Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Wissenschaftsbeziehungen und ihr Beitrag zur Modernisierung das deutsch-ungarische Beispiel (Ism.: Orosz László) I/253

Richard Georg Plaschka und Karlheinz Mack. Schriftenreihe des Österreichischen Ost- und Südosteuropa-Institut, Nr. 8. München, 1983. valamint Wegenetz europäischen Geistes II. Universitäten und Sudenten. Die Bedeutung studentischer Migrationen in Mittel- und Südosteuropa vom 18. bis zum 20. Jahrhundert. Hrsg. von Richard Georg Plaschka und Karlheinz Mack. Schriftenreihe des Österreichischen Ost- und Südosteuropa-Institut, Nr. 12. München, 1987). A két nép kulturális kapcsolattörténetének összefoglalására hosszabb-rövidebb terjedelemben születtek ugyan kísérletek a két világháború közötti időszakban is, ezeket azonban részint elavultságuk, részint pedig nyilvánvaló ideológiai és szemléletmódbeli elfogultságuk okán felülírandónak ítéli a modern tudományosság. Helle Ferenc kicsiny kötete (A magyar-német művelődési kapcsolatok története. Budapest, 1942) a német behatolás elleni küzdelem egyik gyámoltalan kísérlete volt, a sokat vitatott Fritz Valjavec hatalmas opusát (Der deutsche Kultureinfluss im nahen Südosten. Unter besonderer Berücksichtigung Ungarns. München, 1940) pedig Magyarországon mindig is a „kultúrnacionalizmus megnyilvánulásának", a német expanziós törekvések tudományos alátámasztásának tekintették. Más kérdés persze, hogy hazájában a habilitációs munkaként benyújtott könyvet sokan épp a politikailag nem eléggé tudatos és erőteljes szóhasználata miatt bírálták, 1945 után viszont épp ezt ítélték ott is eltúlzottnak. Ami napjainkig keveset változott a tudományos, vagy akár szélesebb összefüggésben a kulturális kapcsolatok megítélése terén, nos az a transzfer alapvető iránya. Annak idején Valjavec a „völkisch" terminológiához alkalmazkodva a „kultúrlejtő" (Kulturgefälle) kifejezéssel operált. Ennek használói Európa területén egy általános nyugat-keleti irányú kultúrlejtő meglétével modellezték a transzfert, mindig hangsúlyozva, hogy természetesen Nyugat-Európa jelenti a „kultúrfennsíkot". Valjavec egyenesen a „német kultúrlejtő" kifejezést alkalmazta, s a két ország között kulturális téren tapasztalható vitathatatlan minőségi különbség kontraszt-érzetét felnagyítandó, a „német kultúrfölény" ellenpólusaként a „magyarság kultúrpasszivitását" hangsúlyozta. Monumentális műve utolsó oldalán pedig konklúzióként azt állapította meg, hogy a magyarság szellemi állása a térség többi népességével szemben lényegileg abban áll, hogy a német kulturális ösztönzéseket továbbadja és közvetíti. A most vizsgált kötet bevezetőjében Holger Fischer természetesen kőrszerűbb koordináták közé helyezi a két ország kulturális és tudományos kapcsolatait: „A német-magyár tudományos kapcsolatok leírására nagy mértékben használható a centrum-periféria modell. E modellben Németország jelenti a centrumot, Magyarország a perifériát." A transzfer alapvető irányának változatlanul hagyásán nyilvánvalóan nincs mit csodálkoznunk. Megszívlelendő továbbá a kötetet szerkesztő tekintélyes hamburgi hungarológus meglátása a tudomány és a modernizáció összefüggését illetően is. A tudomány és a tudományos intézmények magas, a mindenkori nemzetközi színvonalnak megfelelő alakítása és léte előfeltétel bármilyen, tartós hatású modernizálódás számára. Egyidejűleg persze maga a tudomány is lényeges modernizálási terület, mely igényli az állandó megújulást és továbbfejlődést. „Minthogy egy — nem csupán tudományosan — visszamaradott ország, amilyen Magyarország is" — fogalmaz Fischer — rendszerint nem rendelkezik a tudománynak ebben az értelemben történő, saját erőből véghezvitt modernizálásához szükséges gazdasági és egyéb eszközökkel, nélkülözhetetlenek a tudományos kapcsolatok. Egyidejűleg azonban a tudományos kapcsolatok a tudományon kívüli egyéb területek számára is a modernizáció fontos faktorai. A tudományos kapcsolatok hordozói mindenütt az egyetemisták és a tudósok, akik külföldön megszerzett tudásukkal hazatérnek, s ott intellektuális elitet képeznek. A tudomány, a tudományos kapcsolatok és a tudósok ezáltal alapvetően olyan egységet képeznek, amelynek modernizációs jelentősége messze kisugárzik a szorosabb értelmű tudományosságon túlra, s érinti a politika, az intézményrendszer, a gazdasági fejlődés stb. számos területét. Modernizáció alatt a kötet és tanulmányai a társadalmi élet, az állami intézmények, valamint az egész nemzetalkotó folyamat valamennyi társadalmi és gazdasági feltételének átalakítását értik. E modernizációs kísérlet a 19. század folyamán átterjedt Kelet-Közép- és Délkelet-Európára, ahol is az egyébként általános célkitűzéseket némiképp árnyalva, a modernizáció konkrét irányt, illetve követendő mintát kapott: a haladás világosan követhető végcélja a „nyugatiasodás", illetve az „európaizálódás" lett. E modernizációelméleti kiindulópont különleges relevanciával bír a szóban forgó térség viszonyainak, fejlődésének analizálása szempontjából. Ennek segítségével ábrázolhatóak ugyanis a régió történeti kontinuitás-vonalai és fejlődésbeli törései, s szintúgy a jelenkori átalakulás folyamatai. Ennek során nagy jelentőséggel bírhat a Fischer által hangsúlyozott felismerés, miszerint Kelet-közép- és Délkelet-Európa társadalmaiban gyakorta egyfajta „parciális modernizálódás" játszódott, illetve játszódik le. A parciális azt jelenti, hogy egy és ugyanazon társadalmon belül relatíve mo-