Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Die Protokolle des Österreichischen Ministerrates 1848-1867 Band 2, 3. (Ism. Deák Agnes) III/795

a sorozat a magyar történeti kutatások szempontjából, hiszen az 1848 előtt élvezett államjogi különállás megszüntetése nyomán Magyarország története ebben a periódusban szorosan integrálódott a Habsburg Birodalom egészének történeti folyamataiba. A minisztertanácsi jegyzőkönyveket a korszakkal foglalkozó magyar történészek természetesen korábban is ismerték és felhasználták munkáikban. Ennek az időszaknak az értékelése azonban 1848-1849 dicsőséges hónapjai, illetve a Kiegyezés után megindult látványos gazdasági—társadalmi átalakulás árnyékában igencsak sommásan elítélő volt, s csak az elmúlt néhány évtizedben indultak olyan kutatások, melyek ezen két évtized árnyaltabb értékelésére törekednek. Ebben a folyamatban pedig lényeges ösztönző szerepet játszhat az egyik fő, ha távolról sem az egyetlen politikai döntéshozatali fórum iratainak közzététele. A legutóbb megjelent két kötet az 1850 januárja—1850 szeptembere közötti időszakot fogja át. 1849 őszén az 1848-1849-es forradalmi mozgalmak lecsendesítése és leverése után még csak az első lépések történtek a politikai konszolidáció megteremtésére. A birodalom minden pontján igazából a következő esztendőben formálódtak az alkotmányos ígéretek árnyékában a kialakuló neoabszolút kormányzati rendszer intézményi keretei. Stefan Maifér, a vállalkozás jelenlegi irányítója is kifejti a huszadik kötet rövid előszavában, hogy ezen hónapokban a minisztertanács működését két fő irány jellemezte: az 1848—1849 örökségével való elszámolás és leszámolás; másrészt pedig az állami intézményrendszer, az oktatás, a gazdaság-, az egyházpolitika megújításának előmunkálatai. A kormányzat energikus meghatározó személyiségei az államélet átfogó reformját tűzték ki maguk elé, nem visszatérést hirdettek a Vormärz viszonyaihoz, ellenkezőleg, a polgári jogegyenlőség megteremtését elfogadva, a modern gazdaság jogi megalapozását, az állami intézmények megújítását tűzték ki célul az állami bürokrácia által „felülről" vezérelt reformok útján. Ahogy Malier fogalmaz, „hektikus" reformigyekezet nyomta rá bélyegét a minisztertanács üléseire, bár jónéhány területen nem sikerült aztán a minisztereknek elképzeléseiket érvényesíteni, például Philipp Krauss báró pénzügyminiszternek sem elérnie a katonai költségvetés jelentős csökkentését. Thomas Kletecka és Anatol Schmied-Kowarzik két Bevezetője felvillantja a legfontosabb témákat: a huszadik kötetben az államháztartás egyensúlyának helyreállítását célzó deficitcsökkentő intézkedéseket, a felekezetek és az állam közötti viszony rendezésére történt kezdeményezéseket, a magyar kérdést és a Német Szövetség ügyeinek rendezetlenségét; a huszonegyedik kötetben pedig a tartományi alkotmányok (statútumok) kidolgozásának munkálatait, a magyar korona országai új intézményeinek felállítását és a Német Szövetség egyre bonyolódó belső feszültségeit. A sorozat jó hagyományaihoz tartozik, hogy a rövid, lényegre törő bevezetők tömören kijelölik a tárgyalt időszak legfontosabb politikai vitakérdéseit, megvilágítva az előzményeket és a későbbi időszakba átnyúló szálakat egyaránt, ezzel segítséget adva az olvasónak ahhoz, hogy a jegyzőkönyvi napirendi pontok sokaságának olvasása közben se veszítse el szem elől a fő politikai irányvonalakat. E két bevezető szöveg is jól betölti ezt a funkciót. Mindenekelőtt a felekezetekhez való viszony taglalását kell kiemelnünk a huszadik kötetben felvázolt kérdések közül. Nem elszakítva tárgyalják itt a szerzők a katolikus egyház státusának változásait, a majdani Konkordátumot előkészítő lépéseket, hanem valamennyi felekezet viszonyait, illetve azoknak az állami hatóságokhoz való kapcsolatait áttekintik egészen 1848 tavaszától kezdve, bemutatva a politikai fordulatok nyomán bekövetkező változásokat 1850 tavaszáig. Másrészt igen kiegyensúlyozott értékelésre törekednek, kerülve a sarkított és elfogult fekete—fehér állásfoglalást. Példaképpen említhetjük a protestáns egyházak helyzetét, melynek kapcsán nem hallgatják el az 1848 előtt is élesen vitatott kérdések közül megoldatlanul maradt problémákat (a vegyesházasságok és az azokból született gyermekek felekezeti hovatartozása) vagy a Julius Haynau báró, magyarországi hadparancsnok által a protestáns autonóm intézmények felfüggesztését célzó rendelkezéseit sem, de kitérnek például az egyik keresztény felekezetből egy másikba történő átlépés igen szabadszellemű szabályozására 1849 elején. Ez a rövid összefoglaló így jó kiindulást ad a Konkordátum vagy az 1859-es Protestáns Pátens története szempontjából, de segít megérteni például az izraelitákat érintő későbbi rendelkezéseket éppúgy, mint az ortodox egyházon belüli román—szerb konfliktusokkal kapcsolatos későbbi kormányzati lépéseket. A huszonegyedik kötet bevezetőjének legérdekesebb része az egyes tartományi statútumok kidolgozásáról és kihirdetésükről szóló fejezet. A történeti szakirodalomban mindig is vita folyt arról, hogy az ún. olmützi alkotmányban deklarált alkotmányos ígéretek 1849 márciusában pusztán taktikai, álcázó politikai manőver részét alkották a politikai döntéshozók és az uralkodó részéről, avagy csak a következő hónapok, évek politikai viszonyai és konfliktusai sodorták az ural-