Századok – 2008
TÖRTÉNETI IRODALOM - Fülöp Mihály - Vincze Gábor: Vasfüggöny keleten. Iratok a magyar-román kapcsolatokról (1948-1955) (Ism.: L. Balogh Béni) VI/1554
Az erdélyi magyarok iránt meglepő nagyvonalúságról, engedékenységről tett tanúbizonyságot az RMP Politikai Bizottsága 1955. május 25-i ülésén Gheorghiu-Dej főtitkár, miniszterelnök (79. sz. dokumentum). Az ún. „transzilvanisták" perében elítélt erdélyi magyar vezetők (Jordáky Lajos, Demeter János, Balogh Edgár, Csőgör Lajos) szabadlábra helyezéséről folytatott vitában Gheorghiu-Dej védelmébe vette Jordákyékat. Többször is kitért arra, nem lehet elítélni őket azért, mert a békeszerződés megkötése előtt, magyar állampolgárokként azt kívánták, Észak-Erdély Magyarországhoz tartozzék. „Magyar hazafihoz méltón cselekedtek Magyarországért, magyar hazafias érzelmeikkel összhangban cselekedtek, olyan emberként, akik Magyarországot ki szerették volna léptetni a háborúból." A szovjet hatalmi harcok hullámzásához igazodó román pártvezetés erdélyi magyar kommunistákkal szembeni elnéző magatartása azonban átmeneti lépésnek bizonyult — olvashatjuk a kötet bevezetőjében. Az iratokból nyomon követhetjük a két „népi demokrácia" közti látens versengés — főként román oldalon tapasztalható — megnyilvánulásait is. Az RMP főtitkára a már említett politikai bizottsági ülésen kijelenthette ugyan, hogy „Erdély ma már többé nem Érisz almája, régebben az volt", a valóságban azonban Moszkva éppen Erdély kérdésével tartotta leginkább sakkban a román pártvezetést. Mindkét kommunista párt a sztálini modellt alkalmazta, de Románia a negyvenes évek második felében — akárcsak a szovjetbarátságban — e téren is megelőzte Magyarországot, s „előnyét" a vizsgált időszakban mindvégig igyekezett megtartani. 1948 elején a bukaresti magyar ügyvivő, Gyöngyössy István így értékelte a helyzetet: Románia „mintegy versenyben érzi magát az őt környező többi népi demokráciákkal. Mindenképpen azon van, hogy [...] e képzeletbeli verseny nyerteseként bizonyos elsőszülöttségi jogot biztosítson". (3. sz. dokumentum.) Néhány héttel később az ügyvivő annak a feltételezésének adott hangot, hogy nemrég véget ért moszkvai látogatása során a román miniszterelnök „Románia demokratikus fejlődésének jelentőségét talán éppen Magyarországgal szembeállítva igyekezett kiemelni". Gyanúját erősítette, hogy Groza személyesen is megemlítette neki: reméli, „Magyarországon a népi demokrácia tábora rövidesen olyan széles és erős lesz, mint Romániában" (4. sz. dokumentum). A „versengés" témája még három év elteltével is napirenden volt. A már idézett 45. sz. dokumentumban olvashatjuk: Juhász Lajos beszámolt a követnek, hogy Romániában „itt-ott találkozunk az irigységgel is", ha a Magyarországon elért eredményekről esik szó. „Illetékes helyen egyes, a sovinizmus felé hajló románok közül még elvtársak is fájlalják, hogy a [Romániában is olvasható -L. B. 5.] Szabad Nép ilyen bőségesen hozza le az elért eredményeket". Juhász nemcsak a román, de az erdélyi magyar „sovinizmust" is ostorozta. „A felszínen már csend van, a sovinizmus már kezd visszahúzódni, de még mindig igen komoly jelei vannak" - mondta. „Az itt élő magyarok részéről [...] nem helyes hangnemben írogatnak Magyarországra és onnan vissza [...] Különösen az izgatja fel nagyon az itt élő magyarokat" — fejtegette a magyar követnek az MNSz-vezető —, „hogy tőletek megírják a levélírók az ottani élet fejlődését és javulását." A romániai magyarok „sovinizmusát" (valójában a Magyarországgal és annak képviselőjével szemben táplált pozitív érzelmeket), tudjuk, maga Rákosi is megtapasztalta. Az RMP 1955-ös kongresszusán résztvevő magyar pártvezetőnek az ottani magyar küldöttekkel való találkozója, mint visszaemlékezéseiben említi, „a lehető legmelegebb" volt: „szakadatlanul szorongatták a kezemet, s utána csak úgy záporoztak a kérdések a magyar viszonyokról, közös ismerősökről". Rákosit bukaresti gyárlátogatásra is elvitték, ahol az ott dolgozó magyai- munkások körülfogták s alig akarták elengedni. (Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések 1940-1956. 2. kötet. Budapest, 1997, Napvilág Kiadó, 991-992. o.) A magyar nemzeti érzés erőteljes fellángolását eredményezte — főleg a székely lakosság körében — az 1952-ben, szovjet utasításra létrehozott Magyar Autonóm Tartomány megalakulásának híre. Számos székelyföldi faluban „megint magyarok lettünk!" kiáltással fogadták a hírt, több helyen a kokárdát is kitűzték (56. sz. dokumentum). Sokan azt hitték, egyfajta független magyar állam keletkezett, és előfordult, hogy Kolozsvárról át akartak költözni az „új magyar köztársaságba" (57. sz. dokumentum). Az internacionalista felszín alatt lappangó nemzetiségi feszültségek továbbélésére utal a bukaresti magyar nagykövet beszámolója az 1954. szeptemberi román-magyar labdarúgó mérkőzésen történt botrányról és az ezt követő magyarellenes hangulatról (74. sz. dokumentum). A jelentés szerint a mérkőzés után Bukarest utcáin , jócskán lehetett hallani olyan hangokat, amelyeken keresztül a legdurvább soviniszta módon elítélték a magyar csapat magatartását, vad hunoknak, barbároknak, huligánoknak nevezvén nemcsak a magyar játékosokat, hanem általában a magyarokat. Érdekes módon vezető elvtársaknál is tapasztaltam a magyarokkal szemben tanúsított ellenszenvet." A feszültségek a következő években sem enyhültek. A kötet szerzői lábjegyzet-