Századok – 2009

KÖZLEMÉNYEK - Daniela Dvoráková: A ló a középkori Magyarországon. (A középkori lovak hierarchiájáról, fajtáiról, színeiről és árairól) II/357

KÖZLEMÉNYEK Daniela Dvoráková A LÓ A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON (A középkori lovak hierarchiájáról, fajtáiról, színeiről és árairól) A lovak a középkori társadalomban meghatározó szerephez jutottak: az emberi élet minden területén jelen voltak. Annak ellenére, hogy a köztudatban a lovakat leginkább a lovagokkal hadjáratokkal, lovagi tornákkal, vadászatokkal, és hasonlókkal hozzák általában összefüggésbe — a ló egy a lovagság attribútumai közül —, legfőbb feladatuk mégis az ember- és az áruszállítás volt: nélkülük megállt volna az élet a középkorban. A lovak használati és gyakorlati értékükön felül presztízs- és reprezentatív értékkel bírtak: a nemes, fényűzően feldíszített ló a társadalmi pozícó jól látható jelképe volt. A ló így az elit társadalmi és kulturális életében egyaránt szerephez jutott. A középkori levelek szavaival élve a „nagyon jó ló" (equus valde bonus) a gazdagság és a hatalom jelképe, minden középkori nemes álma volt. Hogy is kell elképzelni ezt a „nagyon jó lovat"? Mivel az ízlés eléggé individuális, a lovaktól a szépségen kívül elvárták a jó egészségi állapotot, a temperamentumot, a jellemet, különféle képességeket, így a tanulékonyságot, a kitartást és még egy sor további fontos tulajdonságot. Ráadásul figyelembe kell vennünk a szépségideál változásait is, hiszen ma egészen más lovak tetszenek nekünk, mint a középkorban a lovagoknak. De valószínűleg ők sem értettek feltétlenül egyet abban, hogy milyen is az az igazán „jó ló", melyet oly gyakran emlegetnek a középkori írásos forrásokban. Ugyanis a ,jó ló" a parasztokkal, fejedelmekkel és uralkodókkal kapcsolatban egyaránt előfordult. Ezek az állatok, természetesen, igen jelentős mértékben különböztek egymástól. Ezért a kép sokkal több információt nyújt, mint az írásos szöveg: szerencsére a ló a leggyakrabban ábrázolt állat a középkor művészetében. Ezért az akkori lovak alakjáról nagyjából pontos képünk lehet. A legvalósághűbb lóábrázolás, melyet a középkori magyar ló ideáljának is tartanak, Szent György lovas szobra 1373-ból, amely Kolozsvári Márton és György műve.1

Mint ajándék került Prágába, ahol a mai napig látható a Hradzsinban a Szent Vitus székesegyház előtt. De máshol is megcsodálhatjuk; egyik másolata a budapesti Halászbástyánál található, a másik a Magyar Nemzeti Múzeumban, egy harmadik pedig Kolozsvárott. A ló, amelyen Szent György ül, valóban gyönyörű, még mai szemmel is. Nem tipikusan „nagy" lovagi ló, mint amilyen állatok más korabeli ábrázoláso-1 Szent György lovas szobrához, utalva a középkori irodalomra, 1. Marosi Ernő: Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14-15. századi Magyarországon. Bp 1995. 86-123.