Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Raáb Renáta: Az 1848-49. évi magyarországi események schleswigi vonatkozásai osztrák és dán diplomáciai iratok tükrében III/893
wig-holsteini seregbe való belépésétől való félelem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a párt híveinek a szemét felnyitotta a magyar mozgalom hordereje iránt. Ha későn is, de eljutottak végre a felismeréshez, hogy az ausztriai anarchia legyőzése egész Európának, de magának Dániának is jótétemény volt." A konzervatív és miniszteriális sajtó „régóta védelmezi a felfogást, hogy a magyar felkelés befejezése után a németországi viszonyok is rendeződni fognak és annyiban hajlott Ausztriához, amennyiben a saját állapotaik javulását felismerni vélte." Ez a párt Lederer szerint belátta hogy „a létében fenyegetett Ausztria megmentésétől függ Dánia szerencséje is", bár nem mindig tartotta igazságosnak az osztrák kormány által foganatosított intézkedéseket. Lederer azonban örömmel veszi észre, hogy az Ausztriával szemben korábban elfoglalt álláspontját módosította és ennek bizonyítékául csatolja a Faedrelandet egyik dán nyelvű cikkét.5 9 Lederer szerint az Ausztria iránt hirtelen kialakult szimpátia azzal is magyarázható, hogy mindenki úgy hiszi „hogy Ausztriában már nem akarnak visszatérni a korábbi állapotokhoz" és a külföldi alkotmányhű pártok elégedetten látják kívánságuk teljesítését. Lederer szerint ennek következté-59 Faedrelandet 1849. november 22. A cikkből — amelyet valószínű a márciusi minisztérium egyik külügyekben bennfenntes tagja írt — valójában nehéz kiolvasni az Ausztria iránti szimpátiát. A cikk inkább arra figyelmeztet, hogy Ausztria is megszavazta a többi szövetségi tagállammal együtt a jogtalan szövetségi háborút és Schmerling a Pál-templomban Peuckerrel versenyezve keresztes hadjáratot hirdetett Dánia ellen. A koppenhágai osztrák küldöttnek nem volt instrukciója arra, hogy a dán ügyben csatlakozzon a többi nagyhatalomhoz; meglehetősen izolált maradt és sokkal inkább azon fáradozott hogy viszonyaink német felfogásának irányába hangolja a kormányt. Azt sem szabad elfelejteni, folytatja a cikkíró, hogy Ausztria katolikus ország és kritikus körülmények között a katolikus országokkal szövetkezik és inkább azt látja szívesen, ha az északi protestáns államok között meghasonlás támad és egymást gyengítik. Nem volt tehát könnyű a dán kormánynak Ausztriához közel férkőzni és rávenni, hogy lépjen fel a Német Szövetség túlkapásával szemben. 1848-ban különben is ki tudta hol van Ausztria? Innsbruckban a császárnál, Bécsben a minisztériumnál, Windisch-Grátz-nél Prágában, Radetzkynél Olaszországban, Magyarországon vagy Horvátországban? Nem lehetett tudni, hogy a német, szláv, vagy magyar Ausztria fog-e győzedelmeskedni. Az osztrák császárság hagyta, hadd menjenek magától a német ügyek, „sőt hízelgett Németországnak és kívánta az egységét és összetartását, hogy fedezze magát Franciaországgal szemben és mint ismeretes akkoriban Dánia üldözése volt az legjobb egységesítő eszköz." A magyar háború alatt nemhogy segítséget, de még csak együttérzést sem fejezhetett ki a dán ügy iránt, nehogy ezzel előnyöket biztosítson Poroszország számára a német ügyekben. Ausztriának azt kellett kívánnia, hogy minél tovább tartsanak a dán-német bonyodalmak, sőt fokozódjanak, mert ebben eszközt látott Poroszország németországi uralma ellen. Ausztria számára messze nem az volt a fontos ebben az ügyben, hogy megtörjön egy lázadást és igazságot gyakoroljon, hanem hogy Poroszország helyzetét megnehezítse, vagy más szóval megkoptassa németországi népszerűségét a schleswig-holsteini ügyben. Ha pedig ezt elérte annyira amennyire csak lehetséges, megpróbálja majd a harcot olyan schleswig-holsteini szellemben lezárni amennyire csak lehetséges, egyik vagy másik típusú egységállami megoldással, és e célból majd a maga oldalán tartja Dániát, mint megfigyelőt Poroszországgal szemben. „Nem szabad ugyanis elfelednünk, hogy Holsteint Ausztria léptette be 1815-ben a Német Szövetségbe tanácsaival és példája nyomán, és hogy Reventlow-Criminil, akinek a külpolitikája eredményezte a jelenlegi bonyodalmakat, nagyrészt Bécsből kapta 1834-ben a diplomáciai sugallatokat". Amint látni, ebben a cikkben Lederer állítása ellenére nincs szó magyarellenességről, vagy az osztrák politika iránti túl nagy bizalomról, sőt inkább szkeptikus az osztrákokhoz való kötődést illetően. A cikk, amelyet Lederer a nemzeti liberálisok osztrák-pártiságának fő bizonyítékaként csatolt, nem igazolja állítását, hacsak nem magát azt a tényt szánta bizonyítéknak, hogy egy a demokrata K0benhavnpostenben megjelent cikk vádjára írta a szerző a márciusi minisztérium Ausztriával szembeni politikáját védő cikket. Ebben az esetben viszont a K0benhavnsposten cikkét kellett volna Lederernek csatolni, ha az valóban tartalmazott osztrák-barát kifejezéseket.
