Századok – 2009
TÖRTÉNETI IRODALOM - Die Fascination der Papstgeschichte. Neue Zugänge zum frühen und hohen Mittelalter. Forschungen zur Kaiser- und Papstgeschichte des Mittelalters. (Ism.: Font Márta) VI/1496
hangnemben íródtak. A későbbiek bővülnek: a pápa környezetében keletkezett levelek sokkal inkább a pápai udvar elképzeléseit, semmint a korabeli valóságot tükrözik. A vallási tartalom megjelenése járult hozzá ahhoz, hogy a blamázs sikerré stilizálódjék, mígnem a Roland énekbe kerülve a valóságnál jóval nagyobb jelentőségű eseménnyé formálódjék. Zielinski tanulmánya Nagy Ottó uralkodásának az aacheni királlyá koronázástól a császári diadém megszerzéséig tartó időszakának forrásait elemzi az itáliai politika szempontjából. A szerző végső következtetése az, hogy Ottónak már a királykoronázás idejétől kezdve a frank tradíció — a császári cím megszerzése — lebegett a szeme előtt, és megengedhetetlen a szakirodalomban máig fennmaradt elképzelés, mely szerint I. Ottónak nem voltak hosszútávú politikai céljai Itáliával. Klaus Herbers (Rom und Byzanz im Konflikt. Die Jahre 869/870 in der Perspektive der Hadriansvita des Liber pontificalis = Róma és Bizánc konfliktusa. A 869/870-es év a Liber pontificalis Hadriánus-életrajza tükrében) tanulmánya ugyancsak egy megcsontosodott szakirodalmi álláspont újragondolását végezte el: a 869/870-es év eseményeit tekintette át a Liber pontificalis II. Hadriánus pápa életrajza alnpján. A 860-as években látszatra két bizánci pátriárka vetélkedett egymással: Ignatios és Photios, de valójában kettejük harca a világi politika küzdelmeire vezethető vissza. Ignatios eltávolítását és Photios megválasztását I. Miklós pápa (858-867) a kánonokkal ellentétesnek tartotta. Az egyházjogi vita áthúzódott II. Hadriánus pontifikátusára, és 869-ben Rómában, majd a IV Konstantinápolyi zsinaton Photiost ellen foglaltak állást, aki ellenfele halála után mégis visszakerült a konstantinápolyi főpapi székbe. Az egyházjogi vitáról a 20. század közepének meghatározó bizantinológusa, F. Dvornik úgy foglalt állást, hogy Photios álláspontját tartotta helyesnek, és e vélemény azóta is uralja a bizantinológiai szakirodalmat. Herbers a Hadriánus életrajzot forráskritikai szempontból vizsgálta: összevetette a rendelkezésre álló pápai levelezéssel és a zsinati határozatokkal. Végül arra az eredményre jutott, hogy ez a három forrás lényegében egy informátorra megy vissza (Anastasius Bibliothecarius), azaz lényegében csak egyetlen forrásunk van. Az életrajznak a római eseményekkel kapcsolatban fontos információja, hogy Photios nézeteit tartalmazó könyv tartalmát nem ismerjük, mert az életrajz szerint elégették. Herbers kiemeli, hogy ezt csak eretnek tanokat tartalmazó iratokkal tartották megengedhetőnek. Egy látszólag kicsi forráskritikai probléma mindmáig megoldatlan egyházpolitikai és politikai kérdések újragondolását igényli (pl. egyetemesnek tekinthető-e a 869/870-es zsinat). A Bizánc és Róma közti vitában ekkor került elő a filioque kérdése is, amely a bekövetkező egyházszakadásnak máig ható sarkalatos pontja. A 10. századi pápaság történetét vizsgálta Wilfried Hartmann (War Johannes X. ein Kenner des Kirchenrechts? = Az egyházjog tudója volt-e X. János?) és Ersnt-Dieter Hehl (Zwischen Ansehen und Bedrängnis. Das Papsttum im 10. Jahrhundert = A tekintély és a kényszerhelyzet között. A pápaság a 10. században). Hartmann X. János pápa (914-928) egyházjogban való jártasságának kérdését vetette fel, megállapítva, hogy pontifikátusa idejéből viszonylag jelentős számú irat (25) maradt fenn. Közülük 13-t közölt Harald Zimmermann, ebből emelt ki hármat Hartmann; azt a hármat, amelynek címzettje Hermann kölni érsek volt. Mindhárom foglalkozik a penitencia ügyével, és a római egyház sajátos jogállásával; utalva Hermann érsek jogban való jártasságára, ami a levelek keletkezésének magyarázata is. Annak alapján, hogy a levelek hosszú idézeteket tartalmaznak nemcsak a Bibliából, hanem Nagy Szent Gergely és Sevillai Isidor írásaiból is, arra következtet a szerző, hogy ez utóbbiaknak szintén „kéznél kellett lenniük". Végső soron a Rajna-vidék korabeli joggyakorlatáról kapunk értékes információkat. Hehl dolgozata a 10. század második felének pápáiról szól, helyzetüket a dolgozat címe frappánsan jellemzi. Hehl számos esetet említ, amikor a pápák nem dönthettek szabadon (1. például a Magdeburg érseki rangra emelése körüli huzavonát), volt olyan pápa, akit elkergettek (VI. Benedek), végül az Ottók tekintélyének növekedése is presztízscsorbulást okozott. Mindamellett mindvégig érzékelhető a kortársak felfogásában, hogy a pápák magas hivataluknál fogva bizonyos sajátos tudás (scientia) birtokában voltak. Karl Augustin Frech — aki a 2006-ban megjelent pápaságtörténeti dokumentumok egyik szerzője — tanulmánya all. századi reformpápák megjelenése előtti konfliktusok egyik pápája, VI. Gergely halálának körülményeivel foglalkozik (Die vielen Tode Papst Gregors VI. Zur Entstehung einer Legende durch Verformung geschichtlicher Fakten = VI. Gergely pápa többféle halála. Egy legenda keletkezése a történeti tények átformálása útján). VI. Gergely pontifikátusa rövid volt (1045-1046), és az a Sutriban és Rómában zajló zsinat fosztotta meg tisztétől, amely Gergellyel együtt IX. Benedek (1032-1045) és III. Szilveszter (1045) pápákat is eltávolította. Ezzel megszűnt az 1044 óta tartó schisma. A következő pápa, II. Kelemen, nem volt hosszúéletű (1046-1047), és halálá-