Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szabó András Péter: Menyegzőtől mennyegzőig. Gondolatok a házasságkötési szokásrend magyarországi fejlődéséről
MENYEGZŐTŐL MENNYEGZŐIG 1047 kötés napjának kiválasztásában az egyházi és a szervezési tényezőkön kívül a helyi szokások is szerepet játszhattak. A 17. században például Bern vidékén balszerencsés, lakodalomra alkalmatlan napnak tartották a szerdát, amelyet a korabeli magyar protestáns egyházak viszont előnyben részesítettek, a 19-20. századi református Mezőköbölkúton (Mezőség) pedig a pénteki napot kerülték.6 5 (Valószínű azonban, hogy az iménti, látszólag irracionális nézetek hátterében is meghúzódtak anyagi tényezők vagy korábbi szabályozások.) A régi szokásrend hosszú továbbélését tükrözi a besztercei menyegzői meghívókból kirajzolódó szezonalitás is. Adataink helyes értékeléséhez feltétlenül szükséges az egyházi szabályozás előzetes ismerete. A középkori magyar egyház a menyegzők tekintetében három, a legfontosabb keresztény ünnepek és böjti időszakok méltóságát védelmező tilalmi időszakot ismert: ezek 1) advent első vasárnapjától vízkereszt nyolcadáig, 2) hetvenedvasárnaptól húsvét nyolcadáig, végül 3) az áldozócsütörtök előtti vasárnaptól pünkösd nyolcadáig terjedtek.6 6 Ennek ellenére az a benyomásunk, hogy a gyakorlatban az első két időszak a középkor végén nem volt ilyen hosszú: vízkereszt nyolcada helyett vízkeresztet (jan. 6.) tekintették a határnapnak, hetvenedvasárnap helyett pedig a nagyböjt kezdeteként számon tartott hamvazószerdát. A házassági jogot megújító tridenti zsinat 1563-ban azután ezekkel a tényleges határokkal rögzítette az iménti két időszakot, és teljesen eltörölte a harmadikat. Annak ellenére, hogy a protestánsok kezdetben a nagy ünnepek kivételével elméletileg egyáltalán nem ismertek tilalmi időszakokat,6 7 a meghívókból kiderül, hogy az erdélyi nemesség a 16. században egyöntetűen, azaz a felekezeti kötődéstől függetlenül, nem ült a nagyböjtben menyegzőt. Aligha véletlen, hogy az egyetlen kivétel éppen a radikális antitrinitárius kápolnai Bornemisza dominanciája itt tehát már nem olyan erős.) Zólyomi József: Herencsény története. (Nagy Iván könyvek 2.) Balassagyarmat 1998. 194.; 3) A baranyai reformátusok között 1827-ben a lakodalom napja mindig a szerda. Hoffmann Tamás: A Köz-nép házasodásának módja Baranyában. Ethnohraphia 65. (1954) 523. - Egy, a németországi adat: 1700 és 1798 között Oppenheimban a református házasságok 77,5%-a, az evangélikus házasságok 64,2%-a, és a katolikus házasságok 54,9%-a esik keddi napra. A vasárnap itt már a katolikusok esetében sem olyan erős: 10,8% választja a vasárnapot, és 17% a szomszédos hétfőt. Dülmen, R.: Kultur und Alltag i. m. 149-150. 65 Rubi, C.: Hochzeit im Bernerland i. m. 40.; Kós Károly: Munka, életmód és hagyomány egy rítuselem változása tükrében. In: Uő: Eszköz, munka, néphagyomány. Dolgozatok a munka néprajza köréből. Bukarest 1979. 472. 66 A menyegzők szempontjából tilalom alá eső időszakokról, illetve ezek felekezetenként eltérő megjelenéséről: Bárth D.: Esküvő, keresztelő i. m. 49-54. - Még a hivatalos középkori tilalmi időszakokkal találkozunk Oláh Miklós esztergomi érsek 1561-ben megjelent könyvében is. „Ab adventu usque ad octavam Epiphaniae, a Septuagesima usque ad octavas Paschatis, a dominica Rogationum usque ad dominicam post Pentecosten non admittantur solennitates nuptiarum" Nicolaus Oláh: Catholicae ac christianae religionis praecipua quaedam capita de sacramentis. 1561 Bécs. (RMK III. 484. Az OSzK példányát használtuk.) fol. 107v. 67 A 17. századi hazai református szabályozások némelyikében a gyakorlat folytonosságáról árulkodó módon újra felbukkannak a tilalmi időszakok, mégpedig a középkori három, de jóval rövidebb formában, az első időszakot vízkeresztig számolva, a másodikat pedig a húsvét előtti harmadik vasárnaptól (dominica Laetare), amely nagyböjt közepébe esik. Bárth D.: Esküvő, keresztelő i. m. 52-53. A nagyböjt (Quadragesima) és az Advent a nógrádi evangélikusok 1610. évi artikulusaiban is feltűnik tilalmi időszakként. Okolicsányi József: A Nógrádi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházmegye monográfiája. (METEM Könyvek 67.) Szerk. Galcsik Zsolt. Bp. 2009. 36.
