Századok – 2009

KRÓNIKA - †Jakó Zsigmond (1916-2008) (Csukovits Enikő) II/503

vent jegyzőkönyvei (1289-1556) címen, két vaskos kötetben 1990-ben, Budapesten, a Magyar Országos Levéltár kiadásában jelent meg. A romániai rendszerváltás idejére Jakó Zsigmond már megkerülhetetlen tekintélye, mintegy egyszemélyes intézménye az erdélyi történettudománynak. Tudását korábban is elismerték, ezekben az években pedig mind a magyar, mind a román tudományosság hivatalos elismeréseit is sorra megkapta. 1970-től volt a bukaresti Társadalomtudományi Akadémia rendes tagja, 1996-tól a Román Akadémia tiszteleti tagja. 1988-tól a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, 1990-től a Magyar Történészek Világszövetségének társelnöke, számos magyar tudományos kitüntetés (Pro Cultura Hungáriáé, Széchenyi-díj, Kemény Zsigmond-díj) birtokosa. Jelentős szerepet játszott a nagy múltú magyar nyelvű erdélyi tudományos élet újraélesztésében: 1990-ben közreműködött az Erdélyi Múzeum Egyesület újraalapításában — amelynek 1994-ig elnöke volt —, az Erdélyi Múzeum című folyóirat újraindításában, bábáskodott az egyesületi könyvtár létrehozása mellett. Sokirányú elfoglaltságai mellett új, minden korábbinál nagyobb szabású munkába, az Erdély teljes középkori oklevélanyagát felölelő Erdélyi okmánytár elkészítésébe kezdett. Tisztában volt azzal, hogy a tervezett sokkötetes sorozatot már nem ő fogja befejezni, de az alapokat még mindenképpen szerette volna lerakni. A vállalkozás megvalósulása érdekében újra tanítani kezdett: a legfiatalabb generáció képviselőiből munkatársakat toborzott, akiket bevezetett a forráskiadás alapjaiba. A sorozat első kötete, amely az 1023-1300-as évek közötti anyagot tartalmazta, 1997-ben, a második kötet az 1301-1339 évek forrásanyagával 2004-ben jelent meg. A harmadik kötet — amelynek elkészítésében már jelentős részt kaptak fiatal munkatársai — a napokban kerül a boltokba, de a munka Jakó elképzeléseinek megfelelően ezután is folytatódik. Jakó Zsigmond 2008. október 31-én, életének 93. évében végleg elköltözött a Házsongárdi temetőbe, az erdélyi magyarság nagyjainak panteonjába. A tudomány szolgálatában eltöltött hosszú élete során számos nehézséggel kellett szembenéznie, de tartása, fegyelme segítségével a legreménytelenebb helyzetekben is kitartott elvei és eszméi mellett. A hosszú, az utolsó hetekig alkotó szellemi munkával töltött élet a sors legnagyobb ajándéka, de Jakó Zsigmond az ajándék mellé még ráadást is kapott: megélhette, megállapíthatta, hogy „a diktatúra idején tudatosan kivéreztetett erdélyi magyar történetkutatás 1990 után talpra állt". Jakó Zsigmond sokat tett ezért, ott volt az első lépéseknél, az út további részét azonban már nélküle kell bejárnia az erdélyi történettudománynak. Dolgozószobájában, az íróasztalával szemközti falon Kelemen Lajos portréja függött - azé a Kelemen Lajosé, aki Jakó méltatása szerint „minden anyagi és hatalmi eszköz nélkül, sivatagi körülmények között, hűséges helytállásával és tanítványain keresztül biztosította Erdélyben a magyar történetkutatás folytonosságát, a magyar néptörténet legfontosabb forrásanyagának megóvásával, összegyűjtésével és közkinccsé tételével pedig a lehetőséget az újrakezdéshez". Vajon hány erdélyi íróasztal felett lesz az elkövetkező évtizedekben Jakó Zsigmond-portré? Csukovits Enikő