Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Miru György: A szabadság elve és a nemzet elve. Kossuth Lajos és Teleki László vitája a közösségi autonómiák értelmezéséről III/703
magyar politikai publicisztikában sem volt ismeretlen, az 1848-as év sodrában meglehetősen népszerű és rugalmas gondolat volt. Épp úgy szóba jött új államalakulat szervezésénél, felélesztésénél, sőt egy egész térség politikai kapcsolatrendszerének tervezgetésénél, mint meglévő, történetileg alakult állam vagy birodalom újjászervezésénél. Támaszkodtak rá a Habsburg-birodalmat etnikai alapon reorganizálni akaró politikai erők, akárcsak a nemzeti mozgalmak lendületének lefékezésére törekvők, de még a tartományok történetpolitikai jellegének erősítésén munkálkodó konzervatívokat is megérintette.6 3 Kossuthot már akkor foglalkoztatta e gondolat, amikor az Egyesült Államok intézményeit még csak olvasmányaiból ismerte, Világos után pedig a térség és Magyarország politikai jövőképének formálásában kiemelt szerepet tulajdonított neki. A föderatív elvet a politikai intézményépítés három szintjén értelmezte. Már a Pesti Hírlap szerkesztőjeként szívesen vont párhuzamot az amerikai föderalizmus és a hazai megyerendszer közt, az ötvenes évek elején pedig úgy vélte, hogy a megyék népképviseleti alapra helyezésével és a hagyományosan széles körű municipális autonómia fenntartásával Magyarország belső politikai rendszerét közelíteni lehet a föderalizmushoz. Ehhez persze tervbe vette a megyék közigazgatási és nemzetiségi szempontú átalakítását, azaz csökkenteni szerette volna a területi aránytalanságokat, méghozzá úgy, hogy a területrendezésnél lehetőleg azonos nemzetiség alkosson egy megyét. ,,[E]gy jó territoriális felosztással — melynél a nemzetiségek főkép tekintetbe véve legyenek, kívánom biztosítani minden népiségek departamentalis és communalis autonómiáját, s nemzetiségi életét, szóval mindent, amit a józanság, egyenlőség és testvériség kívánhat."64 Telekinek kifejtett nézeteiben, majd alkotmánytervében a közigazgatást is az autonómia elve alapján gondolta el — mind községi, városi, (esetleg kerületi) és megyei szinten —, ahol a felettes hatóságok csak a törvényes felügyeleti jogot gyakorolják, de nem avatkoznak be az önkormányzat ügyeibe. Az országgyűlés második kamarájában, a szenátusban a megyék az általuk választott küldötteken keresztül politikai képviseletet is nyernek. Az önkormányzatokban a többség dönt, többek közt a hivatalos nyelv kérdésében is, de úgy, hogy tekintettel van a kisebbség jogaira is. Kossuth úgy vélte, hogy a közigazgatási autonómia is biztosíthatja a nemzetiségi igényeket.6 5 63 Mérei Gyula: Föderációs tervek Délkelet-Európában és a Habsburg-monarchia 1840-1918. Bp. 1965.; Heiszier Vilmos: A „K. K. privilegierter Hofliberalismus." Az osztrák-német liberálisok identitásproblémái. In: Szabadság és nemzet. Liberalizmus és nacionalizmus Közép- és Kelet-Európában. Szerk. Dénes Iván Zoltán. Bp. 1993. 112-122.; Deák Ágnes: Wesselényi Szózata a korabeli osztrák-német és szláv röpiratirodalom tengerében. In: Wesselényi emlékülés. Szerk. Takács Péter. Fehérgyarmat 1996. 17-38.; Deák Ágnes: A Habsburg Birodalom a nacionalizmus kihívásai között. Tervek és koncepciók a birodalom újjáalakítására (1848-1849) Aetas 12. (1997: 4. sz.) 5-44.; Európa-tervek 1300-1949. Visszapillantás a jövőbe. Szerk. Németh István. Bp. 2001. 118-124. 64 Horváth Z.: Teleki László i. m. II. 230.; Kossuth demokráciája i. m. 45. L. még Kossuth Lajos: Az Éjszak-Americai Egyesült Statusok szabad népéhez! In: Kossuth demokráciája i. m. 30. 65 Deák /.: Konföderációs tervek i. m. 389.; Kossuth demokráciája i. m. 44-^48.; Spira Gy.: Alkotmányterv i. m. 57-65.; Szabó István-. Kossuth Lajos szabadságharc utáni alkotmánytervezetei. In: Európai Magyarországot! Kossuth Lajos és a modern állam koncepciója. Szerk. Balogh Judit. Debrecen 2004. 143-146.
