Századok – 2008

TANULMÁNYOK - Vári András: A magyarországi hitelszövetkezeti mozgalom megalapítása 1886-1894 III/629

jegyzésére és szervező bizottságot küldött ki. Ez még ugyanazon a napon zaj­lott, mint amelyen a megyei Gazdasági Egyesület megalakult és Károlyit elnö­kévé választotta! Az új intézet a megyében szervezendő helyi hitelszövetkezetek központjá­ul szolgált. Az egyes tagszövetkezetek működését a Raiffeisen-szövetkezetek mintájára kidolgozott alapszabályok határozták meg. E szerint a tagszövetke­zet csak egy falura terjedt ki, ahol az emberek ismerték egymást. A kisbirto­kosok a hitel biztosítékaként ugyanis nem sok mindent nyújthatnak, hiszen ép­pen az volt a kiinduló pont, hogy sem a jelzáloghitel, sem a váltó nem alkalmas eszköze a kisbirtokos hitelének. Kezest nehéz találni, ugyanakkor szegény pa­rasztok között a kezesség elég gyenge biztosíték. így viszont a hitel visszafizeté­sét csak a kölcsönvevő karaktere, esetleg a közösség erkölcsi nyomása biztosít­hatja, mindezek pedig csak a falu kis körén belül hathatnak.6 0 A kölcsönöket a helyi hitelszövetkezetek adták tagjaiknak, fél- vagy egy­éves lejáratra, általában nem jelzálogkölcsön formájában, hanem kötelezvény­re, amit két kezes is aláírt, de gyakran váltóra is. A tiszta Raiffeisen-modellben a hitelszövetkezet tagjai korlátlanul felelősek a hitelszövetkezet tartozásaiért, nálunk azonban ehhez nem ragaszkodtak, a felelősség csak az egyes tagok szö­vetkezeti üzletrészei kétszeresének erejéig terjedt. Az eredeti modellt abban is átértelmezték, hogy a parasztokra szabott Raiffeisen-modellben - az ipari szö­vetkezetek Schulze-Delitzsch-féle modelljével szemben - eredetileg egyáltalán nem voltak üzletrészek, és a korlátlan kölcsönös felelősségvállalás lett volna a hitel egyetlen biztosítéka. Ennek a gyakorlatnak a két modell németországi össze­csapásában 1876-ban Schulze-Delitzsch győzelme vetett véget.61 így a Pestmegyei Hitelszövetkezet tagszövetkezetei is — a kereskedelmi törvény és a német fejle­mények hatására — üzletrészekkel alakultak. Egyetemes, de a központ által ajánlott alapszabály szerint az üzletrész értékének kétszeresére korlátozott fe­lelősségvállalással gazdálkodtak. Itt tehát némileg kombinálódott egymással az eredeti két németországi rendszer, de alapvonásaiban inkább a Raiffeisen-mo­dellre hasonlított. A Pest megyei szövetkezetek avval is a 'nyerészkedés' szellemétől való tá­volságukat demonstrálták, hogy fizettek ugyan osztalékot az üzletrészek után, de ennek mértéket maximálták. Csak annyira mehetett az osztalék, amekkora a tagoknak nyújtott kölcsönök kamatlába volt, ha ezután maradt még az ered­ményből, azt egy külön tartalékalapba helyezték, mely a szövetkezet kötele­zettségeinek biztosítéka volt és még a szövetkezet feloszlásakor sem volt fel­osztható. Ha ez az alap is túlcsordult, a felesleg a helyi közösséget szolgáló kö­zösségi, jótékonysági célokra volt fordítható. A szövetkezeti tagok több üzlet­részt is jegyezhettek, de csak egy szavazattal rendelkezhettek. A könyvelőn és a pénztároson kívül a többi választott tisztségviselő díjazás nélkül dolgozott. 60 Csepregi Horváth: Gr. Károlyi, 19-20. Vö.: Friedrich Wilhelm Raiffeisen: A hitelszövetkeze­tek mint eszközök a falusi népesség bajainak elhárítására. Budapest, 1885. 61 Karl Erich Born: Geld und Banken im 19. Jahrhundert. Stuttgart, 1977, (1. kiad. 1976), 224-225.

Next

/
Oldalképek
Tartalom