Századok – 2008
VITA - Zsoldos Attila: Elveszett források, paraszt urak és Ottó herceg. Somogy (és Zala) megye korai történetének ismeretéhez II/490
amelynek forrása ismeretlen. Arról, hogy István és Gizella házasságából több fiú született, megemlékezik a magyar krónikáshagyomány,2 4 s ezt a híradást megerősíti a király Nagyobb legendája is, hozzátéve, hogy e fiúk még fiatalon meghaltak.2 5 Történetesen éppen Laskai az — valamint a bajor Jakob Unrest —, aki arról is beszámol, hogy Imre egyik fivérét Ottónak hívták.26 Kérdés mármost, honnan származhat ez az információ. Kertész Balázs szerint Laskai többféle forrástípust használt fel munkája során: igazolhatóan vagy feltételezhetően ismert bizonyos írott forrásokat — történetírói, illetve hagiográfiai munkákat —, merített különféle hagyományokból, talán képi ábrázolásokat is felhasznált,2 7 s végezetül nem volt teljesen idegen tőle, hogy saját fantáziájára hagyatkozva egészítse ki máshonnan való ismereteit (merthogy a Kertész által említett „írói invenció"2 8 voltaképpen mégis csak ezt jelenti). Az esetleges képi forrásokról, ilyenek hiányában, nincs mit mondanom. Az „írói invenció"-t, úgy vélem, szintén kizárhatjuk a lehetséges megoldások közül. Az Ottó név nem volt különösebben népszerű a magyar középkorban,29 az pedig, hogy Laskai a Szent István kortársaként uralkodó III. Ottó császárra gondolván ötlötte volna ki az Ottó nevet — mintegy megelőlegezve ily módon azt a gondolatmenetet, amely a magyar történetírásban Szent István ismert nevű fiai által viselt Ottó-Henrik (Imre) névpár értelmezésével kapcsolatosan régóta jelen van30 — komolyan aligha jöhet szóba, mégpedig annál is kevésbé, mert a magyar források III. Ottót meg sem említik. Szintén szerfelett valószínűtlen, hogy valamely szájhagyomány hatásával kellene ez esetben számolni, hiszen egy még gyermekkorban meghalt herceg aligha lehetett hőse — vagy akár csak mellékszereplője — valamiféle mondának. Marad tehát annak feltételezése, hogy Laskai írott forrás alapján tudott a névről,3 1 s e forrásnak szükségképpen meglehetősen korainak kellett lennie, hiszen Szent István Ottó nevű fiának emléke bizonnyal hamar elhalványult. Magát a forrást illetően egy olyan István-legenda, amely a ma ismertekkel ellentét-24 Chronici Hungarici compositio saeculi XIV c. 63. — SRH I. 312. 25 Legenda maior Sancti Stephani regis c. 15. — SRH II. 390. 26 Históriáé Hungaricae fontes domestici I-IV Ed. MLatthias] Florianus. Quinqueecclesiis 1881-1885. I. 85. és Jakob Unrest: Von dem landt Vngern weylandt Pannónia genannt. Ed. Franz von Krones. Mittheilungen des Instituts für Oesterreichische Geschichtsforschung I. (1880) 365. 27 Kertész B.: Laskai Osvát és a Kartauzi Névtelen i. m. 475-476. 28 Uo. 485. 29 Amint az az Árpád-kori névanyag feldolgozásából kiderül (Fehértói Katalin: Árpád-kori személynévtár [1000-1301] Bp. 2004. 609, vö. még 76-77, 592.), s ugyanerről tanúskodnak a Zsigmondkori oklevéltár 1387 és 1420 közötti időszakra vonatkozó kötetei, amelyek esetében, a keresés megkönnyítése érdekében, azok digitalizált változatát használtam (A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa [DL-DF 4.2], Szerk. Rácz György. Bp. 2003.). 30 Vö. pl. Wertner Mór: Az Árpádok családi története. Nagybecskerek 1892. (Történeti nép- és földrajzi könyvtár 51.) 56.; Tóth Zoltán: Szent István legrégibb életirata nyomán. Századok 81. (1947) 40.; Hóman Bálint: Szent Imre. Magyar Szemle 9. (1930) 203-204.; Györffy György: István király és műve. Bp. 1977. 374.; Kristó Gyula: Szent István király. (Tudomány - Egyetem) Bp. 2001. 120. 31 Vö. Tóth Z.: Szent István legrégibb életirata i. m. 40-41, 64-67, 75-76. — Szembetűnő, hogy Csóka J. Lajos abban a terjedelmes bírálatában, mellyel cáfolni igyekezett Tóth Zoltán egy elveszett, korai István-életrajzra vonatkozó felfogásának helyes voltát, az Ottó herceggel kapcsolatos kérdések fel sem merültek (Csóka J. L.: A latin nyelvű történeti irodalom i. m. 623-640.), nehezen elhessegethető gyanúm szerint az ellenérvek hiánya miatt.
