Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Papp Sándor: Homonnai Drugeth Bálint, Rákóczi Zsigmond és Báthory Gábor küzdelme az Erdély feletti hatalomért 1607-ben IV/807
Papp Sándor HOMONNAI DRUGETH BÁLINT, RÁKÓCZI ZSIGMOND ÉS BÁTHORY GÁBOR KÜZDELME AZ ERDÉLY FELETTI HATALOMÉRT 1607-BEN1 Bocskai István halála (1606. december 29.) után úgy tűnt, az erdélyi fejedelmi címet egyértelműen a kiválasztott utód, Homonnai Drugeth Bálint ragadja magához. A magyar történetírás Szilágyi Sándor kutatásai alapján általánosan azt állítja, hogy a fejedelem halála előtt még elérte utóda szultáni megerősítését, és erről szerződéslevelet, ún. ahdnámét kapott.2 Ez a megállapítás azt jelenti, hogy Homonnai olyan diplomáciai támogatást kapott az oszmán-török kormányzattól, amely — Bocskai István testamentumi rendelése mellett — már magában is elégségesnek tűnt, hogy az erdélyi fejedelemséget legitim módon magának szerezze meg. Nemrégiben áttekintettem Bocskai örökösödésének a kérdését, és elsősorban török okleveles adatok elemzése segítségével arra a következtetésre jutottam, hogy ha a fejedelem jelezte is a Kujudzsu Murád pasa nagyvezírnek a tényt, hogy Homonnait utódának jelölte, s ha erre még életében megengedő választ is kaphatott, arra nem volt idő és lehetőség, hogy a döntésről I. Ahmed szultánt tájékoztassák. Ahdnámét pedig sem a nagyvezír, sem a szultán nem állított ki Homonnai számára. Azok a török és magyar nyelvű okmányok ugyanis, amelyek arról szólnak, hogy Bocskai István kapott volna egy szultáni szerződéslevelet, amelybe bejegyezték volna, hogy a kijelölt utódot, Homonnait a szultán elismeri örökösnek, mind Bocskai halála után keletkeztek. Kimutatható bennük az az erőltetett szándék, hogy mind a magyar rendekkel, mind Rákóczi Zsigmonddal, különösen pedig a bécsi és a prágai Habsburg-kormányzattal szemben igazolják az örökösödés törvényes, visszafordíthatatlan voltát. Ennek érdekében a nagyvezír és a budai pasa, Kádizáde Ali nem átallottak csúsztatni, sőt valótlant állítani.3 Azok a művek, amelyek az utóbbi évtizedekben a trónkövetelők küzdelméről, elsősorban Rákóczi Zsigmondról szóltak, alapvetően Szilágyi Sándor véleményét követték, megállapításaikat pedig az általa lerakott köz- és diplomácia-történeti alapra építették fel. (Ezekre, mint közismert tényekre, alább nem 1 A tanulmány elkészültét a Habsburg Történeti Intézet és az Alexander Humboldt Alapítvány ösztöndíja támogatta. Külön köszönetet szeretnék mondani Fazekas Istvánnak, Ernst Dieter Petritschnek, Pálffy Gézának, Kónya Péternek és Tóth Sándor Lászlónak segítségükért. 2 Szilágyi Sándor: A Rákócziak kora Erdélyben. I. Pest 1868. 47.; Uő: Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Monumenta Comitalia Regni Transylvaniae. (a továbbiakban EOE.) V Bp. 1879. 319. 3 Papp Sándor: Homonnai Drugeth Bálint fellépése Bocskai örököseként. Studia Caroliensia 7. (2006: 1. sz.) 133-152.
