Századok – 2008

MŰHELY - Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája VI/1483

sőbbiekre is kiható következménye: a „polgári" történetírással szemben han­goztatott, olykor éles kritikák ellenére, megbecsülése a szaktörténészek telje­sítményének. Molnár említett munkáinak a második világháború alatt, a kommuniz­mus iránt megnőtt érdeklődés körülményei között támadt visszhangja, legtöbb­ször használt szerzői nevével (Szentmiklósy Lajos) bizonyos tekintélyre tett szert. Az öreg Schöpflin Aladár baloldali meggyőződésű fia, Schöpflin Gyula (Nagypál István álnéven) az 1942-es, s az 1943-as Magyar Csillagban elismerő­en recenzeálta Molnár munkáit.3 3 Figyelemreméltó marxista tanulmányoknak tekintette azokat, noha említette: Molnár szimpatikus munkáinak tudományos értékét nemigen tudja megítélni. Schöpflin már akkor jelzett egy Molnár írásai­val szemben azután gyakran visszatérő kritikát, ti. hogy „forrásanyagát még részben sem sorolja fel".3 4 Hóman és Szekfű Magyar története 1945 előtti utol­só kiadásában, az őstörténetet tárgyalva, egy helyütt Hóman is pozitívan utalt Molnár munkájára. Kritikusabb szellemben foglalkozott Mályusz Elemér az említett Molnár­tanulmányokkal. Erről szól feltehetően 1975-ben írt terjedelmes visszaemléke­zésének egy érdekes s Mályusz helyzetét is tükröző része, mely 1944. nyári-ko­ra-őszi hónapjairól szól: „A román fegyverletételig abban bizakodtam, hogy ta­vaszig a Kárpátok vonalát tartani tudjuk, addig pedig javunkra tisztázódhat, hogyan fognak a szövetségesek megosztozni Kelet-Európán. Románia augusz­tusi kilépése a háborúból egyszerre világossá tette előttem, hogy sorsom re­ménytelen lett. Budapestről [Bonyhádra, ahol akkor felesége és gyerekei tartóz­kodtak -L. M.] magammal hoztam három könyvecskét, hogy ismertetést írjak ró­luk a Századok szerkesztőségének kívánságára a folyóiratba. Szentmiklósy La­jos [1942-ben, illetve 1943-ban megjelent - L. M.] munkái voltak ezek. Akkor még nem sejtettem, hogy szerzőjük Molnár Erik, de ha tudtam volna is, ez sem­mit sem jelentett volna számomra. Idegenül hatott egy elavult teoretikusnak a másodkézből megismert forrásadatok tévedésektől, félreértésektől hemzsegő interpretálásával megszerkesztett előadása. Ismeretlen volt számomra a forrá­sokra és irodalomra utalások, apparatus criticus teljes hiánya, aminek követ­keztében bő alkalmam nyílott találgatni, hogy vajon kire támaszkodik a szerző, mily megcáfolt, elavult nézettel támasztja alá előadását. Összbenyomásom az volt, hogy a szerző a történetkutatói módszernek nincs birtokában, forrásisme­rete felszínes, a szakirodalmat csak erősen válogatva értékesíti, munkájának szemlélete pedig a magyar történettudomány által meghaladott fokon valahol a 19. század második felében rostokol. Akkor még nem tudtam, hogy hamarosan az általa vallott történetfelfogás lesz a modern, az igazi, a dilettáns munka pe­dig a követendő eszménykép. Mindezt nem sejtve — folytatja Mályusz — s mert a szerző igyekezetét, mint korábbról oly sok helytörténész próbálkozását be­csültem, ismertetésemben biztattam, hogy igyekezzék szakmai képzettségének hiányait pótolni. Ha tévedtem is Szentmiklósy-Molnár munkássága jellegének 33 Magyar Csillag, 1942/11. 299-300. és 1943/7. 436-437. 34 Magyar Csillag, 1942/11. 300.

Next

/
Oldalképek
Tartalom