Századok – 2008

KÖZLEMÉNYEK - Janek István: Mindszenty József tevékenysége a felvidéki magyarok megmentéséért 1945-1947 között I/153

Mindszenty fellépése a magyarországi németek kitelepítése ellen A győztes nagyhatalmak 1945. augusztus 2-i potsdami határozata a néme­tek kényszerkitelepítése kérdésében elfogadta a lengyel és a csehszlovák kor­mány teljes, a magyar kormány részleges kitelepítésre vonatkozó előterjeszté­sét. A SzEB 1945. augusztus 9-én felszólította a magyar kormányt, hogy készít­se elő a német kisebbség kitelepítését. A szövetségesek nagyhatalmak, a hitleri Németországnak az emberiség ellen elkövetett súlyos bűntettei miatt határoz­tak úgy Potsdamban, hogy szükséges a német nemzetiségűek megbüntetése. A lakosság kitelepítésének az ügyét a potsdami értekezlet a csehszlovák és a len­gyel kormányokra, Magyarországon pedig a SzEB-re bízták a békekötésig. A SzEB 1945. november 30-án értesítette a magyar kormányt, hogy mintegy fél­millió német nemzetiségű lakos telepítendő át Magyarországról Németország­ba az amerikai megszállási övezetbe. Gyöngyösi külügyminiszter jegyzékben fordult a szövetséges nagyhatalmakhoz, és megpróbált reális képet nyújtani a német lakosság létszámáról, illetve a kitelepítendő németek létszámát mintegy 200 ezer főben jelölte meg. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a magyar kor­mány a kollektív büntetés mindenféle fajtáját helyteleníti, csak azoknak a né­meteknek a kitelepítését tartotta kívánatosnak, akik elárulták Magyarországot és a hitlerizmus szolgálatába álltak. Mindszenty 1945. október 10-i levelében figyelmeztette Dálnoki Miklós Bélát, az Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnökét a német kisebbség el­leni fellépés veszélyeire. 1945. október 17-én pedig — a maga és a magyar püs­pöki kar nevében — pásztorlevélben tiltakozott a magyarországi németek kite­lepítése ellen. Párhuzamot vont a felvidéki magyarok és a magyarországi néme­tek kitelepítése között: „Ha csak a bűnöseket büntetnék, hallgatnánk, de a rossz­nak barátaiként minősítenek és eltávolítanak olyanokat, akikre a bűnt nem bizo­nyították rá, sőt olyat hoznak fel ellenük bűnül, ami természetjogon megilleti őket, például az anyanyelv. Ne tegyünk olyasmit, amit a fegyverszüneti határvonalon túl magyarokkal szemben elkövetőktől nemcsak felháborodással fogadtuk [sic!], de elvi­selhetetlennek is éreztünk." Magyarországon, ahol több nemzetiség él együtt, csak kölcsönös tiszteletnek és megértésnek van helye; a németek kitelepítésével „a ma­gunk számára cselekszünk rosszat, [...] jó barátok helyett ellenségeket szerzünk magunknak. Ki tudja, hogy amit elkövetünk a folyó egyik partján, a másikon nem fordítják-e ellenünk."4 1 A kitelepítés embertelen és keresztényieden — mondja a pásztorlevél —, olyanokat is bűnbaknak bélyegez, akik teljesen ártatlanok. Java­solták, hogy azokat, akik csak névleg, s különösen ha csupán kényszerűségből vol­tak a Volksbund tagjai, ne büntessék. Tegyenek különbséget a volksbundista és az államhoz hű állampolgárok között. Arra kérték a magyar vezetést, hogy a hazai németkérdés rendezését tapasztalt, pártatlan, lelkiismeretes és felelősségteljes, ne pedig lelketlen, elvakult emberekre bízzák. Felhívták a figyelmet, hogy ennek sú­lyos következményei lehetnek Magyarországra nézve. A haza nem taszíthatja ki magából egyetlen, mégoly vétkes gyermekét sem; ez méltatlan lenne a magyar államhoz és a demokrácia alapelveihez.42 41 Mindszenty: i. m. 81. 42 Politikatörténeti Intézet Levéltára (PIL), 274. f, 7/247. ő. e.

Next

/
Oldalképek
Tartalom