Századok – 2008
TÖRTÉNETI IRODALOM - Wissenschaftsbeziehungen und ihr Beitrag zur Modernisierung das deutsch-ungarische Beispiel (Ism.: Orosz László) I/253
rük alapján is közös nevezőre tudták hozni mindkét oldal politikai döntéshozóit. Az intézet és különösen Gragger keze nyoma világosan felismerhető az interdiszciplináris irányultságú modern hungarológia máig érvényes koncepcióján. A Collegium Hungaricum pedig egyéb járulékos — a korabeli országimázst érintő — feladatai mellett valódi szellemi otthont teremtett ösztöndíjasainak, akik hazatértük után Magyarország szellemi elitjének meghatározó részét alkották. Palló Gábor vizsgálata a két világháború közötti magyar ösztöndíjrendszerre irányul, előtérbe állítva az e területen megnyilvánuló német befolyás szimptómáit. A szerző megállapítja, hogy Magyarország tudományos intézményrendszerének első világháború utáni újjáépítése során a kultúrpolitikusok a vonatkozó német szisztémát tekintették iránymutatónak. Érvényes volt mindez az ösztöndíjrendszerre is, ami pedig a külföldi irányultságot illeti, a magyar tudósutánpótlást posztgraduális továbbképzésre elsősorban német földre irányították. A szerző figyelemreméltó észrevétele az, hogy a külföldi (főleg németországi) tanulmányaik végeztével hazatérő tudósok alig néhány évvel később, ráadásul tudományos teljesítőképességük zenitjén, már egy megváltozott politikai kurzusban, a sztálinista Magyarországon fejtették ki tevékenységüket. A szocialista korszaknak még a Klebelsberg-érában (német minták alapján vagy egyenest Németországban) kiképzett tudósai révén látens módon tovább élt a két világháború közötti német tudományos szisztéma a vörös Magyarországon. Az Erich Grießler és Peter Biegelbauer által jegyzett tanulmány arra vállalkozik, hogy megvilágítsa a magyar K+F szisztéma zászlóshajója, a Bay Zoltán Alapítvány intézményi kereteinek alapvetően német mintára történt megalkotását. Az alkalmazott kutatások előmozdítására 1992-ben létrehozott szervezet célja olyan kutatóintézetek hálózatának kiépítése volt, amely hálózat képes elősegíteni a.z egyetemi alapkutatások és az ezeket felhasználó vállalkozások, vagyis a gazdasági élet közötti tudástranszfert. A szerzőpáros meglátása szerint a német Fraunhofer-Gesellschaft mintaképül választása nem feltétlenül egy következetesen végiggondolt döntéshozatal gyümölcse volt, sokkal inkább eseti döntések és adottságok eredményezték. Ezek közül kiemelendő a német eredetű modellek tradíciója és magas fokú legitimitása Magyarországon, a már fennálló kooperációk a tudományban és az igazgatási szférában, a személyes kapcsolati háló a tudományos és politikai színtéren, ill. a főszereplők (különösen az innovátor Pungor Ernő és a miniszterelnök Antall József) személyes preferenciái. Az ötödik fejezet a jogi természetű tudományos kapcsolatok köréből mutat be két példát. Gönczi Katalin tanulmánya a német-magyar jogi kapcsolatok 19. századi szakaszát vizsgálja, mégpedig abban az összefüggésben, hogy milyen hatással volt az európai államok egymás közti jogi tudástranszferének alakulására a kor általános érvényű nacionalizálódási folyamata. Magyarországon is ekkor játszódott le a modern jogrendszerre való átmenet az eddig érvényes alapvetően római, illetve kánonjogi alapelveknek a „nemzeti joggal" való fölülírása révén. A nacionalizálódás azonban nem vezetett az európai jogrendszeren belül a tradicionális kapcsolatok szálainak elvágásához. A jogi tudástranszfer új hálózata szövődött az európai államok között, s e szövevényben Magyarország — történeti és jogi hagyományainak megfelelően — a német/osztrák jogtudomány irányába orientálódott. Az onnan (elsősorban a kiterjedt személyi kapcsolatok révén) nyert ösztönzések jelentős mértékben mozdították elő a hazai jogi és általában a szellemi megújulást. A szerző azt is kimutatja, hogy a 19. század végére oly mértékben fejlődött a magyar jogtudomány, hogy annak prominensei a Németországban folytatott jogi vitáknak is aktív résztvevőivé válhattak. Georg Brunner és Herbert Küpper vizsgálatának középpontjában a rendszerváltás fontos eredményeként 1990. január l-jével felállított magyar Alkotmánybíróság működésének első évtizede áll. Az európai és Európán kívüli alkotmánybíráskodás modelljeinek tanulmányozása során a szerzőpáros arra a következtetésre jut, hogy ez irányú hagyományok és előzmények híján a vonatkozó magyar szervezetet (főbb vonalaiban és persze a speciális hazai viszonyok szem előtt tartásával) a német nyelvterület, nevezetesen a német és az osztrák minta alapján állították föl. Ennek magyarázataként részint az szolgál, hogy a nevezett országok alkotmánybíróságai az intézményesített alkotmánybíráskodás alaptípusát testesítik meg, másrészt a magyar jogi gondolkodás amúgy is tradicionálisan a német nyelvterület gyakorlata irányába orientálódik. S végül a szerzők éles szemmel tetten értek egy további faktort is: a vezető magyar alkotmányjogászok jelentős hányada Humboldt-ösztöndíjasként éveket töltött (Nyugat-)Németország területén (Sólyom László, Lábady Tamás, Zlinszky János, Vörös Imre, Németh János, Kiss László; s nem „Humboldt"-tal, de szintén töltött egy „Max-Planck-Institut"-os évet Münchenben Czúcz Ottó). Az így nyert tapasztalatok bizonyára érdemben megkönnyítették a német gyakorlat hazai adaptálását. A kötet utolsó, hatodik fejezete oly módon képez önálló tematikai egységet, hogy szemben az eddig ábrázolt, döntően német földről Magyarországra irányuló, esetleg bizonyíthatóan kétirá-
