Századok – 2010

KRÓNIKA - Ökumené vagy globális közösség? Beszámoló a 21. Történész Világkongresszusról (Tomka Béla)

1556 KRÓNIKA egyházak közötti párbeszéd mintájára —, hanem a történészek globális közösségének kialakulási folyamatára utalnak a szerzők-szerkesztők. Ez a földrajzi horizont kitágulását sejteti kettős értelemben is: egyrészt halványul az európai-észak-amerikai dominancia a résztvevők körében, másrészt a vizsgált témák között is nagyobb hangsúlyt kapnak az ázsiai-afrikai-latin-amerikai régiók problémái. A későbbiekben kíséreljük megválaszolni azt a kérdést, hogy valóban kialakulóban van-e a történészek globális közössége, illetve, hogy meddig jutott előre ez a folyamat. Ehelyett először röviden azzal foglalkozunk, hogy a konferencia tanulságai alapján létezik-e global history, s amennyiben igen, milyen jellemzőkkel írható le az. A válasz egyfelől egyszerű: kétségkívül létezik a globális történelem, hiszen nem csupán ezen a konferencián hangzottak el a globális megközelítést hangsúlyozó előadások, hanem az utóbbi években mind több kiadvány vállalja tudatosan az elemzés globális igényét a nemzetközi könyvpiacon. Sőt, az irányzat intézményesülését folyóiratok és tudós társaságok is mutatják: pl. a már régóta létező World History c. folyóirat mellett 2006-tól Journal of Global History címmel is megjelenik periodika a Cambridge University Press gondozásában, míg a tudományos szervezetek közül a 2009-ben létrejött Network of Global and World Histoiy Organizations és a 2002 óta fennálló European Network in Universal and Global History érdemel mindenképpen említést. Ha figyelembe vesszük, hogy hasonló folyamatok más társadalomtudományokban is lezajlottak, egyértelműen azt mondhatjuk, hogy a globális megközelítés népszerűsége nő, a global history már jelenleg is befolyásos szakmai irányzat. Ugyanakkor azonban a konferencia önmagában is jelezte, hogy a globális történetírás igénye problémák sorát veti fel. Számos szekció esetében nyilvánvaló volt, hogy csupán átcímkézés történt, vagyis a korábban is megszokott széles nemzetközi perspektívát alkalmazták a szervezők, anélkül azonban, hogy az előadások jelentősebb erőfeszítést tettek volna valamilyen sajátos és új, globális megközelítés kialakítására. Ide kívánkozik az a megállapítás, hogy mindez nem ritkán az említett folyóiratokban közölt tanulmányokat is jellemzi. Az előadások gyakran továbbra is valamilyen kisebb földrajzi egység — ország, régió vagy város — történeti problémáival foglalkoztak, melyek ugyan a glóbusz egymástól távoli pontjain helyezkednek el, s ennyiben valóban indokolt a globális jelző alkalmazása, de nem ritkán csak a szekcióvezető kommentárja kötötte össze a referátumokat, vagy jobbik esetben valamilyen globális történeti probléma esettanulmányaiként interpretálták őket. Talán ennél is súlyosabb problémák jelentkezhetnek akkor, amikor az előadások vagy tanulmányok valóban globális perspektívában kísérelnek meg bemutatni egy-egy történelmi jelenséget, folyamatot vagy intézményt. A veszély nyilvánvaló: a vizsgálat rendkívül nagy mértékű földrajzi kiterjesztése ahhoz vezet, hogy a kutatónak jórészt le kell mondania a történetírás hagyományos eszközeiről, mint például a forrás-közeliség elve, vagy a történeti kontextus figyelembe vétele. Sőt, a globális történetírás számára gyakran az olyan, hagyományosnak nem nevezhető módszer, mint az összehasonlítás sem célravezető, hiszen egyik kiindulópontja szerint a nemzetek/országok, de még a legkisebb faluközösségek sem vizsgálhatóak elszigetelten, mivel a globális erők hatnak