Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga J. János: Válaszúton. Thököly Imre és Magyarország 1682-1684-ben (Ism: Oborni Teréz) IV/1019

tos tájékozottsággal igazítja-vezeti a gondolatmenetet. Nem csupán könyve már említett kitűnően követhető szerkezeti felépítésével, de azzal is megajándékozza az olvasót, hogy nem hagyja elveszni a csaták, a hadfelvonulások, dátumok és hadiesemények között. Világosan visz végig mondanivalóján, szép és élvezetes, tiszta magyar nyelven, olyan stílusfordulatokat alkalmazva, amelyek olykor elkápráztatják az olvasót, de legalábbis biztossá teszik abban, hogy a kötet írója, aki történész, nem csekély szépirodalmi olvasottsággal és írásművészetben való jártassággal rendelkezik. Verancsics Antalt juttatta eszembe, aki a 16. század közepén Fráter György életéről írott töredékének bevezető soraiban így írt: fejedelmek életéről emlékezetet hagyni dicséretes és szokásos, hasznos dolog is, de elsősorban azoknak kell vállalkozniuk írásra, „akiket úgy ítélnek meg, hogy áradó ékesszólással és szerencsés stílussal rendelkeznek". Az elbeszélés maga is olyan fordulatos és izgalmas, mint korszak eseménysora. Kara Musztafa 1683. évi hadfelvonulásának elbeszélése-leírása szinte meglepően élvezetes, hiteles és mindenekelőtt követhető. A „Kahlenberg felé" című nyitófejezetben azokat a nemzetközi összefonódottságokat, politikai elköteleződéseket mutatja be a szerző, amelyek a 17. század közepén-második felében meghatározták az európai országok egymás közötti kapcsolatait. Ebből fog kiindulni, erre épül rá ugyanis az a későbbi elemzés, amely viszont a Szent Ligához, a törökellenes összefogáshoz vezető utakat mutatja be az olvasónak. A kuruc állam létrejöttét bemutató „Az üstökös kegyeltje" című alfejezetben a szerző már a főhős fellépésének elején érzékelteti, hogy Thököly Imre milyen vékony jégen jár, azaz hogy politikai helyzete mennyire labilis, s utal arra, hogy azt talán neki magának is észre kellett volna vennie. A Thököly és Apafi Mihály erdélyi fejedelem közti konfliktus kibontakozásakor és végigkísérésekor a szerző lényeglátó háttérelemzésként azt is bemutatja, hogy ez az Erdély már nem a 17. század első felének Erdélyi Fejedelemsége. Megváltoztak a nemzetközi viszonyok, és Apafi új utakra kényszerült lépni. A mű elemzései közül az egyik legizgalmasabb annak bemutatása, hogy Thököly hogyan próbálta meg uralmát nemzetközi legitimációval megerősíteni, s amikor ez nem sikerült, hogyan fordult végül az Oszmán Birodalomhoz. A „Kahlenberg előtt" című fejezet egyik alfejezete a „Magyarok a rossz oldalon" címet viseli. Varga J. János ebben érdekes, vitatott kérdést boncolgat: hogyan és miért jutott oda a magyar főurak egy része, hogy a törökök oldalára állva keresse saját maga és az ország sorsának jobbra fordulását. A szerző a Csolak Mehmed — magyarul Csonka — bég bécsújhelyi vallatásakor (1686) általa elmondott vádakat ütközteti más forrásokkal és próbálja meg felfejteni azok igazságát. Csonka bég ugyanis bevádolta a Habsburg-kormányzat előtt a magyar urakat, Batthyány Kristófot, Draskovich Miklóst, Czobor Ádámot, Zrínyi Jánost, Esterházy Jánost, Erdődy Miklóst azzal, hogy ezek mint Thököly hívei uruk fejére akarták tenni a magyar koronát és az Oszmán Birodalom szolgálatába állva, annak vazallusaként, cserébe személyes munkálkodásukért különféle területeket, „tartományokat" reméltek. Varga J. János bemutatja, hogy milyen meggondolások vezették, milyen körülmények kényszerítették ezeket az urakat arra, hogy belemenjenek egy ilyen árulással is felérő játékba. Vagy mégsem lett volna ez a haza elárulása? Az olvasó maga kényszerül véleményalkotásra, mert a szerző — ugyan nem hagy kétséget afelől, hogy ő hogyan gondolkodik ezekről az urakról, és Thökölyről — mégis szabadságot ad és enged. Azzal, hogy korrekt módon ismerteti az információkat, megmutat minden oldalt, körüljárja a források adta határokon belül lehetséges elképzeléseket oly módon, hogy egyúttal gondolkodóba is ejt. A könyv címében feltűntetett évek köré csoportosul a fő mondanivaló, de ahogy várható is, Varga J. János ki-kitekint időkeretei közül. A „Kahlenbergnél" című fejezet nem csupán magának a csatának a lefolyását beszéli el, de tágabb összefüggésbe helyezi a hadjáratnak ezt az eseményét. A „Hol, mikor, miért" című alfejezet megintcsak az egyik legizgalmasabb történeti áttekintés tartalmazza, hiszen arra a kérdésre (is) keresi a választ, hogy hol és miért jött el az Oszmán Birodalom számára a „vég kezdete"; hol, mikor és miért határozták el az 1683. évi Bécs elleni támadást. A számos háttérelemzés között az egyik legérdekesebb is e fejezetben olvasható: a 16-17. századi Oszmán Birodalom döntéshozó mechanizmusainak áttekintő-összefoglaló magyarázata. Ennek részét képezi a „Orta Maçar" (Közép-Magyarország) fogalom történeti elhelyezése a Porta Magyarországhoz kapcsolódó terveiben, amelyből megtudjuk, hogy az oszmán politikában már az 1630-as évektől nyoma van a kifejezésnek, és ezzel párhuzamosan egy ilyen tartomány vagy terület kialakítására irányuló törekvésnek. Ez a tartomány az egész Felvidéket magában foglalta volna, ha sikerül létrehozni, sőt a Dunántúl bizonyos részeit is. Egy ilyen nevű különálló területi egység létrehozására azonban az oszmánoknak Thököly rövid életű fejedelmségén kívül nem adódott alkalma. Az elemzés hatalmas tömegű információ birtokában készült, amelyet a szerző világosan tár elénk, és ez ismételten abban segíti