Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Katus László: Sokszólamú történelem. Válogatott tanulmányok és cikkek (Ism.: Papp Imre) I/234

fenn. Ez a keret tudja a nemzetiségi kérdést is megoldani. Az államnemzet híve maradt, de az államot már nem kizárólag magyarnak, hanem a nemzetiségek közös hazájának tekintette. Kossuth és a nemzetiségi kérdés (2006) című tanulmányában a szerző végigtekinti, hogyan változott a neves politikus állásfoglalása. A reformkorban az államnemzet koncepciója híveként csak egy államalkotó nemzetet ismert el, a magyart. A közéletben egyedül a magyar nyelvnek tulajdonított létjogosultságot, a horvátot kivéve. Az utóbbi számára a területi autonómia jogosságát is elismerte. 1848 nyarára azonban kiderült, hogy a többi nemzetiség is területi autonómiát akar, amelyet Kossuth elutasított. Felfogásában csak a szabadságharc bukása előtt következett fordulat: széleskörű nyelvhasználatot és megyei szintű önkormányzatot ajánlott a nemzetiségeknek. Az emigrációban is a községi, a megyei és az egyházi autonómia megadását javasolta. A helyi hivatalos nyelv kiválasztását ezen intézmények jogkörének tekintette. A saját anyanyelv használatát még az országgyűlésen is megengedte volna. A kiegyezés után a nemzetiségekkel való megegyezést sürgette, miközben pesszimista maradt a nemzetiségi kérdés megoldhatóságát illetően. Egy kisebbségi törvény születése (1993) az 1868. évi nemzetiségi törvény keletkezéséről és jelentőségéről szól. A szerző feltárja, hogy a törvény húsz éves folyamat eredménye, amely szakított az 1848 előtti nyelvtörvények szellemével. Ezek a magánéletbe szorították vissza a nemzetiségi nyelvek használatát. 1848/49-ből okulva, Kossuth 185l-es alkotmányterve megyei szintű autonómiát és széleskörű nyelvhasználatot ajánlott a nemzetiségeknek. Itthon, a neoabszolutizmus bukása után, az 1860-as évektől a liberális politikai elit is új felfogást hirdetett, amely hasonlított Kossuth felfogásához: községi, megyei és egyházi önkormányzat jár a nemzetiségeknek, széleskörű nyelvhasználattal. A jogokat nemzetiségi törvényben kell rögzíteni. A törvényjavaslat megalkotásához 1861-től nemzetiségi bizottság tevékenykedett. A nemzetiségi képviselők is készítettek tervezetet: az öt legnagyobb etnikai kisebbség ismertessék el országos nemzetnek, egyenrangúnak a magyarral, s kapjanak képviseletet a felsőházban. A magyar javaslatban az egyén a nemzeti jogok alanya, a nemzetiségek tervezetében a nemzeti közösség. A törvény természetesen a magyar javaslat alapján született meg, amely biztosította az anyanyelv széleskörű használatát. A népiskolai törvény még tantárgyként sem írta elő kötelezően a magyar nyelv oktatását. A magyar nyelv oktatása a nemzetiségű iskolákban csak 1883-tól vált kötelezővé. A törvény a végpontja a magyar liberális politikai gondolkodásnak. A törvény híve azonban csak a politikai elit volt, a vidéki nemesség helytelenítette a törvényt. A horvát-magyar viszony mindig külön területe volt a nemzetiségi politikának. Erről szól Deák Ferenc és a horvát kiegyezés (2004) című tanulmány. 1860-tól merült fel ismét a viszony rendezése. A magyar politikai vezető réteg most is, mint 1848 őszén, teljes belső autonómiát ajánlott Horvátországnak. Az 1866-os tárgyalások azonban nem vezettek eredményre, mert a horvátok a monarchia nem dualista, hanem föderatív átalakításnak a hívei voltak. Álláspontjuk csak a kiegyezés után változott meg, amely kész helyzet elé állította őket. A horvát-magyar kiegyezést hátráltatta, hogy Deák és Andrássy véleménye eltért a közös ügyekhez való horvát hozzájárulás kérdésében. Deák szélesebb körű pénzügyi autonómia híve volt. Katus László alapos, forrásfeltáró tanulmányt készített a Tisza kormány horvát politikájáról (A Tisza kormány horvát politikája és az 1883. évi horvátországi népmozgalmak 1958, 1959), amelyben először a magyar politika változásait elemzi. Tisza Kálmán ugyan hangsúlyozta, hogy kormánya ragaszkodik a horvát-magyar kiegyezés paragrafusaihoz, a valóságban közülük többet megszegett. Az autonóm horvát pénzügyigazgatás megcsorbítására volt a legtöbb lehetősége. Szapáry Gyula 1872-től elkezdte a horvát pénzügyigazgatás magyarosítását, miután magyar igazgatót nevezett ki az élére. Ez lehetővé tette az adók növelését, a hátralékok behajtását. 1875-től a magyar nyelv horvátországi használatának kiszélesítése is rontotta a viszonyt. A horvát-magyar vitát a király a horvátok javára döntötte el, de ez nem hozott megnyugvást. A zágrábi zavargások mellett vidéken is megmozdulásokra került sor az adóügyi hatóságokkal és a kataszteri felmérésekkel szemben. A zavargások hatására viszont a két fél a megegyezésre törekedett. A szlovák politikai és társadalmi élet Budapesten a dualizmus korában (1999) című tanulmány elsőként azt állapítja meg, hogy az identitástudat fenntartásában elsődlegesen a vallási közösségeknek volt szerepe. Az 1860-as években a szlovák nemzeti mozgalmak irányzatai is jelen voltak Pesten. A szlovák gimnázium megszüntetése és a Matica Slovenská feloszlatása nem kedvezett a szlovák politikai életnek. Budapest szerepe lecsökkent a szlovák nemzeti politikában. A Budapesten élő szlovákok nagy része közömbös volt a szlovák ügy iránt. A szlovák nemzeti politika a század végén éledt újjá, s a 20. század elején Budapest a szlovák politikai élet egyik központja lett. A megélénkülést a magyar újságok nehezményezték, a ha-