Századok – 2008
MŰHELY - Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája VI/1483
sokszor csak ellenforradalmárokról vagy — ha az urbánusokról volt szó — polgári humanistákról vagy kozmopolitákról beszéltek. Kádáréknak — bár Nagy Imrét és munkatársait Tito kiadta a szovjeteknek — sok gondot okozott, különösen a Nagy Imre-per és a halálos ítélet idején, az egyáltalán nem felhőtlen viszony a jugoszláv vezető körökkel. Ekkoriban mindig féltek, hogy a revizionizmus kifejezést Titóék magukra vonatkoztatják. Molnár Erik történeti nézetei A történész-vitát közvetlenül nem a kommunista pártvezetés határozta el vagy ajánlotta - a korabeli dokumentumok erre vonatkozó utalást nem tartalmaznak. A kezdeményezés Molnár Erik személyes műve volt, bár bizonyára jelezte a párt illetékes szervének, hogy mire készül. Nyilván azt is tudta, hogy a pártvezetés az ő fellépését nem fogja helyteleníteni. Nagyjából ez is történt, noha Kádárék nem gondoltak arra, hogy a vita olyan nagyszabású lesz, amilyenné menet közben alakult. Mutatja ezt az 1958-ban közzétett, A Magyar Szocialista Munkáspárt művelődési politikájának irányelvei című, Aczél György által előterjesztett terjedelmes dokumentum szűkszavúsága a történetírásról, melyről - illetve a róla szóló vitáról már részletesebben szóltam. A „burzsoá nacionalizmusról" szóló 1959. évi párthatározat, említettük, már szinte összekapcsolódott a történész-vitával. A határozatot Intézetünk 1960 márciusában a Tudományos Akadémián tárgyalta meg.7 2 A hosszú ankétot, eleget kívánva tenni a politikai igényeknek, A nacionalizmus történelmi gyökereiről címmel hirdették meg. A bevezetőt Molnár Erik tartotta, de mondanivalóját nagyon rövidre fogta, részletes véleményét nyilván már saját, önálló fellépésére tartogatta. A párthatározat — mondotta — elsősorban az új- és a legújabb kori nacionalizmus vonatkozásában vár anyagot a történészektől. De fontos a korábbi múlt feltárása is, különösen az, hogy „a XVI-XVIII. századi magyar fejlődésről vallott nézeteinket megtisztítsuk a különböző — s még ma is érvényesülő — nacionalista torzításoktól és maradványoktól".7 3 Ezt az elvárást, új szempontokat csak ritkán érintve, az ankét teljesítette. Az Intézet felszólaló kutatói — mert csak ők szerepeltek — elfogadták a határozat indokoltságát, de különböző mértékben tettek eleget a fölvetett igényeknek. Az új- és legújabb korral foglalkozók, ahol lehetett — és sok helyütt lehetett —, de többször ott is, ahol voltaképpen nem vagy alig lehetett, kimutatták a nacionalista eszmék jelenlétét. Az utóbbi esetekre egy-két példa: volt, aki a szociáldemokrata vezetés nacionalista opportunizmusát hangsúlyozta a nemzeti kérdésben is, vagy Károlyi Mihály és függetlenségi párti hívei nacionalizmusát bírálta 1918-ban. Másfelől elhangzott olyan vélemény is, hogy a Tanácsköztársaság a forradalmi és a nemzeti gondolat nagyszerű összekapcsolását hozta létre. (Az elmondottakhoz, az igazság kedvéért, hozzá kívánom tenni, hogy itt most utólag nem „kívülről" bírálok: ha én, e tanulmány írója, felszólaltam volna, lényegében ezekhez többé-kevésbé hasonló nézeteket képviseltem volna.) 72 A nacionalizmus történelmi gyökereiről. Ankét a Magyar Tudományos Akadémián. Történelmi Szemle, 1960/2-3. 310-360. 73 Uo. 310.
