Századok – 2009

KÖZLEMÉNYEK - Ugrai János: Felemás modernizáció. Az osztrák oktatáspolitika kezdetei és Johann Melchior von Birkenstock nézetei V/1163

tott foglalkozáscsoport (földművesek; városi munkások; nagykereskedők és iparosok; egyházi tisztviselők; jogtudósok; vezető üzletemberek és államférfiak; orvosok; tanárok és tudósok; katonák; inaktívak) tagjai milyen oktatásban-ne­velésben részesüljenek. Bár ezeknek az instrukcióknak a tételes bemutatására és elemzésére ez­úttal nem vállalkozhatunk, két jellemző motívum mindenképpen megérdemli a figyelmet. Leginkább az, hogy Birkenstock csaknem teljes körű iskolázást tar­tott szükségesnek, és eljutott egy sajátos tankötelezettség igényéig. Véleménye szerint elvileg senki nem kényszeríthet senkit semmire, de a tanultság egy bi­zonyos foka létszükséglet az állam számára. így a falusi és a városi munkások­nak (az első két osztályba tartozóknak) iskoláztatniuk kell a gyerekeiket. Sen­kire nem lehet ráhagyni a teljes tudatlanságot. Ez a kötelezettség ugyanakkor nem áll fenn a magasabb presztízsű osztályokra vonatkozóan, hiszen ők ma­guktól is belátják a tanulás fontosságát. A nem-dolgozók rétegére szintén nem hathat közvetlenül az oktatáspolitika. A henyélőket Birkenstock teljesen elve­szettként kezeli, és a rendőrségre bízza sorsukat. A saját vagyonukból élő inak­tívakra sem kíván semmit ráerőszakolni. Körükben szerinte az állam legfeljebb közvetve, a versenyszellem felébresztésével érhet el valamilyen célt.136 A másik fontos jellemzőről a következő alfejezetben szólunk részletesen, ezért itt csak megemlítjük, hogy Birkenstock minden társadalmi réteg esetében kifejezetten sokoldalú tananyagot képzelt el, amelyben differenciáltan ugyan, de mindvégig szerepelnek a gazdaságilag hasznos és a tételes vallásos ismeretek, a klasszikus műveltség és az erkölcsösség elemei. d. Birkenstock műveltségeszménye Megítélésünk szerint Birkenstock a korszakban fontos közvetítő szerepet töltött be a tradicionális és az űj műveltség- és tananyagrészek hívei között. Lát­hattuk, messzemenően figyelembe vette az iskolázás társadalmi hasznát. Ennek csak egyik részeként számolt a gazdasági produktivitással, és távolról sem elége­dett meg csakis azzal. Visszatérően foglalkozott ugyanis az általános erkölcsi vi­szonyokkal, amelyek javítását az intézményes nevelés egyik fő feladataként jelöl­te meg. Bár leszögezte, hogy nem kíván katonás fegyelmet követelni az ifjúság­tól, mivel az egyfelől egyébként is érvényesíthetetlen lenne, másfelől pedig nem szolgálná a szellem szárnyalását. Ennek ellenére szigorú követelményt fogalmaz meg a tiszta erkölcsök és az igaz vallásosság terén.137 Ugyanígy kiemelkedő jelentőséget tulajdonított Birkenstock a klasszikus nyelvek és irodalom, az ókori források, szövegek folyamatos tanulmányozásá­nak, és az azok iránti belső vágy kialakításának. Fájlalta, hogy a tananyagban az ókori klasszikusok az újabb időkben indokolatlanul háttérbe szorultak, és az időtállóságukat már évszázadok alatt bizonyító ízlés-, erkölcs- és jellemformáló tantervi elemeket felületes, sekélyes „korszerű" tudnivalókkal váltották fel.138 136 Uo. 41-42. 137 Birkenstock, J. M. v.: Kurzgefaste, i. m. 19.; 45. 138 Uo. 25-26.; Birkenstock, J. M. v.: Entwurf i. m. 172-173.; Birkenstock, J. M. v. : Uibersicht i. m. 38.

Next

/
Oldalképek
Tartalom