Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Forgó András: A 18. század elején visszatérő szerzetesi közösségek, mint a magyarországi rendi politika új szereplői V/1105
infulált apátok és prépostok nem illenek bele személyes meghívásukkal,2 így nem meglepő, hogy ebből a későbbiekben sok konfliktus is származott. Mielőtt rátérnénk az egyes táblák összetételével és az ülésrenddel kapcsolatos nézeteltérésekre, vegyük sorra, milyen szerzetesrendi elöljárókra vonatkozhatott az előbb említett, általános igényű rendelkezés. Mivel a pálos rend a török idők alatt sem tűnt el teljesen az országból, a rendfőnöki tisztséget — néhány év kivételével — az 1608. évi rendelkezést követő évtizedekben is betöltötték.3 Az apáti és préposti címek túlnyomó többségét azonban a 17. század folyamán világi papok viselték, ők formálhattak tehát jogot a személyes diétái megjelenésre. Bár forrásaink e téren hiányosak, az 1608. évi szabályozás meggyökeresedése a század országgyűlésein nagyrészt nyomon követhető. Erről tanúskodnak a korszakból fennmaradt listák, amelyek a diétára meghívott, illetve az ott megjelent rendeket sorolják fel.4 Magyarországra visszatelepülő szerzetesrendek a 18. század elején A 17. század végétől nagy számban indult meg a korábbi másfél évszázadban elnéptelenedett szerzetesi intézmények újjáéledése, nagyrészt külföldi konventek közreműködésével. Megjegyzendő azonban, hogy ezek a visszatelepülések meg sem közelítették a szerzetesi intézmények középkori elterjedését, így számos, világi papoknak adományozott apáti és préposti cím, javadalom a következő században is megmaradt. Először a bencés visszatelepüléseket szemügyre véve megállapíthatjuk, hogy már a 17. század derekán megindult az apátságok visszaszerzése. Elsőként természetesen a Szent Márton apátság (Pannonhalma) éledt újjá, Pálffy Mátyás, a heiligenkreuzi ciszterci apátság perjele irányításával, aki a bencés rendbe átlépve megkezdte a pannonhalmi szerzetesközösség újjászervezését.5 A dömölki (Celldömölk) konvent, mint Pannonhalma fiókapátsága népesült be azután ismét, a kor legjelentősebb főapátja, Sajghó Benedek (1722-1768) irányítása alatt. 0 küldött az 1720-as években több szerzetest a dömölki monostorba, akik a lelkipásztorkodást is megkezdték. Dömölk Pannonhalmától való függése az egész korszakban megmaradt, melynek bizonyságául a dömölki apátot a mindenkori pannonhalmi főapát nevezte ki.6 A bakonybéli Szent Mauritius apátság esetében ettől némileg eltérő jelenséggel találkozunk. Az apátság birtokainak visszaszerzését Gönc Celesztin 2 Szíjártó M. István: A diéta. A magyar rendek és az országgyűlés. Bp. 2005. 414. 3 A korszak rendfőnökeinek felsorolása: Kisbán Emil: A magyar Pálosrend története. I—II. Bp. 1938-1940. II. 436. 4 A 17. századi listák nagy részét közzéteszi: Tatjana Guszarova: A 17. századi magyar országgyűlések résztvevői. Levéltári Közlemények 76. (2005: 2. sz.) 93-148. A cím némileg tehát félrevezető, hiszen a publikált forrásokban nem mindig az országgyűlésen megjelent, hanem egyes esetekben az oda meghívott rendeket találjuk. A címzetes apátságokról és prépostságokról térképes áttekintést ad: Molnár Antal: A bátai apátság és népei a török korban. (METEM Könyvek 56.) Bp. 2006. 2. térképmelléklet. 5 Molnár Szulpicz: A Pannonhalmi Főapátság története. Negyedik korszak. Nagy háborúk kora, a magyar Szent-Benedek-Rend föloszlása és föléledése 1535-1708. (A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története IV) Bp. 1906. 85-88. 6 Vacher Donát: A dömölki apátság története. (A pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története XII/A.) Bp. 1912. 80-84.
