Századok – 2009

TANULMÁNYOK - Koszta László: A nyitrai püspökség létrejötte. (Nyitra egyháztörténete a 9-13. században) II/257

építését Szent László külpolitikája, horvátországi expanziója is igényelte.183 Vé­leményem szerint a zágrábi püspökség létrehozása — mint analógia — önma­gában nem elégséges arra, hogy hasonló elképzeléseket igazoljuk északnyuga­ton, és így Szent László uralkodásában keressük a nyitrai püspökség létrejötté­nek kezdeteit. Nyilvánvaló továbbá az is, hogy Szent László adományaiban sem szabad kizárólag a püspökség létrehozásának célját keresnünk. Hercegként ugyanis, majd Zoerard-András és Benedek kanonizációhoz kapcsolódva király­ként is több adományt tehetett a nyitrai egyháznak. Véleményem szerint tehát nem igazolható az, hogy Nyitrán már Szent László püspökséget akart volna lét­rehozni. A nyitrai Szent Emmerám-egyház 11-12. század fordulóján kialakított jogállásáról Kálmán király első törvénykönyvének 22. pontja ad tájékoztatást. A Nyitra mellett Pozsony egyháztörténete szempontjából is fontos törvénycik­kelynek két szöveghagyománya maradt fenn, és ennek megfelelően két értel­mezése és fordítása létezik a szakirodalomban.18 4 Az egyik szerint, a püspöki székhelyeken és nagyobb prépostságokban, továbbá (necnon) Pozsonyban és Nyitrán szabad istenítéleteket tartani: tehát a két említett településen nem lé­tezett sem püspökség, sem nagyobb prépostság. A másik értelmezés ellenben úgy szól, hogy, püspöki székhelyeken és a nagyobb prépostságokban, miként (ut) Pozsonyban és Nyitrán szabad ilyen szertartást végezni: tehát Pozsonyban és Nyitrán is úgynevezett nagyobb prépostság működött. A törvénycikk két szövegvariánsát újabban Thoroczkay Gábor példamutató alapossággal áttekin­tette és végérvényesen igazolta azt, hogy az eredeti, Kálmán-kori szövegben a necnon kötőszó szerepelt.18 5 Ennek megfelelően a szóban forgó cikkely fordítása a következő: „Megtiltjuk, hogy vas- és vízpróba legyen bármely más egyházban, mint püspöki székhelyeken és nagyobb prépostságokban, továbbá Pozsonyban és Nyitrán."18 6 Az 1096-1105 között keletkezett törvénycikk helyes fordítása szerint Nyit­rán még bizonyosan nem létezett püspökség, de Pozsonyhoz hasonlóan nem te­kintették nagyobb prépostságnak sem. Mindezek ellenére jelentős egyházak­nak számítottak, ha olyan jogosítvány kaptak, amellyel csak a székesegyházak és a nagyobb, bizonyosan királyi alapítású prépostságok rendelkeztek. A tör­vény tehát mindenképen kizárta a szerzetesi közösségeket az ordináliák végzé­séből, sőt, a magánalapítású egyházakat is azzal, hogy a püspökségeknek, a ki­rályi alapítású prépostságoknak adta meg a jogosítványt. A 13. században az is­tenítéleteket végző egyházakról fennmaradt adatok18 7 is ezt az elképzelést, il-183 Koszta L.: Dél-Magyarország egyházi topográfiája i. m. 45. 184 „Judicium ferri et ague in aliqua ecclesia fieri interdicimus, nisi in sede episcopali et maioribus prepositoriis, necnon Posanii et Nitrie", illetve a „necnon" helyett bizonyos szövegki­adásokban az „út" kötőszó szerepelt. 185 Thoroczkay G.\ Megjegyzések a nyitrai és a pozsonyi egyház korai történetéhez i. m. 359-364. 186 Magyar fordítása: írott források az 1050-1116 közötti magyar történelemből. Szerk. Makk Ferenc, Thoroczkay Gábor. Szeged 2006. 178. 18 ' Solymosi László gyűjtötte össze az ismert (Esztergom, Székesfehérvár, Várad, Óbuda, Arad és Eger) tüzesvas-próbák említéseit (Solymosi László: A hiteleshelyi pecséthasználat kezdeteihez. In: Magyar Herold. Szerk. Kállay István. Bp. 1984. 131. [92. sz. jegyz.]). A felsoroltakon kívül Kalo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom