Századok – 2008
TÖRTÉNETI IRODALOM - A Magyar országgyűlés a „fordulat éveiben" Az 1947. évi országgyűlés almanachja (Ism.: Föglein Gizella)I/250
ciklusaihoz igazodva, történelmi és aktuális („friss") almanachok sorozatát tette közzé. Eddig összesen hét — három történelmi és négy aktuális — almanach jelent meg. A történelmi almanachok sorában a legutóbbi az 1947. szeptember 16. - 1949. április 12. közötti Országgyűlésé, amely a háború utáni korlátozott parlamentarizmus utolsó ciklusát reprezentálja. Az előrehozott választásokat a Magyar Kommunista Párt (MKP) kezdeményezte, hogy arra addig kerüljön sor, míg működik a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SzEB) Magyarországon. A polgári demokrácia hívei — köztük a Független Kisgazdapárt (FKgP) tagjainak egy része is — a remélt szuverenitás időszakára, a békeszerződés életbe lépése utánra kívánták időzíteni azt. A választások napját végül is az döntötte el, hogy a Szovjetunió augusztus 31-én ratifikálta a magyar békeszerződést, így a választások erre a napra estek. A parlamentáris kormányzati rendszerek jellegének és működésének egyik meghatározó alapeleme a választójog. Ezen múlik, hogy a törvényalkotás legfőbb intézménye, a parlament valóban a népszuverenitás letéteményesévé válik-e. Az almanach teljességre való igényét, törekvését jelzi, hogy a nemzetgyűlési és az országgyűlési választási törvényeket (1945:VIII. tc. és 1947:XXII.tc.) egyaránt közli. Az 1947. évi törvényben a választási matematika, illetve annak módosulásai, mutációi szinte minden vonatkozásban tetten érhetők, csakúgy mint a kommunista párt hatalmi ambíciói. Egy mandátumhoz 14 000 érvényes szavazat kellett (1945-ben 12 000). A törvény gondoskodott a töredék szavazatok beszámításáról (1945-ben ezek elvesztek). A pártok országos lajstromai alapján bejutó képviselők számát 60-ra emelték (1945-ben 50 volt). Eltörölték a kooptálásra vonatkozó passzust. Az egy szavazókörre eső szavazók létszámát 600 főben szabták meg (1945-ben 400 volt). Az aktív és passzív választójogot, csakúgy mint 1945-ben a 20. életév betöltéséhez kötötték. A helyben lakás cenzusát (domicílium) 1947. május 1-jében határozták meg. Ezzel kollektíven megfosztották a választójogtól a magyar-csehszlovák lakosságcsere keretében Magyarországra áttelepítetteket (ugyanakkor, demokratikus módon, a hazai szlovákok választójoga biztosítva volt). A ki nem telepített németek továbbra is kizárattak a választójogból. A kizárások köre tovább bővült 1945-höz képest. A megnevezett 25 szervezet (5 párt, 20 egyesület) országos vezetőin kívül nem voltak választhatók választmányi tagjaik és országgyűlési képviselőik sem. Ezzel az MKP az egyik legnagyobb politikai ellenfelének tartott Magyar Szabadság Párt vezetőjét, Sulyok Dezsőt (aki 1935-ben a Nemzeti Egység Pártja listáján került be a parlamentbe) kizárták a passzív választójogból („Lex Sulyok"). A választási törvény lényegében kettős mércével mért az 1945-ben már indult és az akkor még nem indult, új pártok esetében. Minden választókerületben ötvenszer annyi ajánlásra — de legfeljebb háromezerre — volt szüksége az újonnan induló pártoknak, mint ahány jelölhető személy volt az adott kerületben. Ez megnehezítette e pártok parlamentbe jutását és megsértette a titkosság elvét (ui. az ajánlásokat a jelöltek jegyzékére rá kellett vezetni). A törvény a névjegyzék-kivonattal való szavazás lehetőségét mindenki számára biztosította, aki nem a saját körzetében tartózkodott. Ez az ún. „kék cédula" adta — a titkos kizárások mellett — az egyik legnagyobb visszaélési lehetőséget a választások során. A prémiumos rendszer viszont az 1945-ben már indult pártokat részesítette előnyben, amennyiben ők választási szövetségre lépnek. Ha ti. a szövetség az országosan leadott szavazatok 60%-át megszerzi, az országos listán megszerezhető helyek 80%-át megkapja, ha 75%-ot ér el, akkor az országos listás helyek 100%-át megkapja. ' , Az 1947. évi választási törvény nem a demokrácia feltétel nélküli megőrzése jegyében született. A jogalkotók az állampolgári jogok egyik legfontosabb biztosítékát: a szabad, titkos, általános és egyenlő választójogot sértették és korlátozták, amely a törvény demokratikus deficitje volt. A választásokon 10 párt indult, és a választási törvényben már kvázi kódolt eredményeket értek el. A választási szövetségre jogosult négy párt — (Magyar Kommunista Párt [MKP] 22,3%, Független Kisgazdapárt [FKgP] 15,4%, Szociáldemokrata Párt [SzDP] 14,9%, Nemzeti Parasztpárt [NPP] 8,3%) — megszerezte az országos szavazatok 60,9%-át, életbe léptetve ezzel a prémiumos rendszert. Mellettük hat — három radikáüs és három lojális — ellenzéki, azaz ajánlásra kötelezett párt volt. Közülük a Demokrata Néppárt (DNP) 16,4%-ot, a Magyar Függetlenségi Párt (MFP) 13,4%-ot, a Keresztény Női Tábor (KNT) 1,4%-ot, a Független Magyar Demokrata Párt (FMDP) 5,2%-ot, a Magyar Radikáüs Párt (MRP) 1,7%-ot, a Polgári Demokrata Párt (PDP) 0,7%-ot ért el. Az Országgyűlést a magyar békeszerződés (1947:XVIII.tc.) életbe lépése másnapján, 1947. szeptember 16-án hívták össze. A nemzetgyűlés a békeszerződés aláírása (1947. február 10.) és
