Századok – 2008
KISEBB CIKKEK - Fenyő István: Eötvös és Lamennais I/183
(Lamennais egy ideig Hugo gyóntatója volt!):18 „A költészet kedves játékká aljasul, ha a kor nagy érdekeitől különválva nem a létező hibák orvoslása, nem az érzelmek nemesítése után törekszik... tisztelet- s szeretetünket... csak az érdemli, kinek Isten szívet adott, hogy embertársai szenvedéseit megérthesse." Nemcsak A falu jegyzőjének címszereplője hasonlít Lamennais-re, hanem a következő regény, a Magyarország 1514-ben főhőse, Lőrinc pap is. Lelkész ő is, méghozzá olyan, aki szintúgy törhetetlenül az igazság szolgálatában áll. Az általa hangoztatott felismerések bármely lamennais-i műben helyükön lennének. íme: „Boldoggá csak a szeretet tesz: ki ezt bírja, az nincsen a remény s hit szűkében... Isten az embert arra teremtette, hogy életével embertársainak hasznára legyen." Lőrinc szerint a pap hivatása, hogy a nép szenvedéseinek vigasztalója legyen. A magyar keresztes pap radikalizmusának ugyanaz az oka, mint francia utódáénak: „A szenvedés, melyet magam körül látok, kínnal tölti lelkemet, s az ég tanúm, hogy csak emberszeretet, csak az, mert ennyi elnyomásnak más orvosságát nem láttam, adá kezembe a fegyvert." A regény Lőrinc pap megfogalmazta végső próféciája pedig akár a Paroles szövegébe is beillene: „Egy új kor küszöbén állunk; az igazságtalanság kelyhe csordultig van, s az emberi nem le fogja rázni százados láncait. Eljött a nap, midőn a természetelleni különbség, mely embert embertől elválasztott, meg fog szűnni; kiket szeretet összevezetett, azokat üres név s haszontalan címek nem fogják többé elválasztani egymástól." 1848 előtt a nemzetiségi kérdés kevés szerepet játszott Eötvös politikai gondolkodásában, mint ahogyan a többi magyar politikuséban is. A forradalom alakulása azonban ráeszméltette arra, hogy a monarchia (és benne Magyarország) fennmaradásának alapfeltétele a nemzetiségek megbékélése, illetve Magyarország megbékélése az osztrák örökös tartományokkal. A forradalom után kezdetben még a régi reflexek működtek: az Ausztria nemzetiségeinek egyenjogúságáról című röpiratban Eötvös határozottan lebecsüli a nemzetiségi kérdés jelentőségét. Éppúgy hisz az emberi univerzalitásban, mint a francia író, illetve szintúgy önzést érzékel a hazafiságban. S szintúgy a korona (központi hatalom) és tartományi élet dualizmusában képzeli el a közös jövőt. Az a koncepciója, hogy Ausztriában a közéletnek mindazon ágát, melyek meghatározzák az állam egységét, a koronára ruházzák, míg minden egyebet a tartományi élet körébe utalnak. Eötvös mindenki számára biztosítaná az önkormányzat lehetőségét. A „nagy álom"-ról, a keresztény polgárosodás kiteljesedéséről szóló monumentális műben, az Uralkodó Eszmékben is érződik a lamennais-i típusú szabadságfelfogás. Eötvös is azt szabja az újkori állam feladatául, hogy az egyéni szabadságot biztosítsa, s ő is úgy véli, hogy a keresztény polgárosodás még nem végezte be feladatát, a kereszténység főbb elvei nem vesztették el időszerűségüket. Szerinte az összes emberiség egysége az az alapeszme, mely a kereszténységet áthatja. Oly állapot létesítése, melyben a föld minden népei békésen laknak egymás mellett, testvériségük öntudatában. A