Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Merényi-Metzger Gábor: Az „aradi vértanúk" keresztelési anyakönyvi bejegyzései
106 MERÉNYI-METZGER GÁBOR „Carl v. Nagy-Sandor" pedig mint a cs. kir. 6. huszárezred kadétja.28 Ráadásul ez a Nagy-Sándor Károly 1836-ban kilépett a hadseregből2 9 , míg József egészen 1846-ig szolgálta a császárt. Itt a kutatást már majdnem feladtam, amikor is a kezembe került a tábornok nagybátyjának, dr. Nagysándor Imrének az egyetemi anyakönyvi bejegyzése. A dokumentum adatai szerint a Nagyváradon született, római katolikus vallású, 24 éves hallgatót 1799. november 21-én avatták orvosdoktorrá. De ami a leglényegesebb az az, hogy a vezetékneve nem Nagy-Sándor, vagy Nagy Sándor, hanem Sándor volt.3 0 Ugyancsak ezen a néven, azaz Sándor Imreként szerepel egyébként — mint Szatmárnémeti város orvosa — egy Szatmár vármegyéről, 1809-ben megjelent monográfiában is.3 1 így arra gondoltam, hogy Nagysándor tábornok talán Sándor József néven látta meg a napvilágot. Azt, hogy pontosan mi okból lett a Sándor családnévből Nagy Sándor, nem tudni, de azt igen, hogy erre az esetleges „névváltoztatásra" az 1810-es évek első felében kerülhetett sor. Mint láttuk, 1809-ben Nagysándor Imrét még Sándor Imrének hívták, 1816-tól pedig az unokaöccse már Nagy-Sándor Józsefként szerepel az iskolai irataiban. Némi utánjárás után sikerült ugyanis megszereznem Nagysándor tábornoknak, a pesti piarista gimnázium 1816/17. és 1817/18. évi anyakönyveiben található bejegyzéseit. Ezek szerint, „Josephus Nagy Sándor" római katolikus vallású, magyar nemzetiségű, 13, illetve 14 éves — azaz 1803-ban született —, Bihar vármegyei, nagyváradi születésű volt. Ugyancsak ezekből a dokumentumokból derült ki — az, amely eddig egyetlen ismert forrásban sem szerepelt —, hogy az édesapját Józsefnek hívták és nyugalmazott pesti ügyész volt.3 2 Ezen feltételezett névváltoztatás tényének, valamint az iskolai matrikulák adatainak (vallás, életkor, apja neve) az ismeretében, tehát még egyszer átnéztem a Nagyvárad-Olaszi Római Katolikus Plébánia (Parohia Romano Catolicá Oradea-Olosig) irattárában található anyakönyveket, ahol végül sikerült megtalálnom a rég keresett eredeti keresztelési bejegyzést. Ebből pedig kiderült, hogy Sándor József és Tatzel — vagy másképpen írva Tatzl, Taczel — Jozefa fia, József János Nepomuk 1803. augusztus 19-én született és augusztus 20-án — az azóta már átépített Nagyvárad-olaszi Szentlélek plébániatemplomban — keresztelték meg. (Ld. 10. sz. dok.) Azt, hogy ez a Sándor József nevű gyermek azonos Nagysándor József tábornokkal, azt az a tény is bizonyítja, mely szerint ennek is volt egy Kár-28 Militär-Schematismus des österreichischen Kaiserthumes. Wien, 1830. 303., 310. 29 Oesterreichische militärische Zeitschrift. Erstes Heft. Wien, 1834. 230. 30 Semmelweis Egyetem Levéltára, l/f. Az Orvostudományi Karon végzett hallgatók jegyzéke. 1. köt. 31 Szirmay Antal: Szathmár vármegye fekvése, történetei, és polgári esmérete. I. köt. Buda, 1809. 212. 32 Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltára. III. 12. A pesti gimnázium levéltára. Anyakönyvek. 42a. köt., 43a. köt.