Századok – 2009

KÖZLEMÉNYEK - Körmendi Tamás: A magyarországi nemzetségi címerek kialakulásának kérdéséhez II/391

részkednek hordani; mégpedig azért, mert a tuniszi szultánnak — aki Mallorca és Menorca szigetét hajókkal, sőt hajóhadakkal megtámadván elfoglalta — a hadseregét állítólag az ő nemzetségük űzte el, miközben Aragónia királyának többi vitéze kudarcot vallott. Ezért aztán a királyság és a vitézek közösségének határozatával elrendelték, hogy korábbi címerük (amely teljesen vörös volt, mindenféle [címerjalak ábrázolása nélkül) sasra változzék."9 2 Ebből a leírásból világosan kiderül, hogy mi volt a Kézai által Martinsdorfinak nevezett Nagy­martom család címerének fő motívuma a 13. század utolsó harmadában; arról azonban, hogy a sas mellett bármiféle egyéb mellékalak szerepelt volna, a szö­veg nem tesz említést. Ezt azért fontos leszögeznünk, mert Györffy nyomán szakirodalmunkban elterjedt az a vélekedés, hogy a Nagymartoniak címere már ekkor is „szárnyát kiterjesztő sas, vállán kereszt" lett volna.9 3 Nézetünk szerint ennek igazolására kevés azt felhozni, hogy Nagymartom Pál országbíró 1323-ból9 4 és 1333-ból9 5 fennmaradt pecsétjein a sas szárnya fölött egyenlőszá­rú kereszt látható: az ugyanis címertörés gyanánt, utólag is a pajzsra kerülhe­tett. Az advena-jegyzék szerzője láthatólag fontosnak tartotta megmagyarázni a család címerének fő motívumát, s ennek legvalószínűbb magyarázata néze­tünk szerint az lehetett, hogy Magyarországon már amúgy is sok volt a sasos heraldikai szimbólum.96 Amennyiben Kézai korában már szerepelt volna bár­miféle mellékalak a Nagymartoniak jelvényén, úgy a fő címerábra azonossága nem feltétlenül hatott volna zavarólag, hiszen a mellékábra egyedivé tette vol­na a címert. Magunk tehát a Kézai gestájában és a 14. századi krónikakompozí­cióban megőrződött tudósítás alapján mindaddig, amíg újabb, hitelt érdemlő 13. századi források fel nem bukkannak, azt valószínűsítjük, hogy a Nagy­martom család eredeti formájában Magyarországon is mellékalak nélkül használta sasos címerét. Az Osl nemzetség agyagosi ágából született Gergely ispán 1282. évi pe­csétjén ugyancsak egy sas szerepel, amelynek bal szárnya tövében az uralkodói cí­merből származtatható kettőskeresztet látható.9 7 Ebből kiindulva az Oslok korai címerének képe még teljes alakban ábrázolt sas lehetett, nem pedig a genusból ki-92 Generatio quoque eorundem in scuto aquilam ferre sólet, quam alii milites, comités in Ispania deferre non praesummunt. Eapropter quidem, quod exercitum soldani de Tunisio, qui Maio­ricam et Minoricam insulas per naves intrando et classes occupaverat, caeteris militibus regis Ara­goniae deflcientibus eorum generatio fertur expulisse. Unde regni/regis et communitatis militae decreto est statutum, quod priori signo (sic), quod fuerat totum rubeum sine aliqua expressa figura, in aquilam mutaretur. - Kézai 170. 93 Györffy Gy.: A magyar nemzetségtől i. m. 4. (23. sz. jegyz.). 94 Kumorovitz L. B.: A magyar pecséthasználat i. m. VIII, 55. sz. kép. 95 DL 2647. - MKCs 93.; fényképét 1. Kumorovitz L. JB.: A magyar pecséthasználat i. m. VIII, 57. sz. kép. 96 A kérdést dolgozatunk II. fejezetében tárgyaljuk részletesebben. 9' MOL V 9 1. t. 20. - Az egyező leírás alapján úgy véljük, hogy ugyanezt a pecsétet tarthatja számon Kumorovitz Lajos Bernát hibás, 1222-i évszámmal (Az authentikus pecsét i. m. 56.; A ma­gyar pecséthasználat i. m. 66. - az oklevél jelzetét sajnos nem közli, csak a Magyar Országos Levéltár 1930/35-i növedéki naplójára hivatkozik). Gergely nevű személytől azonban 1222-ben kelt oklevelet nem ismerünk (Collectio diplomatica Hungarica. A középkori magyarország digitális levéltára. DVD­ROM. Szerk. Rácz György. Bp. 2008.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom