Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Dreska Gábor: A pannonhalmi konvent hiteleshelyi működésének oklevéltára I. (1244-1398). Monumenta credibilia conventus de monte Pannoniae. (Ism. Solymosi László) II/507

oklevelek rendszerint együtt maradtak fenn a birtok tulajdonosának a levéltárában. A kötet anyagát mégsem könnyű kiegészíteni. Két hiányosságra hívjuk fel a figyelmet. Szécsi Miklós országbíró 1382. évi ítéletleveléből (DL 6871.) a kötet közli a pannonhalmi konvent oklevelét (242. sz.). Az ítéletlevél ezen kívül tartalmazza az országbírónak a konventhez intézett korábbi megkeresésének tartalmi kivonatát és azt az érdekes megjegyzést, hogy a jelentést a királynak végül a győri káptalan készítette el. Ennek viszont nyoma sincs a kötetben. Ugyancsak hiányzik a konvent idézésről szóló oklevelének említése 1354-ből. (A Wass család cegei levéltára. Valentiny Antal oklevélkivonatait felhasználva bevezető tanulmányokkal és jegyzetekkel közzéteszi W. Kovács András. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltára 3. Kolozsvár 2006. 107. sz.). Itt jegyezzük meg, hogy Szécsi Miklós országbírónak 1381. június 9-én a pannonhalmi konvent számára kiadott megkeresése (237. sz.) a kötetben rossz helyen van. Nem a konventi kiadványok közé, hanem az első számú függelékbe való. Ugyanitt kellett volna közölni az országbíró 1381. augusztus l-jén kelt bírságlevelének szövegét, amelyre a kötet is utal (266.), hiszen ez említi a konvent oklevelét a korábbi megkeresés, vagyis a harmadszori idézés teljesítéséről. A 237. szám alatt valójában ezen hiteleshelyi kiadvány említését kellett volna közölni, s akkor a forrásszöveg és a magyar nyelvű regeszta összhangban állna egymással. A szöveg közlésénél Dreska Gábor a sokszor alkalmazta az 1920. évi szabályzatot, és a benne rögzített betűhív átírási módot követte. Ajánlásaitól azonban néhány ponton eltért. Újításai többsége elfogadható. Követhető például a sanctus és a beatus szavak írásmódjában, ahol nagybetűt használ, ha a két szó személynevek jelzőjeként szerepel. Vitatható viszont a magánhangzó előtt álló „ti" betűkapcsolat közlésében alkalmazott kétségkívül egyedi megoldás. Általában „ci" alakot használt, de a „cti" betűkapcsolatban a következetesség rovására esztétikai okból meghagyta a „t" betűt (például: introductio és nem introduccio). Az utóbbi változat valóban nem szép. De nem lehetett volna egységesen mindenütt „t" betűt használni? A személynevekhez kapcsolódó magyar és latin megkülönböztető neveket a történeti és nyelvészeti megfontolások ellenére az egységesség jegyében nagybetűvel közli (például: Ladislaus Litteratus, Petrus Rufus, Paulus Fabcr, Iohannes Feyes). Itt valóban így kellett eljárni. A szövegközlés nem lehet tekintettel a családnevek kialakulásának elhúzódó folyamatára. A szövegközlést bevezető magyar nyelvű regeszták nem egységesek. A kötetben tömör és részletes regeszták egyaránt találhatók. In extenso közlésnél a regesztának nem szükséges részletesnek lennie, elég, ha tömören a lényeget adja vissza. A parancsra vagy megkeresésre készült jelentések tartalmát összefoglaló regeszták megfogalmazásában gyakori pontatlanság, hogy a konvent végrehajtóként szerepel, iktat, idéz, visszafoglal, vizsgálatot tart stb. Egyszer az is előfordul (177. sz.), hogy regeszta szerint a konvent (a király helyett) az országbírónak jelent. A konventi kiadványok közül az említések (főleg ügyvédvalló oklevelek) és a tartalmi átírások szövege kétszer szerepel a kötetben, amennyiben szövegüket a kötetben közölt másik kiadvány tartotta fenn. Egyfelől időrendben önállóan, másfelől abban az oklevélben, amelyből kiemelték őket. Talán az utóbbi helyen eltérő betűtípussal jelölni lehetett volna az ismétlést. Hasonlóképpen annál a királyi parancslevélnél is, amelynek szövege három helyen (190-192. sz-ok) olvasható a kötetben. A kötet nem foglalkozik a hiteleshelyi kiadványok pecsétjeivel, mert a kezdetektől egészen a hiteleshelyi tevékenység 16. század végi megszűnéséig a pannonhalmi konvent egyetlen pecsétnyomót használt. Ezt az általánosan elfogadott állítást azonban felül kell vizsgálni. Eddig ugyanis elkerülte a kutatás figyelmét, hogy említett munkája általános részében (14.) Jerney János 1525-ből közli a konvent privilégiális oklevelének korroborációját, miszerint a konvent nagypecsétet használt (has litteras sigilli nostri maioris, quo utirnur in privilegiis, munimine roboratas duxirnus concedendas). Ebből egyértelmű, hogy legalább a középkor végén a konventnek kisebb pecsétje is volt. A kiadott oklevelek zöme Győr, Komárom és Veszprém megyék területére vonatkozik. De a kötet tartalmaz adatokat Fejér, Pozsony, Somogy, Sopron, Tolna, Vas és Zala megyék településeiről is. Ebben az időben leggyakrabban a közelben fekvő bakonybéli apátság ügyei foglalkoztatták a pannonhalmi konventet. Az oklevelek tartalma a hiteleshelyi írásbeliségre jellemző formai kereteken belül rendkívül változatos. Itt mindössze néhány érdekességre hívhatjuk fel a figyelmet. Tűzveszélytől való félelem miatt 1357-ben egy jobbágynak nem engedték meg, hogy házába kéményt építsen (83.). A földesúr 1367-ben többek közt azzal akadályozta a jobbágyköltözést, hogy lefoglalta a jobbágy szőlejét (174.). A konvent előtt 1379-ben elzálogosítottak egy rábaközi birtokot azzal a kikötéssel, hogy a zálog bármikor visszaváltható. Valószínű, hogy emiatt fogalmaztak meg egy sajátos záradékot. Amennyiben a zálogbirtokos a pénzt nem akarná elfogadni és