Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - 50 év. 1956-2006 (Ism.: Szabó Róbert) VI/1563

orvos-egyetemistaként vett részt a Bem térre meghirdetett felvonuláson. 1956- A reform és a forradalom c. alatt a Budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatóinak részvételéről ír, majd kitér a forradalom leverése utáni egyetemi megtorlásokra is. A forradalom eseménytörténetének bemutatása nem tárgya a kötetnek, a szerkesztők a felejthetetlen kezdettel az akkor véglegesnek tűnő tragikus végkifejlet napjait állították párhuzamba. Egy kisebb kivételt azért mégis tettek. 1956. november 3-án kezdődik Fritz Molden, a Die Presse kiadó-főszerkesztőjének korabeli visszaemlékezése „Csata Budapestért" címmel, amelyben egy vidékre szánt gyógyszerszállítmányt követő nyolc napos magyarországi út tapasztalatait egy külföldi szemével látjuk. Az első ízben magyar fordításban megjelenő írásból is kitűnik, hogy mennyire élt még napokkal november 4. után is a harcoló fővárosiak körében a nyugati beavatkozás illúziója, amely véget vet az egyenlőtlen erőviszonyok mellett folytatott élethalálharcnak. A „Kortársak emlékeznek ötven év múltán" címet viselő fejezetben öt egykori forradalmi szereplő illetve gyerekkorú túlélő eleveníti fel személyes élményeit. A visszaemlékezések terjedelme és színvonala a vallomástévők akkori élethelyzete és kora miatt is eltérő. A legterjedelmesebb s legjobb tanulmány Szöllősy Pál tollából született: 1956 Veszprémben c. írásában 1956 őszétől 1957 elejéig terjedő veszprémi időszakot idézi fel. Visszatekintésében főleg a Veszprém Megyei Forradalmi Tanács működését elemzi, amelynek munkájában jogi tanácsadóként vett részt. A forradalmi szerv megbízásából a Veszprémi Megyei Néplaphoz delegált megbízottként aktív részese volt a lap megjelenésének. Dokumentatív hitelességű írásában meggyőzően bizonyítja, hogy a forradalom megyei szerve képes volt vállalt feladatának eleget tenni, lecsillapította a kedélyeket, a közrend védelme mellett biztosította a közellátást is. Kiegyensúlyozó szerepét tükrözte, hogy november 4-ig sikerrel lépett fel a forradalmat veszélyeztető radikális követelésekkel és az MDP háttérbe szorított, de létező erőivel szemben is. Rokonszenvesen hiteles képet rajzol a forradalomban vállalt szerepéért életét áldozó Brusznyai Árpád középiskolai tanárról. Balla Bálint A forradalom egy kis hajtása című írásában a Ravill munkástanácsa elnökeként eltöltött napokra emlékezik. Úgy véli, hogy az 1956. november 4. után is még létező társadalmi szolidaritásnak köszönhette, hogy munkahelyi forradalmi szerepét elfelejtették, s a Nagy-budapesti Munkástanács tagjaként elkerülte a büntetőjogi felelősségre vonást, a meghurcoltatást. Oplatka András arra vállalkozik, hogy bemutassa, hogyan látta a forradalmat egy budai elsőéves gimnazista Gyerekszemmel. Keil Béni egy pesti 13 éves gyerek és társainak 1956. október-novemberi kalandjairól megőrzött élményeit teszi közzé (Srácok a forradalomban), míg Pompéry Judit arról számol be, mit élt át egy óvodásgyerek a forradalmi Budapesten (Gyakorlati történelem ötévesként). Az 1956 a Kárpát-medencében - és azon túl címmel ellátott fejezet hűen tükrözi a szerkesztők azon szándékát, hogy bizonyítsák 1956 országhatárokon túlmutató, kisugárzó hatását és egyetemességét. Dávid Gyula írásában azt foglalja össze, milyen volt 1956 Romániában - és ami utána következett. A szerző az 1956-al kapcsolatos romániai kutatások addigi eredményeit összegezve arra a megállapításra jut, hogy 1956. október 23. után a román hatóságok egy pillanatnyi habozás után kíméletlenül lecsaptak a november 4. utáni jelentkező diákkövetelésekre Erdélyben és Románia más vidékén. Az 1956-ra hivatkozó sorozatos perek, amelyek még 1965-ig is eltartottak, célja a forradalom eszméivel rokonszenvező magyarok és nem magyarok megfélemlítése volt. 1956 vádja ürügyül szolgált a magyar kulturális intézmények, a Bolyai Egyetem későbbi bezárására, a magyar kisebbséget sújtó további represszív intézkedések meghozatalára. A tanulmány rámutat arra, hogy a magyar lakosságot számarányánál sokkal nagyobb mértékben sújtották a megtorlás során a forradalom támogatása miatt kiszabott börtönbüntetések. 1956 és a szlovákiai magyarság kapcsolatával két tanulmány és egy visszaemlékezés foglalkozik. Simon Attila komáromi egyetemi oktató 56 és a szlovákiai magyarság kapcsolatát kétirányú megközelítésből szemlélteti. A hivatalos pártállami és a CSEMADOK vélekedés mellett és ezzel párhuzamosan bemutatja az ott élő magyarok spontán reagálását a forradalmi eseményekre. Utóbbiakra a megtorlások során keletkezett iratanyagból lehet következtetéseket levonni. Szerinte a felvidéki magyarság politikai megnyilvánulását nagyon leszűkítette, hogy nem volt számottevő politikai vezető rétege, valódi legitim pártja, ezért inkább csak egyéni szimbolikus cselekedetekkel fejez/het/te ki együttérzését a forradalom eszméivel. A csehszlovák államhatalom megtorló intézkedéseinek köszönhetően sok magyar már akkor úgy érezte, hogy 1956 veresége után a kisebbségi lét tartóssá válhat. Ekkorra kiteljesedett az ottani magyarok számára az anyaországtól való elidegenedés 1948-tól megfigyelhető folyamata is. A határok megváltozhatatlanságának érzése miatt úgy vélhették: „Magyarországra, mint idegen államra kell tekinteniük, s ami ott történik az nem a szlovákiai magyarok ügye". (140.) (A szlovákiai magyarok reakciója az 1956-os magyar forradalom