Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Fundárková, Anna: Egy királysági politikus és az erdélyi fejedelmi udvar a 17. század közepén. Pálffy Pál országbíró és nádor erdélyi kapcsolatai (1646-1653) IV/943
A zsoldosok beszállásolásának kérdésében Lippay érsek saját elképzeléseit is érvényre szerette volna juttatni, ezért márciusban újabb bizottság ült Össze, amelyben Johann Christoph von Puchheim és Forgách Ádám is részt vett. Ezen a találkozón Győr és Érsekújvár kérdését tárgyalták újra.82 A királyság nyugati felében fekvő végvárak ügyében általában könnyebb volt egyezségre jutni. Rövidesen azonban kiderült, hogy a német zsoldosok sem tudják eltántorítani az oszmánokat attól, hogy folytassák állandó portyázásaikat. Sőt, támadásaik a Balaton vidéki végvárak ellen annyira rendszeressé váltak, hogy itt szinte háborús helyzet alakult ki. Kányavár, Pölöske, Egerszeg és Kiskomárom például szinte állandó veszélyben voltak. A magyar végvári tisztek vezette csapatok így csak nehezen tudtak ellenállni a támadásoknak. A Haditanács erre a magyar ellenakciók betiltásával reagált, ami valójában olaj volt a tűzre. Lehetetlenség volt ugyanis az oszmánok akcióit tétlenül nézni, az ország védelmének elemi érdekei megkívánták, hogy fegyverekkel akadályozzák meg a támadásokat, vagy legalábbis így védekezzenek ellenük. Pálffy emiatt nem értett egyet azzal, hogy az udvar nem nyújtott kellő támogatást az oszmánok elleni védelemhez. 1651 májusában elkeseredetten írta Batthyány Ádámnak: „Édes Groff Uram majd job volna talán, ha creditumunkat avagy alkalmas szerenchenketis a Törőknél vesztenénk el, de ugy láttyuk, hogy a honnéd segetségünket, s dolgainkban való promotionkat kölletnék várnunk, im ott nem akarják el hinny semmi szónkat, ahol nyavalyankat köll megh mondanunk, tőbb hitele vagyon, hogy nem mint ha mi Országustul mondanánk; Isten tudgya, látván az fői fordult állapatokat, mit kőllessék tovab chelekednűnk, majd megh nem gondolhattyuk."83 A német zsoldosok beszállásolásának ügye az egyik legnagyobb próbatétele volt az Erdéllyel kialakulóban lévő kapcsolatoknak és egyben a leghevesebb konfliktusokhoz vezetett a Lippay- és a Pálffy-párt között. Az Udvari Haditanácsban ugyanis tervbe vették, hogy Felső-Magyarországra, nevezetesen annak központjába, Kassára is zsoldosokat küldenek. A város stratégiai jelentőségével Bécsben tökéletesen tisztában voltak: „nem lehet kihagyni Kassa városát, mert az egész felső-magyarországi rész megóvása tőle függ. Egyrészt főleg most, hogy a törökök egyre közelebb jutnak hozzá, másrészt a lengyel állapotok miatt, mert a kozákok a velük szövetkező tatárokkal együtt támadni készülnek..." így Pálffy nádor meglehetősen kényes feladata lett meggyőzni Kassa városát, hogy „itt a nagyszerű alkalom, hogy régóta szolgáló és jól képzett sereget" szállásoljanak el falai közé.8 4 Kassa esetében derült ki legvilágosabban, hogy a bécsi hadvezetés nem csupán a törökök elleni védelmet célozza meg azon intézkedésével, hogy az állandó hadsereg zsoldosait vezényli a Magyar Királyság végváraiba. Az intézkedésnek fontos stratégiai, sőt külpolitikára irányuló háttere is volt. A város a fel-82 A Starhemberg-ezredből négyszáz gyalogost Érsekújvárra, háromszáz gyalogost pedig Győrbe irányítottak. Ellátásukról az Udvari Kamarának kellett gondoskodnia, Clement von Radolt tanácsos vezetésével. 83 Pálffy Pál Batthyány Ádámnak, Marchegg, 1651. máj. 10. S. Lauter É.: Pálffy Pál nádor i.m. 133. 84 III. Ferdinánd Pálffy Pálnak, Bécs, 1649. júl. 17. HHStA; FA Pálfíy, Karton Nr. 13., A. I., L. V, F. VIII.
