Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Körmendi Tamás: A magyarországi nemzetségi címerek kialakulásának kérdéséhez II/391
is őrizték annak emlékét, hogy melyik genushói származnak, sőt, ez valószínűleg önmeghatározásuk egyik leglényegesebb eleme volt.1 9 A Csák nemzetség például már a 13. század elején is ágakra szakadva jelenik meg forrásainkban:20 a birtokközösség az ő esetükben tehát valószínűleg még azelőtt megszűnt, hogy kialakulhatott volna bármiféle nemzetségi címerük. Ennek ellenére már az Árpád-korban is a genus legalább három különböző ága (az ugodi, az újlaki és a trencséni) esetében egyaránt adatolható a Csákok oroszlános címere, mégpedig tökéletesen egyező formában, mellékalakok nélkül. Függetlenül attól, hogy ezt a címert preheraldikus jelvényre vezetjük-e vissza vagy sem, egyező formájú megjelenítése az eltérő ágakból származó Csák nembéli előkelők pecsétjein amellett bizonyít, hogy igenis az egész genust szimbolizáló nemzetségi címerként használták: családi címerként csak akkor értelmezhetnénk, ha áganként legalább egy mellékalakkal megkülönböztethetővé tették volna. A Csák nemzetség példája tehát amellett tanúskodik, hogy a nemzetségi címer fogalma igenis értelmezhető valóság volt a 13-14. században. A nemzetségi címerek kutatását különösen megnehezíti a források gyér száma. Amennyiben ugyanis valamelyik nemzetségnek csupán egy-egy tagjától maradt ránk olyan címeres emlék, amely vélhetően magánjellegű (vagyis nem a király vagy a hivatali feljebbvaló címeréből átemelt) szimbólumot tartalmaz, elvileg sohasem lehetnénk egészen biztosak benne, hogy nem az illető személyes jelképéről van szó, amely akár független is lehet a nemzetségi címertől. Mivel azonban a rendelkezésünkre álló 13. századi példák — mindössze két kivétellel: Csák nembéli Gúg fia Csák soproni ispán 1235-1240 körüli gemmájáról,2 1 illetve Gut-Keled nembéli Miklós szlavón bán 1240-i pecsétjéről2 2 van szó — csaknem egyöntetűen abba az irányba mutatnak, hogy a legelőkelőbb rokonságok tagjai a nemzetségek tényleges meglétének korában legfeljebb akkor szakadtak 19 Fügedi Erik: A köznemesi klán szolidaritása. Századok 118. (1984) 950.; Kubinyi András-. Gondolatok „A magyar nemzetségek a XIV század közepéig" új kiadása alkalmából. In: Karácsonyi J.: A magyar nemzetségek i. m. 1416. 20 Kristó Gy.-. A feudális széttagolódás i. m. 149. 21 DL 220. - MOL V 2 171.; Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézete pecsétmásolat-gyűjteménye [a továbbiakban: MKCs] 1154. (mivel a MOL V 8 fondjában és a MKCs anyagában őrzött másolatok megegyeznek és számjelzeteik is azonosak, ezért itt és a továbbiakban csak az utóbbi gyűjteményre hivatkozva, együttesen utalok rájuk); Budapesti Történeti Múzeum pecsétmásolat-gyűjteménye [a továbbiakban: BTM] 64.32.; fényképe: Kumorovitz Bernát Lajos: Az authentikus pecsét. Turul 50. (1936) 56, 30. sz. kép; 1. még Uő: A magyar pecséthasználat i. m. 66.; Gesztelyi Tamás - Rácz György. Antik gemmapecsétek a középkori Magyarországon. Debrecen 2006. (ArAOA XIX.) 52, 74. (6. sz.), 160, 6. sz. kép. - A szakirodalom által egyértelműen 1237-re datált lenyomatot magunk azért keltezzük óvatosabban, mert a mondott évszámmal kiállított oklevél, amelyen a pecsét függ, kétségkívül hamis, vagy legalábbis interpolált (Hans Wagner-, Urkundenfälschungen im Burgenland und den angrenzenden Gebieten Westungarns bis zum Ende des Regierungszeit König Bêlas IV Burgenländische Forschungen 23. [1953J 42, 44.). A gemmát körirata — [- - CH]AC COMMITI[S] — alapján valószínűleg ennek ellenére is azonosíthatjuk Csák nembéli Gúg fia Csák pecsétjével, mivel a hamisító legvalószínűbben az ispán egy hiteles okleveléről választhatta le a lenyomatot. A pecséttulajdonos 1219-től szerepel forrásainkban, soproni ispánsága 1235-1240 között igazolható (RA. I. 608, 674. sz-ok; Wertner Mór. Az árpádkori megyei tisztviselők. Történelmi Tár 20. [1897] 677.): a gemmát ezen adatok alapján kelteztük. 22 DL 4700. - MOL V 2 137; MKCs 137.; BTM 64.348.; fényképe: Kumorovitz B. L.: Az authentikus pecsét i. m. 56, 31. sz. ábra (hibásan azonosítva).
