Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Pósán László: A Német Lovagrend 1233. évi kulmi kiváltságlevele II/427
vívott háború (1242-1248) és az első porosz felkelés (1242-1249) komolyan megingatta a hatalmát.15 2 A lovagoknak minden segítségre szükségük volt, s ezért a döntően Lübeckből érkezett telepesek által alapított Elbingnek 1246-ban lübecki jogot adományozott, és elfogadta a porosz pénz valós értékén történő átváltását.153 A porosz dénároknak a kölnihez viszonyított felértékelt helyzetét mutatja az is, hogy a korabeli piacok a kölnivel közel azonos értékűnek vették a skót és az angol dénárokat,15 4 és a lovagrend kereskedelmi elszámolásaiban is az olvasható, hogy 1 skót font 2 porosz márkának felelt meg (216 lb. Schottis, summa 432 m. pr.), azaz a skót és porosz érmék váltási értéke 1:6 volt.155 Annak ellenére, hogy a porosz dénárok viszonylag kevés ezüstöt tartalmaztak (468,75%c), a Kulmer Handfeste azon előírása, hogy „a pénz 10 évente csak egyszer újíttassák meg", biztosította értékállóságát. Ezzel ugyanis a Német Lovagrend szakított a magas nemesfémtartalmú dénárok esetében is gyors értékvesztést okozó, gyakori, akár évenkénti (vagy még sűrűbb) pénzújítás gyakorlatával. Az évenkénti (vagy gyakoribb) pénzbeváltás esetén ugyanis nem volt titok, hogy az új pénzérmék csak kibocsátásuk pillanatában bírnak teljes névértékkel, azt követően folyamatosan veszítenek értékükből, míg el nem érik a bevonáskor érvényes alacsonyabb beváltási árfolyamot. A gyakori pénzváltás a pénz gyors inflálódását eredményezte. 1255-ben például a merseburgi püspökségben a pénzügyi év elején 1 márka még 300, a végén viszont már 360 dénárt ért.156 Ez 20%-os pénzromlást jelentett. Sziléziában, vagy Lengyelország egyéb területein, ahol a 13. század első felében egy évben háromszor is megújították a pénzt, ez az inflációs érték még magasabb volt.15 7 Stabilabb értékű pénzt csak a gyakori pénzváltás megszüntetésével lehetett biztosítani. A Szász tükör is úgy fogalmazott, hogy új dénárokat csak akkor szabad verni, ha „új urak jönnek", azaz ha megváltozik a tartományurak személye.15 8 (A gyakorlatban azonban ez nem érvényesült.) A 13. században Augsburgban és Freiburgban például csak 4 évente került sor pénzújításra.15 9 A kölni érsekségben már a 12. század utolsó harmadában felhagytak a gyakori pénzbeváltással, ami értékállóvá és széles körben keresett s kedvelt fizetőeszközzé tette a kölni dénárokat.160 152 pósán L.: A Német Lovagrend története a 13. században i. m. 147-159. 153 pub I. 1. 181. sz, 1. még Edward Carstenn: Geschichte der Hansestadt Elbing. Hansische Geschichtsblätter 62. (1937); Uő: Elbings Kampf um das Lübische Recht. Hansische Geschichtsblätter 62. (1937); Georg Fink: Lübeck und Elbing. Elbinger Jahrbuch 14. (1937); Arthur Metner: Die älteste Handschrift des Lübischen Rechts für Elbing. Elbinger Jahrbuch 14. (1937); Werner Neugebauer: Die Gründung Elbings durch den Deutschen Orden und Lübecker Büx-ger 1237. Lübeck 1226. Reichsfreiheit und frühe Stadt. Hgg. Olaf Ahlers, Antjekatharina Graßmann. Lübeck 1976. 227. 154 Sprenger, B.: Das Geld der Deutschen i. m. 77.; Witthöft, H.: Die Kölner mark zur Hansezeit i. m. 57. 155 Die Handelsrechnungen des Deutschen Ordens. Hg. Carl Sattler. Leipzig 1887. (a továbbiakban: SHR) 75. 156 Carl Friedrich von Posern-Klett: Sachsen Münzen im Mittelalter. Teil I. Leipzig 1846. 51. sz. 157 Ferdinand Friedensburg: Münzkunde und Geldgeschichte der Einzelstaaten des Mittelalters und der neueren Zeit. München-Berlin 1926. 72. 158 Szász tükör II. 26. 1. 159 Josef Kulischer: Allgemeine Wirtschaftsgeschichte des Mittelalters und der Neuzeit. Bd.: Das Mittelalter. (Handbuch der mittelalterlicher und neueren Geschichte) München-Berlin 1928. 325. 160 Arthur Suhle: Deutsche Münz- und Geldgeschichte von Anfängen bis zum 15. Jahrhundert. Berlin 1955. 117.