Századok – 2009

KRÓNIKA - Mátyás király és szabolcs-szatmár-beregi támogatói. Új eredmények a nyírbátori régészeti és műemléki kutatások alapján. Tudományos konferencia, Nyírbátor 2008. november 7-8. (Skorka Renáta) II/506

kérdésre, melyek a kolostor eddig vizsgált két szárnya, a keleti és déli kutatásai során merültek fel. Simon Zoltán régész, a Kulturális Örökségvédelmi Szolgálat főmunkatár­sa előadásában arra keresett választ, hogy hol állhatott Nyírbátor írott forrá­sokban elsőként megjelenő plébániája, illetve hogy a református templom mely építési periódusokban nyerte el mai formáját. A nyírbátori református templom építési ideje a 15-16. század fordulójára tehető, egyházi intézmény említésével azonban már 1313-ban találkozhatunk Nyírbátorban, s 1326-ban a templom le­égéséről tájékoztatnak a források. Az előadó kutatási eredményeit szemléltetve beszámolt arról, hogy a mai templom déli falában megtalálták egy korábbi templom megközelítőleg 14 m hosszú déli hajófalát, amely hajónak nyugati és keleti végét a második építési periódus templomhajójának nyugati és keleti vége igazolta. A templomnak csupán nyugati kapuja lehetett és korára — mely a 13. század második felére tehető, bár nem kizárt a 14. század vége sem — a szentélyforma alapján következtethetünk. E korai templomtól északra állt egy 1433. évi forrásban ecclesia rotundaként említett Krisztus teste körtemplom, amely megnevezés az előadó szerint arra utal, hogy ekkor még önálló épületnek kell tekintenünk. A rotunda keletkezési idejével kapcsolatban az előadó nem zárta ki a 11-12. századot, s azt is elfogadhatónak tartotta, hogy az 1313-ban említett és 1326-ban leégett első nyírbátori templom is a rotundával lenne azo­nosítható. Álláspontja szerint a tűzvész után emelhették a mai templom testében megfogott korábbi templomot, melyhez a második építési periódusban észak felé bővítéseket végezve kápolnaként hozzákapcsolták a Krisztus teste körtemplomot. Simon Zoltán szerint a nyilvánvalóan 1433 után bekövetkező második építési peri­ódus az 1480-as évekre tehető, s Bátori István erdélyi vajdához köthető, aki való­színűleg a kenyérmezei csata hadizsákmányából finanszírozta az építés költségeit. Ez magyarázná a vajda nevével fémjelzett 1488-as évszámmal ellátott Bátori­címeres kőfaragványt, amely a déli kapu lunettájában látható. A harmadik építési periódusban a templomot nyugat felé egy karzatnyi hosszal, egy lépcsőtoronnyal, polygonális záradékú szentéllyel, oratóriumként is szolgáló keresztboltozatos sekrestyével, reneszánsz sekrestyeajtóval, sediliával, déli karzatablakkal bővít­tette ki Bátori András fia, András. Ezen harmadik építési periódust az eddigi kutatások 1494 és 1511 közé tették. Simon Zoltán nem vonta kétségbe a datá­lás helytállóságát, előadása végén azonban néhány ellentmondásra hívta fel a figyelmet. Számára nem tűnik bizonyítottnak, hogy a záradék egyik keleti tám­pillérének lábazati rézsűjén olvasható 94-es szám az 1494-es évszám maradvá­nya volna, s a stallumon olvasható 151 l-es évszámot sem kapcsolná feltétlenül össze a templom befejezésével. Következtetései szerint ugyanis a kóruspadot eredetileg nem a nyírbátori plébániatemplomba szánták, hiszen a stallum templo­mi behelyezésekor a déli ablakok könyöklőit egy méterrel magasabbra kellett he­lyezni, hogy a stallum felső része ne takarja el az ablakokat. A konferencia szakmai mérlegét Tringli István a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa vonta meg. Összefog­lalójában hangsúlyozta, hogy az elmúlt két nap előadásai a késő középkori tör­ténelem közel száz esztendejét ölelték fel, s számos esetben eddig ismeretlen kutatási eredménnyel szolgáltak. Ezért mondható jelen konferencia kiemelke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom