Századok – 2009
MŰHELY - Horváth Pál: A jogállamiság helye és szerepe az újabb kori történelemben III/725
ségű (dualista) államberendezkedés és egynémely idevágó institúciónk is felettébb tiszavirág-életűnek bizonyult. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását megelőző negyedszázadban lezajlott viszont az ipari forradalom, kialakult a modern társadalom, amely már távlatilag is irreverzibilissé tehette volna a jogállamisághoz vezető utakat. Közismert viszont, hogy nem ezt a vélelmet igazolta a 20. századi történelem, sőt a kényszerpályák és terelő utak végeláthatatlan sorozata a jogállamisághoz tapadó illúzióinkat is tartósan eloszlatta. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a modern jog idevágó intézményrendszere nyomtalanul nem tűnt el sem a két világháború közé szorult történelmünkből, sem pedig a legújabb kori jogfejlődés palettájáról. Valójában tehát a jogállamiság intézményesülésének a történelmi folyamatát egy szélesebb történelmi dimenzióban kell megközelítenünk. 2. A történelmi előképek, típusjegyek kialakulása A modern politológiai, illetve a módszeres közjogi, közigazgatás-történeti kutatások a „Rechtsstaat" típusjegyeit keresve, azokat a gondolkodókat idézi, akik a kontinentális modell klasszikus formáját vélték felfedezni a német jogállamiság újabb keletű vívmányaiban. Ennek a modellnek az ősforrásait pedig valóban csak a 19. század megkésett polgári átalakulásához vezethetjük vissza. Kissé leegyszerűsítve azt mondjuk, hogy a 19. század közepe óta a különböző praktikus eszmeáramlatok (politikusok és jogászok) sajátos biztosítékok (fékek és ellensúlyok) kiépítését szorgalmazták, hogy ez által a kiépült polgári társadalom, illetve az alapvető tulajdonjogi viszonyok és persze az egyén jogai mind a szélsőjobbról, mind pedig a nem kívánt radikalizmustól védve legyenek. A modern (polgári) állam legyen a törvény őre, a konszolidált polgári társadalom védelmezője (ahol kell ennek kiépítője és korszerűsítője). Magába foglalta ez az elvárás az állami tevékenység átfogó (alaptörvényi) szabályozását, a főbb hatalmi ágazatok törvényeken nyugvó elhatárolását, a szabadságjogok közjogi alapozást meghaladó garantálását, illetve a klasszikus (burzsoá) állami alapelvek gyakorlati megvalósítását. A típusjegyek persze folyamatosan is változtak és ennek megfelelően a 20. századi ún. jóléti társadalom szociálpolitikai, gazdaságjogi intézményei is beintegrálódtak a rendszerbe. Sőt, a Roosevelt-féle New Deal-ban már a súlypontok is áttevődtek az utóbbiakra. A kontinentális jogrendszerekben csakúgy, mint a nagy világjogrendszerekben rövidesen feltűntek azonban a válságjelei, amelyek még a modern gazdaság monopolizálódásának az idején keletkeztek. Az ún. „válságjog" jelzi talán leginkább érzékelhetően, hogy a jogállam ezeket az erőpróbákat már csak üggyelbajjal viselheti el. így éppen a demokratizmus számottevő hagyományaival alig rendelkező, megkésett modell jutott elsőként a kényszerpályára, illetve végső soron a különböző totalitárius rendszerek útvesztőjébe. Valójában tehát a késleltetett (burzsoá) jogcsoport-régiók jogállamisága a specifikus, a modell típusjegyeit tehát nem lehet kizárólag az ún. „Rechtsstaaf'-példáján szemlélni. A történelmi előképek sorrendjében nyilván azokra a típusjegyekre kell a figyelmünket visszatéríteni, amelyek már a korai, illetve főként a klasszikus polgári átalakulások nyomán kerültek felszínre. Az angol parlamentáris mo-
