Századok – 2008
MŰHELY - Germuska Pál: Szovjet tanácsadók magyar hadiipari vállalatoknál az 1950-es években VI/1465
A távközlésben és híradástechnika területén, amely a legfejlettebb magyar iparágak közé tartozott 1945 előtt, inkább egyfajta rivalizálásnak lehetünk tanúi a magyar fejlesztőmérnökök és a szovjet specialisták között. 1949 decemberében — több vállalati kutatólabor összevonásával — a katonai elektronikai és távközlési kutatás-fejlesztés, valamint a radar- és lokátorkutatások koncentrálása érdekében megalapították a Távközlési Kutatóintézetet (TAKI). 1950 októberében két szovjet mérnök tanulmányozta a magyar tüzérségi tűzvezető lokátor fejlesztési programját, és javasolták, hogy a TAKI kérjen szovjet specialistákat a téma folytatásához. 1951-ben egy légvédelmi lokátorral kapcsolatos kutatások is megkezdődtek. Az önálló kutatást viszont jelentősen visszavetette, hogy 1952-ben a TAKI kapta feladatul két szovjet lokátor — „Moszt" (magyar fedőnevén: „Duna") légvédelmi felderítő, illetve a „Lucs" („Dráva") tüzérségi lokátor — dokumentációjának adaptálását. A feldolgozás segítése érdekében két szovjet tanácsadó is érkezett, akik a két radartípus gyártásának elindítását is felügyelték az újonnan alapított Finommechanikai Vállalatnál. A híradástechnikai alkatrészek gyártásában korábban nem volt magyar szabvány, ezért a GOSzT átvétele előrelépést jelentett a standardizálásban, és kikényszerítette az egész háttéripar modernizálását is. A szovjet előírások ugyanis szükségessé tették új technológiák bevezetését (galvanizálás, lakkozás stb.) és új alapanyagok felhasználását (lakkok, színesfém- és hidegen hengerelt lemezek stb.) az alkatrészgyártásban.49 Szinte mindegyik újonnan alapított hadiipari üzemben csak üggyel-bajjal sikerült elindítani a termelést, kiugróan magas selejtarány előállítása mellett. A súlyos mérnök- és szakmunkáshiány, valamint a megfelelő gépek hiánya mellett ennek legfőbb oka a GOSzT-szabványok honosításával kapcsolatos nehézségek okozták. A Középgépipari Minisztérium azonban csak 1953 elején állított fel egy központi anyagvizsgáló laboratóriumot - főként a szovjet előírásoknak megfelelő alapanyagok biztosítása érdekében. Ebből hozták létre aztán 1953 novemberében a Középgépipari Technológiai Intézetet, amelynek kiemelt feladata volt a szovjet dokumentációk fordítása és a GOSzT-szabványok adaptálása. (Az intézetet aztán 1956 júniusában egyesítették az ÁGTI-val.)5 0 A hadiipar felügyelő kohó- és gépipari miniszterhelyettes 1955. júliusi jelentése szerint a kohászatnak változatlanul nehézséget okozott a GOSzT-nak megfelelő, sokféle acélötvözet előállítása. A többnyire késve beérkezett gyártástechnológiai utasítások adaptálásával is alapvető problémák voltak. A szovjet dokumentáció ugyanis nagyipari, nagysorozatú vagy folyamatos gyártásra vonatkozott, míg Magyarországon nagyságrenddel kisebb szériák gyártására volt szükség és lehetőség. A magyar HM viszont — az eltérő sajátosságokat figyelmen kívül hagyva — szovjet a technológiának egy az egyben történő átvételéhez próbált ragaszkodni. Az ellentétet a miniszterhelyettes úgy látta feloldhatónak, ha a linek következtében a lövegcsövek nagyobb mértékben elhasználódtak. A szovjet szabványnak megfelelő úgynevezett oldószeres tüzérségi lőpor gyártására végül nem került sor Sajóbábonyban. A szükséges mennyiséget inkább importból biztosították. 49 Komporday Aurél: A híradástechnikai hadiipari tevékenység fejlődésének története 1980-ig. Kézirat, 1985. HL, MN, Különgyűjtemény, A IV/B-33., 121., 125-128., 18. 50 Grohe Károly: i. m. 17-19.
