felelős kormány iránti igényt és a megyei rendszer, illetve a parlament átalakítását. Valamint azt is, hogy a politikusoktól tanultságot, felkészültséget követel. További arcképeiben is épp az a jellemző, hogy a műveltség meglétét, a megszerzett képzettséget állítja — állíthatja — előtérbe. Mint például Dessewffy Aurélnál, bármennyire nem osztja is annak konzervativizmusát. Sőt, a centralisták egykori ellenfelénél mást is méltányol.2 8 De már bevezetésében hangsúlyozza, hogy Dessewffy tíz éves korában könyv nélkül tudta az Iliász első könyvét, majd azt, hogy Kazinczy volt az ő iskolája, utóbb Bentham, Mme de Staël és az európai államjog legjelesebbjei. Dessewffyben Csengery, a protestáns kollégiumok neveltje, olyan konzervatív államférfit tisztel, ki minden jogot meg akart adni a protestánsoknak, ki vallási kérdésekben képtelen dolognak tartotta a kényszerítést. Emellett a centralistákhoz, elsősorban Eötvöshöz közelítő más elveiért is nagyra tartja. Az ő Dessewffyje módszereiben épp az ellentéte egyrészt Schwarzenbergnek, Bachnak, másrészt Kossuthnak... „...A kormányférfiút halljuk itt szólani — állapítja meg —, mely latra vet minden körülményt s az eszközök óvatos megválasztása s közvetítő lépések által igyekszik összhangzást idézni elő a meghasonlott hatalmak között."29 Csengery e közvetítő jelleget mindjárt konkretizálja is - szintén nem kevés Kossuth-ellenes éllel: „Dessewffy Aurél egyike volt azon státusférfiaknak, kik a kormány és nemzet, s az alsó- és felsőház közötti feszült állás megszüntetésére minden befolyásukat folhasználák."30 Az esszéíró tehát olyan konzervatív politikusnak látja hősét, kivel együtt lehetett volna harcolni a reformokért. Dessewffy is el szerette volna érni a megyék „megrendszabályozását" és az országgyűlés rendezését, mint utóbb a centralisták. S Csengerynek is emlékeznie kellett arra, hogy Dessewffy már 1833 nyarán, 25 esztendős korában Észrevételek az országgyűlés rendezését illető újabb küldöttségi javaslatra címmel nagyszabású munkát írt - melyet a centralisták utóbb a maguk más koncepciójába átvettek.31 Dessewffy ebben azt fejtegette, hogy az országgyűlés csak akkor lehet eredményes, ha benne az összes 28 Dessewffy Aurél. Uo. 229-283. 29 Uo. 30 Uo. 31 Fenyő István: A centralisták. Egy liberális csoport a reformkori Magyarországon. Bp., 1997. 243-245.
