Századok – 2009

MŰHELY - Horváth Pál: A jogállamiság helye és szerepe az újabb kori történelemben III/725

nyithatja az a két bírósági dekrétum is, amely közel egyidejűleg új utakra terelte a jogszolgáltatás rendes és különös (bírósági) gyakorlatát. Az ismert bírósági dekrétumok és az ezekre támaszkodó NARKOMJUSZTIC (Igazságügyi Népbiztosság) instrukciók legiszlálták tüzetesen például a védelemhez fűződő (emberi) jogokat, a személyes szabadság garanciáját képező anyagi- és eljárásjogi szabályokat csakúgy, mint a nyomozati szakban érvényesülő eljárásjogi biztosítékokat az önkényeskedéssel (illetve és anarchiával) szemben. Még az eljárási költségek minimális összeghatáron belül tartására is figyelt ez a forradalmi jogalkotás, elérni kívánván, hogy ez által a perköltség terheitől a néptömegeket is általában mentesítse. Az egyfokozatú fellebbviteli rendszer, illetve a kasszációs (semmisségi) eljárás meghonosítása is az elbürokratizálódás veszélyeinek a kivédését célozta és számos lépés történt a forradalmi törvényesség jogi garanciáinak a kiépítésére. Az új igazságszolgáltatási fórumrendszer hatásköri és illetékességi szabályainak a megvonása, a népi laikus bíráskodás alapelemeinek a lerakása, az anyanyelvi garanciák legiszlálása és egészében a bűnügyekben alkalmazandó rendes és különös bírósági eljárás tüzetes szabályozása például a 2. számú bírósági dekrétumban szorosan a témánkhoz tapadó ténykörülmények felidézésére adna lehetőséget. Ezeknek a történelmi jelentőségű jogforrásoknak a rendelkező szakaszaiban tehát egy sor hagyományosan megszentelt vívmány (emberi jog) garantálására került sor, amely csak a későbbi kényszerintézkedések nyomán halványulhatott el. Mindezek alapján mondhatjuk, hogy a néptömegek felemelésében elért eredményeket az ismert etatista torzulások csak átmenetileg árnyékolhatták be. Annyi biztos ma már persze, hogy nem az ún. „alapjogok"-hoz szervesen hozzátartozó állampolgári kötelezettségek (objazannoszti grazsdan) veszélyeztették akár a kulturális jogok még teljesebb érvényesülését, hanem azok a konkrét emberi és jogrendbeli hibák, amelyeknek a felszámolása nyomán születhetik újjá nálunk is a jogállamiság. 4. Az emberi jogok egyetemes törvénye A művelődéstörténet újabb és régi keletű eredményei nyomán láthatjuk az emberi jogok kiteljesedésének a történelmi folyamatát, mely a legújabb kori történelem szerves alkotóelemeként áll elénk. Nagy árat fizetve érte, végre a mi 20. századi történelmünk eljutott ugyanis a droits de l'homme egyetemes üggyé válásához. Két világháború megaláztatásain és szenvedésein okulva így váltak az Egyesült Nemzetek ismert 213. számú határozatában (1948) foglalt ajánlások (az Emberi Jogok egyetemes nyilatkozata) az emberi jogok egyetemes törvényének az alapjaivá. A világszervezet ezzel tette meg az első lépést egy jogi és erkölcsi erővel rendelkező nemzetközi törvény kidolgozása és egyre szélesebb elfogadtatása felé. Teljesen nyilvánvaló, hogy az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának az elfogadása a hármas egység, vagyis a tulajdonképpeni polgári (politikai), a gazdasági-szociális, illetve a kulturális jogok együvé tartozandóságának az akceptálását jelentette. A droits de l'homme egyetemes üggyé válásához tehát az