Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Fundárková, Anna: Egy királysági politikus és az erdélyi fejedelmi udvar a 17. század közepén. Pálffy Pál országbíró és nádor erdélyi kapcsolatai (1646-1653) IV/943
csak Isten tudja. Az bizonyos, hogy ez az szegény maradék haza mind elpusztul, mert eddig csak úgy tapasztaltuk, hogy az oltalom is szinte csak rontója szegény hazánknak. És ki tudja, ha nem más kezébe esik-é Erdély is."5 0 Esterházy Miklós nádor viszont teljesen más állásponton volt Erdéllyel kapcsolatban, mint Pázmány. Meg volt győződve arról, hogy a Magyar Királyság jövőjét csakis a Béccsel való együttműködés garantálja, és csak onnan remélhetnek segítséget az oszmánok ellen. Ráadásul Esterházyt és I. Rákóczi Györgyöt különböző okoknál fogva mély ellentét választotta el egymástól. Még mielőtt Rákóczit fejedelemmé választották volna, ő és Esterházy összekülönböztek a Felső-Tisza vidéki uradalmak megszerzésében. Am politikai nézeteik is egyre mélyebb szakadékot ástak közöttük. Az erdélyi fejedelem ugyanis elsősorban az európai protestáns államokkal való szövetségi rendszerben gondolkozott. Mindkét koncepciót alapvetően befolyásolták geopolitikai tényezők. Míg a Magyar Királyság politikusai számára Európába Bécsen át vezetett az út, hiszen a császárváros a 16. század közepétől a magyar állam „második fővárosa" lett,51 addig Erdély számára nem a Habsburgok, hanem egy másik, ugyancsak komoly európai ambíciókat tápláló nagyhatalom, az Oszmán Birodalom jelentette a kényszerítő „geopolitikai realitásokat", hiszen a fejedelemség a keleti világbirodalom érdekszférájába tartozott.5 2 A harmincéves háborút lezáró 1648. évi vesztfáliai békekötéssel azonban új helyzet állt elő az Erdélyi Fejedelemség szempontjából is. A békeszerződés ugyanis nemcsak előnyöket biztosított a fejedelemség számára, hanem hátrányokkal is járt. Franciaország szövetségeseként belefoglalták a békeokmányba, különleges államisága az európai status quo része lett. De a nagy európai háború szövetségrendszerének felbomlása az elszigetelődés veszélyével is fenyegették. Franciaország, a korábbi szövetséges, a Fronde évei alatt belső kormányzati válságon ment át, Svédország pedig 1655-től a Baltikumban regionális válságba bonyolódott Lengyelországgal. így az 1650-es évek első felében Erdély politikai vákuumba került, amely akár a törököknek, akár a Habsburgoknak alkalmat szolgáltathatott volna a fejedelemség szorosabb függésbe vonására. Ebben a helyzetben az erdélyi politika számára tehát létkérdés volt a magyar királysági politikai körökkel már addig is meglévő kapcsolatok elmélyítése.53 Pálffy Pál és az erdélyi fejedelmi udvar kapcsolattartásának újabb fontos állomása az 1649. évi diéta lett. Draskovich János nádor 1648. augusztus eleji halála miatt ez egyben nádorválasztó országgyűlés is volt. Ezúttal azonban Lippay György érsek már sem megegyezéssel, sem erőszakkal nem tudta megakadályozni, hogy legnagyobb ellenfelét a legfőbb világi méltósággá válasszák. Pedig, miként 1650-ben Pálffy leszögezte, „mind az egyháziakkal, mind a vilá-50 Uo. 154. 51 Az újabb kutatás így vélekedik erről: Pálffy Géza: Szent István birodalma a Habsburgok közép-európai államában. A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. Akadémiai doktori értekezés. Bp. 2008. passim. 52 Várkonyi Gábor: II. Rákóczy György esküvője. Bp. 1990. 82. 53 Várkonyi Gábor: Wesselényi Ferenc és a 17. századi magyar politikai elit fejlődése. Bölcsészdoktori disszertáció. Bp. 1992. 131-132.
