Századok – 2010

KRÓNIKA - Ökumené vagy globális közösség? Beszámoló a 21. Történész Világkongresszusról (Tomka Béla)

Következő számunk tartalmából Balogh Margit: Hadifoglyok, internáltak, kitelepítettek és az emberi jogok védelme Csapody Tamás: Tálas András népbírósági pere. (Tálas András-e Radnóti Miklós gyilkosa?) Erőss Zsolt: A martonizmus felszámolása. A Nemzeti -Egység Pártjának átszervezése 1936-ban Széchenyi Ágnes: Horváth Zoltán 1900-1967 Erős Vilmos: Mályusz Elemér és a népiségtörténeti iskola (Szabó István) Pritz Pál: Krausz Tamás: Lenin. Társadalomelméleti rekonstrukció Vonyó József: Gömbös kormánypártjának ideológiája és programja Pihurik Judit: Dr. Nagy István szekszárdi orvos megfigyelése három évtizeden át E számunk munkatársai Bagi Zoltán főlevéltáros (Csongrád Megyei Levéltár, Szeged) - Bárány Attila PhD, egyetemi adjunktus (Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara) - Domaniczky Endre PhD-hallgató (Pécsi Tudomány­egyetem Állam- és Jogtudományi Kara)-E. Kovács Péter kandidátus, a Római Magyar Akadémia tudo­mányos igazgatója (Róma, Olaszország) - G. Tóth Péter tudományos segédmunkatárs (Gál Ferenc Hit­tudományi Főiskola, Bálint Sándor Valláskutató Intézet, Szeged) - Tomka Béla PhD, egyetemi docens (Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara) - Tringli István PhD, tudományos főmunka­társ (MTA Történettudományi Intézet) - Vatai Gábor PhD-hallgató (Szegedi Tudományegyetem Böl­csészettudományi Kara) - Veszprémy László a történelemtudomány doktora, könyvtárigazgató (Had­történeti Intézet és Múzeum, Hadtudományi Könyvtár, Budapest) - Weisz Boglárka PhD, tudományos munkatárs (MTA Történettudományi Intézet) Számunk szerzői hozzájárulnak ahhoz, hogy a Századok szerkesztősége írásaikat — külön díjazás nélkül — DVD-n és a folyóirat internetes adatbázisában megjelentesse

Next

/
Oldalképek
Tartalom