Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Miskolczy Ambrus: A szabadkőművességtől a nyilvánosságig. Kazinczy Ferenc és eszmetársai a magyar magántársasági demokratikus kultúra hőskorában I/3
A Széphalom és Tordos közti levélváltások nyomán született az említett talányos remekmű, és benne a „Szabadság-óda".25 Talányos, mert ennek az ódának a forrását mindeddig nem sikerült megtalálni. Márpedig Kazinczy maga is elárulta leveleiben, hogy honnan merített, csakhogy félrevezette olvasóit és kutatóit, mert Sipos latin nyelvű metafizikai szabadvers-jellegű rövid értekezéseire utalt, mint forrásra, márpedig ilyenek nem voltak, annál több német nyelvű, amelyeket Rumy Károly György még némileg stilizált is, mert ki akarták adni, amiből aztán nem lett semmi. (Aztán Rumy fia akarta kiadni apja műveként egy antológiában, amelynek kiadását az 1848-as események hiúsították meg.) De mielőtt a „Szabadság-ódá"-ra térnénk, lássuk előbb a konstrukció egészét. A verses episztola a gnózis és a Fichte-féle én-kultusz ironikus megjelenítése, a gnózisé, amely a kor német filozófiáját is áthatotta, amikor a világot mint akaratot és képzetet jelentette meg, vagy aztán a szellem önmozgásaként. Kazinczy elöljáróban a két isten ő érette vívott küzdelmét ecseteli, a jó és a rossz istenét, akiknek seregeit egyrészt „ész és szív vezérlik", másrészt a „test" és „ördög". Majd az ember nembeli és közösségi szabadságának transzcendentális távlataival és a valós helyzettel való számvetés következik: Azt hittem, és azt volnék hinni kész, Ámbár gyalázatjára van nememnek, De a való való, bár nem mosolyg, Hogy népünk rabnép s nem szabad; hogy azt Fekvése, példa, vére, kor vezérlik. Pythagorasszal most egekbe száll, S csodálja a szférák mennyei zengzetét, Majd a baromhoz süllyed, és alább; S midőn szeméről a veszélyes hályog Lehull, magát elundorodva látja; S az érthetetlen mind így, mind amúgy, Nem több és nem kevésb, mint föld lakója. A költői monológban kergetik egymást az ellentétes gondolatok, amíg a költő el nem szenderedik, és álmában fel nem hangzik a Szabadság-óda, amely nem más, mint Sipos esszé-levelének parafrázisa. Ez a levél pedig Fichte egyik írásának parafrázisa lenne. Valójában a Sipos-által jelzett flchtei mű és Sipos esszé-levele közt nincs szószerinti egyezés, de bennük van az önirónia mentes filozófus magabiztosságának bizonyossága. Fichte például azt fejtegette, hogy „csak rendszeres filozófiai tanulmányokkal lehet a valláshoz és áldásaihoz felemelkedni, és aki nem filozófus, az örökre el van zárva Istentől és az O országától"; ha pedig a filozófus tudományos előadást tart, eleve az igazság birtokában van, mielőtt még érvelne.26 Sipos mintha nem vette volna észre, ami ma már 25 Miskolczy Ambrus: Termékeny haragvások, avagy a Szabadság-óda „rejtélye". Kazinczy Ferenc nyílt és rejtett dialógusa Batsányi Jánossal és Sipos Pállal. Holmi, 2007. 2. sz. 145-167. 26 Johann Gottlieb Fichte: Die Anweisung zum seligen Leben. Szerk. Hansjürgen Verweyen. Hamburg, 1983. 28., 32.
