Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vác '56. Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában (Ism.: Takács Tibor) I/260

léknyomokról, illetve az ezek alapján készült hivatalos jelentésekről van szó. Pár hónap vagy év elteltével a visszaemlékezőtől (tanúságtevőtől) már nem lehet elvárni, hogy minden részletében pontosan emlékezzen vissza az eseményekre, még akár azok pontos időpontjára is. Ennek sok esetben maguk az emlékezők is tudatában voltak. „Úgy emlékszem, hogy a börtönből a foglyok kiengedése és a katonai tanács megválasztása a haláleset előtti napokon történt, de bármennyire gondolkodom is, nem tudom határozottan eldönteni, hogy melyik történt előbb, de lehet az is, hogy mindkettő egy napon volt" - írta önvallomásában Környei Imre híradós őrnagy, majd hozzátette, hogy a foglyok kiszabadítása október 28-án lehetett. Környei tehát négy hónap elteltével már olyan jelentős helyi (sőt országos jelentőségű) esemény dátumára nem emlékezett, mint a váci börtönben fogva tartott politikai elítéltek október 27-i kiszabadítása (173. dok.; vö. 200-202.). Annak, hogy a forrásokban egyes események időpontja „tévesen" szerepel, jelen kötet esetében azért van nagy jelentősége, mert a közlés legfőbb elve maga a kronológia. A problémára két megoldás kínálkozik: vagy a „helyes" időpontnak megfelelően sorolják be az iratot (iratrészietet), vagy a benne szerepelő „rossz" időpontnál hagyják. A kötet szerkesztői előszeretettel éltek mindkét lehetőséggel, igaz, az elsővel valamivel többször. A fenti példánál maradva: Környei önvallomás-részletét annak ellenére október 27-re datálták, hogy ő maga október 28-ra tette a fogolyszabadítást. Ellenkező példát nyújt Kristóf Béla polgármester visszaemlékezés-részlete, amelyben többek között beszámol a tüzérezred laktanyáját ért támadásról, arról, hogyan értesült az esetről, és miként próbált — hangszórón keresztül — érintkezésbe lépni az ismeretlen támadókkal. Kristóf azonban az október 28-án vagy 29-én történt incidenst (amely egyébként egy honvéd halálával is járt) másfél héttel későbbre, november 7-re tette, és ide sorolták be a szerkesztők is, igaz, jelezték, hogy a szerző „itt teljesen összekeveri az eseményeket és a tényeket" (406.). A következetlenség még ugyanarra az eseményre vonatkozóan is jelentkezik. A fenti esetnél maradva, a Buki-szigeti vízműnél történt támadást egyes beszámolók október 28-ra (van, aki hajnalra, van, aki estére), mások 29-re teszik (34, 56-59, 69. és 71. dokumentumok). A szerkesztők egy helyen jelzik is a datálás bizonytalanságát, ám — egyáltalán nem meggyőző érvek alapján — végül úgy döntöttek, hogy a támadás „minden bizonnyal" október 28-án történt (197.). Máshol azonban már „tényként" közlik, hogy az incidensre 28-án került sor, ennek ellenére az esetről beszámoló két dokumentumot mégis október 29-nél közölnek. Ezek a következetlenségek feltehetően abból a kettősségből fakadnak, hogy a kötet egyszerre kíván tudományos forrásközlés és történelmi olvasókönyv lenni. Első esetben elég jelezni az ellentmondásokat, ám nyitva is lehet hagyni a kérdést, nem kell feltétlenül állást foglalni a különböző, egymásnak ellentmondó elbeszélések állításai között. A második esetben azonban, annak érdekében, hogy az adott eseményre vonatkozó forrás időrendben a neki megfelelő helyre kerüljön, a szerkesztők vállára nehezedik a „helyes" dátum meghatározásának a kényszere. Az olvasó számára azonban ezek a dilemmák nem jelentkeznek, mivel az összeállítást olvasva a besorolás következetlenségei jól illeszkednek a többféle perspektívát nyújtó források többszólamúságához. Megjegyzem, a forrásközlés szigorúan kronologikus elve nem érvényesült következetesen, így sok olyan forrás, amely több nap eseményeiről számol be, „feldarabolás" nélkül került a kötetbe, pedig lehetőség lett volna a napok szerinti „szétszabdalására", mint pl. a 13, 27, 80, 85, 86. vagy 151. dokumentum esetében. Emellett úgy tűnik, hogy a kötet összeállítói a november 15-e utáni, külön blokkba (Forradalom után - a megtorlás időszaka) sorolt dokumentumokat már jóval következetesebben azok keletkezési dátuma szerint közlik, függetlenül attól, hogy mikori eseményről van szó bennük. Vagyis azt mondhatjuk, hogy a kiadvány szűkebb értelemben vett forrásgyűjteményének első része inkább történelmi olvasókönyvnek, míg a második része inkább tudományos forrásközlésnek tekinthető. A források olvasását és értelmezését bőséges jegyzetapparátus segíti, amire a legtöbb esetben nagy szükség is van. Már-már tragikomikus például a Népszabadság híradása a váci Csokonai Rádió volt munkatársainak őrizetbe vételéről, amelyben az öt letartóztatott közül kettőnek a keresztnevét, másik kettőnek a vezetéknevét nem sikerült helyesen közölni (578-579.). Személy szerint egyetlen helyen hiányoltam a kritikai reflexiót, méghozzá az első forrás esetében, amely Pest megye állambiztonsági „monográfiájának" egy mondata, mely szerint 1956. október 23-a előtt a helyi papság aktív tevékenységet folytatott az emberek között. Minden megjegyzés nélkül közölve gyakorlatilag tényként fogadják el a forradalmat leverő hatalom megállapítását, amely lehet, hogy nem egyéb, mint a kommunista politikai rendőrség szövegeire jellemző közhely. A szerényen csak függelékként megnevezett részbe került azoknak a személyeknek a rövid életrajza, vagy feltárt életrajzi adatai, akik a forradalmi bizottságok, munkástanácsok, nemzetőr-