Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szabó András Péter: Menyegzőtől mennyegzőig. Gondolatok a házasságkötési szokásrend magyarországi fejlődéséről
MENYEGZŐTŐL MENNYEGZŐIG 1051 A történeti demográfiai kutatások azt mutatják, hogy a 18-19 században a népesség egészére továbbra is jellemző maradt a farsangi szezon, mellette azonban két új kiugrás mutatkozik, az egyik májusban („zöldfarsang"), a másik pedig az újbor kiforrása után novemberben. Az adventben és nagyböjtben (tehát a tridenti zsinat által meghagyott tilalmi időszakokban) tartott menyegzők továbbra sem váltak jellemzővé, bár úgy tűnik, hogy a reformátusok egyes területeken nem tartották ezeket tiszteletben, és körükben különösen jellemző volt a novemberi lakodalom.8 2 Az átrendeződés kezdete még nem világos, ám annyit mindenképpen elmondhatunk, hogy meghívóink hűen tükrözik a házassági szezonalitásban bekövetkezett változások nagy mértékét. VI. Az ismeretlen menyegző A fenti oldalakon kétszer is beleütköztünk már tanulmányunk fő témájába, a korabeli házasságkötés elemeinek viszonyába, először a meghívólevelek szövegezése, másodszor pedig a tiltott napok kapcsán, ám mindkét alkalommal az látszott célszerűnek, ha nem bocsátkozunk bele a probléma taglalásába. Most jött el az ideje annak, hogy feltegyük a legfontosabb, kezdetben talán különösnek tetsző kérdést: tulajdonképpen milyen eseményre is szólnak a menyegzői meghívók? Mit is jelentett a korban az a szó, hogy menyegzői A válaszadást rendkívül megnehezíti az, hogy a házasságkötésre jelenleg használt szavaink és a mögöttük meghúzódó modern szokásrend látens módon befolyásolnak minden értelmezési kísérletet. Ez magyarázza meg azt a sajnálatos helyzetet is, hogy a szakirodalomban mind az egykorú latin kifejezések fordítása, mind a házasságkötési cselekmények magyar megnevezése kapcsán erős zavar uralkodik. Érdemes tehát először a szavak jelentését megvizsgálunk, hiszen így talán egy lépéssel közelebb juthatunk a házasságkötés egykori rendszeréhez. 1. A szavak jelentése 16. századi magyar nyelvű leveleink általában a menyegző szóval illetik azt az eseményt, amelyre a meghívás szól. A menyegző kifejezés a 14. században tűnik fel, a középkori menyez (nubo) magyar igéből képzett főnév, korai alakja 82 Faragó T.: A házasságkötés i. m. 70-71., ill. 80-81.: 1-3. táblázat. Mindazonáltal fel kell arra hívnunk a figyelmet, hogy Faragó Tamás nem erdélyi, hanem magyarországi adatokkal dolgozott, és az általa használt adatsorokban nem szerepel a házasulok társadalmi helyzete, azaz nem derül ki a nemesi és nem nemesi menyegzők közötti esetleges különbség. - Különösen tanulságos a hagyományőrző katolikus közösségek esete, amelyekben egészen erős és sokáig megmarad a farsangi szezon kiemelt szerepe. Kunszentmártonban 1719 és 1780 között 52-53% a farsangi esküvők aránya. Kakuk M.: A házasságkötés i. m. 59. Még markánsabbak a palóc területek: 1693 és 1720 között Pásztón (katolikus anyakönyv) az esküvők 43,4%-a januárban, 41%-a februárban volt, a többi hónap mindössze néhány százalékot képvisel. Faragó T.: Házassági szezonalitás 243. A szintén katolikus Herencsényben 1751 és 1800 között az esküvők 65,7%-a esik januárra és 17,5%-a februárra. Itt csak a 19. század első felében jelenik meg egy október-novemberi szezon, amely a század második felében válik dominánssá. Zólyomi J.: Herencsény i. m. 193. - Az erdélyi Mezőköbölkúton csak a 20. század első felében gyengül meg a farsangi házassági szezon, és átveszi a helyét a májusi lakodalmazás. Kós K.: Munka, életmód i. m. 473-474.
