Századok – 2009
TÖRTÉNETI IRODALOM - Somogyi Ambrus: História Magyar- és Erdélyország dolgairól. Első könyv (1517-1540) (Ism.: Bojtos Anita) IV/997
kiderítette, hogy Somogyi 1598-ban a dési nemesek között szerepelt, 1604 és 1633 között pedig Belső-Szolnok vármegye jegyzője volt. 1603-ban, Giorgio Basta erdélyi kormányzó dési betörését követően Besztercére menekült, ahol — mint maga írja — a kényszerű tétlenség idejének hasznos elfoglaltsággal való kitöltése céljából, és hogy vagyona elvesztése fölötti gondját elűzze, látott hozzá műve megírásához. Ezért nem tekintette hibának, hogy már meglévő történeti munkákból szedte össze adatait. Művét azután minden bizonnyal már Kolozsvárott fejezte be, a História előszavának datálása legalábbis erről tanúskodik. Somogyi ezután 1612-ben Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány mellé állt Báthory Gábor fejedelem ellenében, amiért Báthory szamosújvári börtönbüntetésre ítélte, de 1613. február 24-én kelt oklevelében kegyelmet adott neki. Utolsó adatunk 1637-ből ismert róla, ekkor a források Dés bírájaként említik. Valószínűleg ebben az évben meg is halt, mert 1638-ban a tisztséget" már Alvinczi András töltötte be. Jelen kötetben Somogyi Ambrus életéről Buzogány Dezső utószavában is olvashatunk; ez tulajdonképpen Somogyi saját előszavának „szabad és lazább szerkezetű elbeszélő fordítása" (163. o.). A krónika olvasását minden bizonnyal nagyban megkönnyítette volna, ha a mű szerves részét alkotó eredeti előszó a főszöveg előtt, nem pedig azt követően, ráadásul kivonatos formában szerepelt volna a kötetben - annál is inkább, mivel annak idején első kiadója, Eder is mostohán bánt vele. Az előszó majdnem teljes szövege szerencsére ennek ellenére is napvilágot látott magyarul Szabó György fordításában 2000-ben. (Somogyi Ambrus nézetei a történetírásról. Ford. Szabó György. Erdélyi Múzeum 62. [2000: 1-2. sz.] 68-72. Szabó nem jelöli a szöveg eredetijének forrását.) A História tartalmilag illeszkedik a Mohács utáni történetírás általános vonulatába: Somogyit is elsősorban Magyarország bukásának, hanyatlásának okai és az események főszereplői érdeklik tObbnzire. Műve ennek ellenére elsősorban nem saját véleményét és ismereteit, hanem korábbi történetírók adatait tartalmazza. Sok esetben szó szerint emel be fejezeteket Zsámboky Jánostól és Paolo Gioviótól, és ezeket csupán egy-egy saját megjegyzéssel egészíti ki. A szerkezet végig lineáris, szigorú időrendben halad, a fejezetekhez csatolt évszámok pedig csak erősítik a mű évkönyv-jellegét. A fejezeteket leginkább a hadi események és a politikai akciók töltik ki. A most napvilágot látott mű leghosszabb fejezetei a Bécs elleni 1529. és 1532. évi hadjáratokat, valamint a Buda körüli 1541. évi hadmozdulatokat beszélik el. A magyar história eseményei közé Somogyi sokszor az Oszmán Birodalom Európán kívüli történelméből is beemel fontosabb történéseket. Bár a fordítás alcíme szerint az eseményeket csak az 1517. évtől, illetve II. Lajos király uralkodásától kezdi, a krónika valójában a Hunyadi Mátyás halálát (1490) követő trónutódlás kérdésével indul, ahogyan ez az említett Eder-féle kiadás latin alcíméből is kiderül. Egy rövid felvezetés, az 1490 és 1529 közötti évek elbeszélése után következik tehát az első könyv súlypontja: az 1529 és 1541 közötti tizenkét esztendő története. Noha a két egységben a fejezetek száma nagyjából arányos, terjedelemben mégis a munka kétharmada foglalkozik az 1529. esztendő és azt követő események leírásával. Az Eder-féle kiadás eredeti kötetcímében — ellentétben Buzogány most közzétett fordításával — nem szerepel semmilyen évszám. Eder az egyes fejezeteket — a számunkra érdekes első könyv esetében pontosan húszat — magyarázó jegyzetekkel látta el. Buzogány Dezső valószínűleg tőle vette az ötletet, és fordítása végén az eredeti fejezetek beosztása szerint tartalmi kiegészítéseket fűzött a főszöveghez (145-161. o.). Az olvasó dolgát ugyanakkor minden bizonnyal jelentősen könnyítette volna, ha a folyó szövegben akár számozással, akár más módon jelölte volna a kötet végén megmagyarázott szavakat és eseményeket, hiszen ez a 19. század elején már Edernél is ilyen formában került az olvasó kezébe. Buzogány fordítása viszont szögletes zárójelben jelölt tartalmi beszúrásokat is tartalmaz, például „szeptember idusa körül [szept. 13-án]". (30. o.) Ezek, noha könnyítik a szöveg értelmezését, mégis elbizonytalaníthatják az olvasót. Érdemes lett volna tehát a kétféle (szövegközi és függelékbeli) tartalmi magyarázatokat összevonni, és ezek esetében valamilyen áttekinthetőbb megoldást, például a sorszámozott lapalji jegyzeteket vagy végjegyzeteket alkalmazni. Az első könyv Edernél 20 fejezetet tartalmaz, amelyeket az általa felhasznált kézirat alapján címek helyett római számokkal és esetenként évszámmal jelölt. A fordítás főszövegében viszont csupán 18 fejezetet találunk, amit a tartalomjegyzék is megerősít. A látszattal ellentétben azonban a tartalom mégsem csorbult: az utolsó, XVIII. fejezet magában foglalja a XIX. és XX. fejezetet is, ezek azonban sajnos semmilyen módon nincsenek jelölve. A XIX. fejezet kezdete a fordításban ugyan még új bekezdést kapott („Szulejmán azonban, mielőtt még..." 126. o.), de a XX. fejezet kezdetére már csak egy sor közepén bukkanhatunk rá („Mialatt Szulejmán Magyarország felé..." 132. o.). Hogy ez a szerkesztői és lektorálási munkák hiányából vagy a fordító esetleges fi-